A Megállíthatatlan: Periphery - Juggernaut Alpha/Omega (2015)

2015. január 27. - sebiszabi
periphery2015cd2.jpg periphery2015cd1.jpg

Tavaly év vége óta a Periphery folyamatosan próbálja fenntartani az érdeklődést az új, dupla lemezes albumuk, a Juggernaut iránt. Persze, amúgy is az év egyik leginkább várt lemeze lett volna - főleg a progresszív (djent) vonalat kedvelők körében, ám a bedobált dalok csak fokozták ezt a hangulatot. Aztán egy héttel a hivatalos megjelenés előtt a teljes albumot elérhetővé tették. A két 2012-es második nagylemez óta készülnek erre a duplalemezes koncept lemezre, melynek az ötlete jó pár évre nyúlik vissza, csak valahogy nem akart összejönni korábban. Ezért volt a viszonylag nagy szünet, amit csak a tavaly év elején kiadott Clear EP tört meg kissé, bár az a cucc is elég hatásos volt.

Egy szó, mint száz: itt az új album, az Alpha és az Omega és az szinte borítékolható volt előre, hogy a Periphery II: This Time It's Personal lemezzel felállított magas mérce megugrása nem fog gondot okozni a bandának. A rendkívül tehetséges és kreatív zenészekből álló zenekar minden lemeze eggyel tovább ment az azt megelőzőnél, mind komplexitásában, mind minőségében. Most sincsen ez máshogy. Az egészen tipikus djentes riffekkel fémjelzett Periphery hangzás és az erre a zenei világra felhúzott dalok mellett most megjelentek olyan motívumok, amelyek korábban nem. A jazz-es és progrock elemek megjelenítése egy olyan új ízt hozott zenéjükbe, ami egészen új dimenziókat nyitott meg. Még szélesebbre tárták az ajtót az zenei stílusok előtt és így már egészen salátaszerű metal lett az eredmény. Kezdve a tech death hatásokkal a djent alapokon át a majdnem Cynic-es fúziós jazzbe oltott progresszív death metalig hajlított ív egészen durvának hathat, de a megoldást e két lemezen kell keresni. Összeállnak a dolgok kerek egésszé, még akkor is, amikor egyes váltások dalon belül annyira oda nem illő módon történnek meg, hogy az egy tarkón vágással ér fel (pl.: Omega/Hell Below 2.53-nál).

Mégis kell folyamatosan hallgatni egymás után minden riffet, szólót és verzét, mert rengeteg apró részletből épülnek fel a dalok és sokszor valóban ül az az elmélet, hogy az út a lényeg és nem a cél. Tehát az a király, ahogyan az építőköveket egymásra rakva építkezik fel az adott dal. Természetesen megvannak az azonnal működő dalok, mint például a The Bad Thing, ami az album egyik legjobb dala. Viszont sokkal izgalmasabbak a hosszabban kifejlődő tételek a rengeteg témaváltással és a visszatérő gitár- és énektémákkal, amiket szintén érdekes felfedezni.

Mivel koncept albumról van szó, ezért inkább egyben érdemes nézni a kiadványt, mégis úgy tűnhet (ha már címmel is külön van választva), hogy azért mégis két nagy egységre bomlik és ebben a tekintetben jelenleg az Omega rész tűnik erősebbnek, ha csak egy hajszálnyival is.

Az Alpha nem dolgozik progresszív zenei mércével olyan hosszú dalokkal, a leghosszabb is csak kicsit megy hat perc fölé és a ívét is inkább egyenletesnek mondanám. Az Alpha első fele igazán három zseniális dal körül forog. Az A Black Minute, a Heavy Heart és a The Scourge szabják a formát és köztük lévő átvezetések, kiállások igazában a terepet készítik elő. Mindhárom dal ütős, dallamos és tutira koncert kedvenc tételek. A címadó dal mégis az egyik legnagyobb kedvencem, már a felütése, az a 8 bites, retro videójátékra emlékeztető plümpögés nagyon megérintett és innen már csak felfelé vezet az út. A refrén fő témája még vissza is köszön az Omega-n, összekötve a két felét az albumnak - mennyire imádom az ilyet! Az Alpha-n maradt négy dal tipikus Periphery találatok - főleg a Four Lights -, darabosak és szaggatottak. Semmiképpen nem rosszak (sőt), csak épp semmi különleges, csupa olyan dal, amit már hallhattunk korábbi Periphery kiadványokon, talán a Psychosphere kivétel.

Az Omega hektikussága néhol kínzó, de mégis lüktető ez a majdnem negyven perc. A korábban említett The Bad Thing mellett a címadó Omega, a maga közel 12 percével a másik nagy durranás. Főleg a témák váltakozása és a dal végén visszatérő motívum az Alpha-ról és persze a dal kezdése az erős Between The Buried And Me jellegű téma miatt. Természetesen az Omega nem értelmezhető az azt megelőző Hell Below nélkül, amiben a fent említett durva leváltás mellett a dal végén az Omega-ba áthajló 'Hull a pelyhes fehér hó' (tényleg!) zongoratémája az átvezető kép - mindenképpen felkapja az ember a fejét. A Priestless elszállós, ambient témája kissé altatóként hat egy darabig. De csak addig, míg a Graveless fékevesztett darálása (majd lassulása) ki nem billenti a hallgatót a komfortzónájából. A Stranger Things pedig kicsit hajaz a The Bad Thing-re, legalábbis hangulatilag: nagyon elkapja az embert a lemez végére.

A hangzásról és a keverésről pedig csak ismét szuperlatívuszokban lehet beszélni. Minden hangszer jól és kényelmesen erősen szól, ott ahol annak kell. Imádom az éteri gitárjátékot a fő rifftémák mögött, ezt nagyon jó csinálja a Periphery. Mindenki iszonyat magas szinten kezeli a munkaeszközét, viszont ismét Matt Halpern az, akit ki kell emelni, mert a dobok, úristen! Azok a dobtémák nagyon betegek! Sajnos nem vagyok képzett dobos (még képzetlen se), de úgy hangzik néha, mintha a faszinak legalább négy keze lenne.

720x405-peripheryjonathanthorpe1.jpg


Ez egy rohadt jó album, és nem kérdés, hogy nálam fix helye van az év végi listában úgy is, hogy tudjuk, milyen bivalyerős lesz az idei év a progresszív színtéren belül és kívül is. Első hallgatásra őszintén megijedtem, hogy nem annyira talált be, mint vártam, de aztán minden kétely eloszlott. Ez nagyon betalált, nagyon a helyén van.

Egyre érdekesebb nézni ezt az egész djent dolgot, ahogyan a színtér élcsapatai (TesseracT, Periphery, Monuments, Animals As Leaders ...) szélesítik illetve hagyják el a korábban saját maguk alkotta kereteket és nyitnak meg új irányokat a stílusok fúziójával. A Periphery ismét egy mérföldkőnek számító albummal tette le a névjegyét és alig várom, hogy ezt élőben is halljam március 12-én Devin Townsend cirkusza mellett a Barba Negrában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr487104901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum