RockStation

„Format C:”: Dolor - The System Has Recovered From a Serious Error (2015)

2015. április 17. - theshattered

front.jpg
A 2012-es Radish For Sale után egy újabb EP-vel jelentkezett a gyöngyösi származású, de Budapesten tevékenykedő Dolor. Nem is akármilyennel!

Sokat változott a zenekar a 3 év alatt. Először is, ami a legénységet illeti: már csak egy énekkel ga(rá)zdálkodnak (Egervári Zoltán), viszont a hathúrosok száma pontosan a duplájára emelkedett. Ennek következtében súlyosabb lett a zene, szerintem jobban is sütnek a dalok. A másik nagy változás, hogy a rap/nu metal hatások számának csökkenése a szép hosszú című EP-n.

Maradtak viszont a rendkívül súlyos hardcore elemek. Van sodrása az egész anyagnak, a hangzásra abszolút nem lehet panasz: a felvételek az MD és az R23 stúdiókban zajlottak, a keverés és a master pedig az USA-ban. Igazi nyers, szikár, stílushű hangot sikerült alkotni ehhez a 6 számhoz, nem is kérdés. Nem tudom, mi lehetett az az „error”, de a formázás után egy jóval másabb, frissebb operációs rendszert kaptak a fiúk. És jól áll nekik!

A zenekar DIY hozzáállással üzemel, amit én rendkívül tisztelek. Lehet, hogy nem kerülnek be a feltétlen élvonalba, de az biztos, hogy amit csinálnak, az szívből jön. És ez érződik is az anyagon és a hozzá készült videón is. A klip már több mint egy éve jött ki, egyfajta előzetesként. Kicsit megcsúszott az egyébként igen szép borítóba csomagolt (és nálunk is hallgatható) EP, de aki eddig tudott várni, az kap egy becsületes gázolást.

Miről is van szó? A What’s wrong with you már kapásból egy jóféle tempós, csordavokálos HC téma. Aki szereti a stílust, 100%, hogy beindul rá. A két és fél perc alatt van minden. A középtáji gyors részt egy olyan breakdown váltja, amire nem lehet nem bólintani. A Turn back szépen viszi tovább a vonalat. Ez is kivédhetetlenül szakít át a hallgatón, szépen felépített nóta ez is.

Ezután jön a klipes Bring it back. Ez sem egy balladisztikus dal, az már egyszer biztos. Itt kicsit több a csordavokál, mint az eddigi dalokban, talán egy picit könnyebben is emészthető (na, persze amennyire egy ilyen lemezen lehet ilyen). Itt kapjuk meg az egyetlen gitárszóló szerű részt. Nincs mit hozzátenni, hibátlan HC lemez.

dolor_band.jpg

A Dolor adja a következő gyomrost az ártatlan zenehallgatónak. Érdekes, hogy a stíluson belül milyen könnyen meg tudják oldani, hogy változatosak legyenek a dalok. A középrészi leállás az egyetlen olyan rész, ami visszamutat a korábbi nu metalos dolgokra. Ezt egy olyan váltással fejelik meg, ami tuti leviszi a bőrt az emberek arcáról koncerten.

A One day ugyanazokból az elemekből gazdálkodik, mint elődjei. Nem a pillangókról álmodók fogják ezt sem a szívükbe fogadni. Aztán jön a záró Fight for it. Szépen lassan építkezik az eleje, ami valljuk be, már jól is esik ennyi csapatás után. A szövegelős verze egyértelműen közönségugráltatásra alkalmas. Itt is kapunk még szélvészgyors tekerést, közönségordíttatós részt, röviden megfogalmazva szépen vezeti le az eddigi 20 percet.

A Dolor most sokkal jobban odarakta a dolgokat, mint három éve. Negatívumot igazából nem nagyon tudok mondani, az EP hosszúság pont elég adag ahhoz, hogy ne élje le a hallgatót. Jár a pacsi!

Dolor Facebook
Dolor Bandcamp

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr657370260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum