RockStation

Tíz nagyszerű dal az idén 50. születésnapját ünneplő Scorpionstól

2015. március 07. - sebiszabi
scorpions-band-2015.jpg
A zenebizniszben már egy-két eltöltött évtized is megsüvegelendő, hát még, ha fél évszázadról van szó. Márpedig a német Scorpions 1965-ben indította el pályafutását, noha első lemezük csak 1972-ben jelent meg. Szóval idén ünnepli 50 éves születésnapját a banda és bár sokaknak ciki a csöpögős balladák tucatjait megalkotó germán ötös, egyet ne felejtsünk el: 150 millió lemezt nem véletlenül ad el egy banda, és ez még akkor is igaz, ha évtizedekkel ezelőtt egészen más szokások uralkodtak, ha lemezvásárlásról volt szó.

18 stúdióalbum - melyből az eddigi utolsó napokkal ezelőtt jelent meg -, védjegyszerű hangzás, minimum három jól elkülöníthető korszak (70-es évek, 80-as évek és 1990-től napjainkig) és rengeteg sláger. Így aztán ezekből kiválasztani tízet nem volt egyszerű feladat. Próbáltunk minden korszakból válogatni, még ha a fentebb megnevezettek közül az utolsó nem is igazán képviselteti magát, de nyugi nem pakoltuk tele a listát balladákkal. Alább tehát egy kis germán rocktörténelem.

 

10. Alien Nation - Face The Heat (1993)

 

9. We'll Burn the Sky - Taken By Force (1977)

 

8. Coast to Coast - Lovedrive (1979)

 

7. In Trance - In Trance (1975)

 

6. Another Piece of Meat - Lovedrive (1979)

 

5. Dynamite - Blackout (1982)

 

4. Coming Home - Love at First Sting (1984)

 

3. The Zoo - World Wide Live (1985) eredetileg Animal Magnetism (1980)

 

2. Still Loving You - Love at First Sting (1984)

 

1. Rock You Like a Hurricane - Love at First Sting (1984)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr227247685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

károly szántana 2015.03.07. 19:57:05

A World Wide Live óta egyre lejjebb mentek, a Vinofcséndzstöl egyenesen hányni tudnék...
www.youtube.com/watch?v=SR4nY2qG2MQ&feature=related (Anno a ´80-as években a magyar tv-ben adtak le részleteket belöle, csak úgy két program között, "Scorpions - koncertrészlet" címmel)
Amúgy nálam az In Trance és a Zoo koncertváltozata az elsö holtversenyben.

károly szántana 2015.03.07. 20:05:07

Ja, lefelejtettem, hogy a Pictured Life a harmadik (mivel az elsö helyen holtverseny van...)

gyurma6 2015.03.07. 20:45:23

Biztos igy van, hogy ők a leghiresebbek, de nekem egyforma minden lemezük,semmi különlegest nem hallok ki belőlük és ráadásul képesek voltak a Gyöngyhajú lányt is jól elrontani. Egy jól menedzselt banda, de nem ez a germán rocktörténelem. Volt ott még sok, igaz sok csak kevés lemezes, de maradtak az eredeti progressziv hangzásuknál, és nem mentek át popzenébe. Igaz nem is gazdagodtak meg.
Eloy, Jane, Eiliff, Agitation Free, Frumpy, Virus,, és még akad egy jó pár.

igor87 2015.03.07. 20:47:49

A Still loving, mástól, máshogy, a leglehetetlenebb körülmények között előadva, még egy kezdetleges amatőr felvételen is lenyűgöző szívbemarkoló. Elképesztő!
www.youtube.com/watch?v=10fj-0FS4gc

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.03.08. 08:58:53

alien nation egész jól kezdődött, de aztán elkezdett énekelni :p

rádióban adott számokon túl kb semmi mást nem ismerek tőlük, de nem is érzem rá a vágyat, hogy bemutatkozzak
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum