Január 16-án, Budapesten, az A38 Hajón hosszú évek után újra színpadra lép a Sexepil, mely 19 év után új angol nyelvű lemezt adott ki! A zenekar, melyet rendszeresen játszott a Music Television, mely a Nirvana producerének stúdiójában dolgozott a kilencvenes években, a zenekar, mely turnézott Björkkel és számos koncertet adott Amerikában is, most régi, de mégis új felállásban tér vissza. A visszatérés okán a zenekar énekesével Vangel Tiborral beszélgettünk.

Beszélnél kicsit arról, hogy minek, miknek kellett történnie ahhoz, hogy ilyen hosszú ideig nem adtatok ki albumot, és most ez mégis megtörtént? Azon múlt ez, hogy sokáig nem akartatok, és most valami változott amiért aztán mégis, vagy egyszerűen nem volt meg a szerencsés együttállás?
Már 2007-ben eldöntöttük, hogy akkor, kicsit több, mint 10 év után belekezdünk egy új lemez elkészítésébe, csak aztán közbejött, hogy Micknek (Mick Ness), az akkori énekesünknek más dolgok fontosabbak lettek az életében. Így ott álltunk félig kész demókkal, énekes nélkül. Beletelt egy-két évbe, hogy az énekes-probléma megoldódjon és érdemben elkezdjünk stúdiózni. Közrejátszott az is, hogy én külföldön élek és van, amikor nem olyan egyszerű a próbákat összeszervezni. Aztán a 2012-es évünk ráment, a Hegyi Zoli-féle formáció fellépéseire, meg az utána következő bizonytalanságra, hogy most folytassuk Zolival megint vagy csináljuk tovább a már elkezdett angol nyelvű albumot. Ez utóbbit választottuk.

A zenekar legaktívabb időszaka a nyolcvanas évekhez, és a kilencvenesek első feléhez köthető, ami az itthon is zajló nagy társadalmi változások kora is volt egyben, ami kétségkívül nagy hatást gyakorolt az akkori underground zenei életre. Sok mindent jelentett akkor, hogy ki milyen véleményt formál, ki milyen zenét csinál, vagy hallgat. Mind gondoltok ez ma is éppen így van? Más volt akkor zenélni mint ma?
Annyiban mindenképpen könnyebb ma, hogy sokkal egyszerűbb eljuttatni a zenédet a közönséghez, viszont nagyobb a konkurencia is. Igaz, hogy mondjuk ma valószínűleg nem lenne teltházas az első koncertünk, mint ahogy az a 80-as években megtörtént. Ugyanakkor valószínűleg mi akkor is zenélnénk, ha senki nem lenne kíváncsi ránk.

Mennyi tudatosság volt abban, hogy a veletek kortárs, vagy rokon magyar alternatív zenei élet bandái közül, ti végül az angol nyelv mellett maradtok meg mind kifejezési eszköz? Akkor játszott e szerepet ebben, hogy szeretettek volna nyitni az országhatáron túli közönség felé, vagy csak így alakult? Most is ezért szóltok angolul, vagy egyszerűen könnyebb nektek így írni, úgy érzitek esetleg ez jobban passzol a Sexepil arculatához?
Az angol nyelvet tulajdonképpen nem mi választottuk, 1989-ben véletlenül jött össze a dolog Mickkel, nem tudtuk, hogy Zoli távozása után ő lesz az énekes, Mick ugye nem tudott magyarul, de nyilván mi sem bántuk, hogy hirtelen meg lett az esélyünk külföldön is megmutatni magunkat. Miután én lettem az énekes (Tibor angol nyelvterületen él már húsz éve a szerk.), szintén magától értetődő, hogy angol nyelvű dalok készüljenek. Magyar szövegek is születtek egyébként, vannak friss, magyar nyelvű demóink is, de ehhez a fajta zenéhez valahogy jobban illik az angol.

Egy jó hosszú munkafolyamat eredménye ez a most megjelent lemez. Mesélnétek erről, hogy hogyan is alakult az, hogy végül te jöttél előre a mikrofonhoz, hogy hogyan születtek a dalok, és végül, hogy mi tartott ennyi ideig?
Kerestük a megfelelő embert, de nem találtunk olyat, aki ne lett volna testidegen. Csinálgattam otthon a saját projektjeimet, énekelgettem is, de dobolni, meg gitározni azért jobban szeretek, mint énekelni. Egyszer aztán teljesen véletlenül találtunk a számítógépén pár felénekelt Sexepil-demót és hosszú könyörgés után belementem, hogy megpróbáljam. A számok nagy része közös jammelésekből jött létre – általában felvesszük a többórás együttzenéléseket is, aztán kihámozzuk belőlük a nekünk tetsző részeket, amik sokszor csak 20-30 másodperc hosszúak. Ezeket aztán összeillesztgetjük, ami elég munkaigényes folyamat. Persze olyan is van, hogy valaki hoz egy témát és azt kidolgozzuk. Van egy dal a lemezen, amely teljes egészében az én munkám, mint ahogy az összes énekdallam/szólam is.

Nagyon izgalmas az új lemez, abszolút nem éreztem, hogy megelégedtetek volna pusztán a jól bevált kellékekkel, és csak arra építettetek volna. Teljesen korszerű az új anyag, ha lehet ezt így mondani. Hatnak rátok inspirálóan más zenék? Hallgattok akár új bandákat a régi kedvencek mellett, és hathatott ez akár az új lemezre?
Nyilván mindenkire hat az, amit hallgat, mi sem vagyunk kivételek, bár tudatosan soha nem akartunk senki másolni. A zenekarban mindannyiunknak más zenei kedvencei vannak, de akad közös nevező is persze. Nem akarnánk neveket mondani, annak, aki meghallgatja az új lemezt, egyértelműek lesznek a hatások, mégha sexepilesítve is vannak.

E héten lesz a lemezbemutató koncert a Hajón. Ez a fellépés lehet egy sorozat kezdete? Úgy értem, szeretnétek ismét aktív koncertbandává válni, újra kijutni külföldre, és minél több fellépésben gondolkodni?
Igen, terveink szerint többet fogunk koncertezni, elmegyünk minél több helyre és természetesen nem feltétlenül csak külföldre, sőt…  Márciusban például lesz egy országos turnénk.

Az elmúlt években volt néhány sikeres koncertetek, ahol a Sexepil név sok mindenkit megmozgatott. Mind a mai napig valós rajongó bázissal rendelkeztek. Ugyanaz még a közönség, ugyanazok vagytok még ti is? Ti milyen változásokon mentetek keresztül? Ha lehet erről beszélni néhány mondatban...
Minden és mindenki változik, mi is, a rajongók is, vesztettünk régieket, de szereztünk rengeteg újat. A magyar nyelvű inkarnációnk értelemszerűen kedvesebb a régi Sexepil-követőknek, míg az angol nyelvű lemezeket a külföldi rajongók is szeretik. A visszajelzésekből pedig az derült ki, hogy az új album kapcsán felfedezett minket egy teljesen új, fiatalabb közönségréteg is.

Mit jelenthez az, hogy poszt apokaliptikus pop és hasonlók? Van filozófiátok?
Már a kezdetektől az jellemezte a zenekart, hogy a nyomasztó szürkeségből, nem igazán optimista előérzetekből és rosszkedvből hozott létre táncolható zenéket. Ebben nyilván nem állunk egyedül a rocktörténelemben. A meghatározás pedig inkább pre-apokaliptikus lenne – tehát a 80-as évek végén is és most is úgy éreztük/zük, valami fontos változás előtt állunk, akár egyénileg, akár globálisan. Ugyanakkor, szerintünk eddig ez a legpozitívabb lemezünk.

Mi kell ahhoz, hogy egy 1982-ben alakult zenekar még képes legyen 2014-ben is aktív zenekarként működni, jó lemezt csinálni, még ha nem is változatlan a felállásotok?
Erre a sajnos kérdésre csak szerénytelen válasz létezik. Valószínűleg fontos tényező, hogy a Sexepil mindig arról volt híres, hogy a saját útját járta, abban az értelemben, hogy szinte soha nem lépte meg azokat a nyilvánvaló lépéseket, amiket a szakma, vagy a közönség elvárt volna. Ezenkívül nekünk ez már rég nem underground, számunkra ez mainstream popzene. Mi olyan zenét játszunk, amilyet hallgatni szeretnénk. Nem vagyunk benne biztosak, hogy az összes magyar zenekarnál ez a helyzet.