Valamikor a dicső nyolcvanas évek közepén megjelent a tv képernyőjén (hogy melyik adón, sok választék nem volt) Harcsabajusz Kapitány, vagyis az odáig Karthago-billentyűsként ismert Gidófalvy Attila, és az arcunkba üvöltötte, hogy „elég volt a kifordított szavakból, s a fiúkból lett lányokból”. (A klipben egy nálam pár évvel idősebb cimborám, Tojás is feltűnik néhány képkocka erejéig.)
Azután „Gidót” beszippantotta a Lord, s ez a Fáraó is, ahogy a történelemben lenni szokott, fiatalon meghalt. Élt: egy darab kislemezt. (Bár ez akkoriban felért öt mai „nagylemezzel”, ha még van olyan.) S ahogy a hollywoodi horrorokban szokásos, a halott Fáraó sok-sok évet pihent (vagy harmincat!), hogy egy másik korban feltámadva elkaszáljon mindenkit.
Amikor mai megjelenési formájára próbáltam rákeresni, egy másik Fáraó együttes honlapjára tévedtem, akik egyébként Lordot is játszanak, de úgy látszik, mégsem jutott tudomásukra, hogy már létezett/létezik egy ilyen nevű zenekar (2007-ben is volt egy egyetlen bulira szóló összeállás).
De most térjünk vissza az örömhírhez, mely szerint új (vagyis régi) versenyzővel bővült ez az amúgy is nagyon erős magyar hard rock mezőny! Ki tudja, hol s mikor volt rá példa, hogy egy zenekarnak 3 évtizeddel a „beharangozó” EP után jött ki a nagylemeze? Szintén nagy meglepetés, hogy – ellentétben más zenekarok billentyűseinek zenei kirándulásával – itt Sherlock Holmesot kellene felfogadni, hogy találjon nekünk egy-két szinti-hangot. Talán csak a Színes Álmokban lelhetne ilyesmire, melyben pont nem Gidófalvy Attila énekel.
Egyébként a cucc nagyon kellemes AC/DC feelinget sugároz magából, kellemesen pattogó basszussal – „Gidó” karthagoi harcostársának, Kiss Zoltán Zérónak hangszerétől. Ha már harcostársaknál tartunk: jelen van Gyurik Lajos dobos a Lordból, Kelemen Tamás gitáros, sőt, kisegítő gitárosnak beugrik az ifjabb Gidófalvy is!
A rock and roll érdemeinek dicséretén túl jut idő a mélyszegénység (Mélyben), vagy éppen az emberiség (Csodálatos emberi ész) nem annyira dicső történetének megéneklésére is. Ha már Gidó az énekes, nem hiányozhat a humor sem, például az ironikus Manökenből, vagy az önironikus Sandokanból, de gondolkoztatunk egy sort azon is, hogy mi az, ami Elveszett, vagy ellopták.
Lehet, hogy többet kéne, de én mindössze kettő dalt ismertem előzetesen az anyagról, az egyik a cikk elején idézett Elég. Nyugodt szívvel kezdhették ezzel a 2015-ös albumot, hiszen Nagy Feró a pop-piac visszásságait felvázoló szövege harminc esztendő elteltével is ugyanolyan aktuális, mint volt. A másik „régi nóta” Gidófalvy szólólemezéről való (talán a nyolcvanas évek végéről), és ez pedig az Akaratom szerint. Csodálatos, himnikus nóta, egy valóságos rock-válogatott előadásában!
Közben kiderült számomra, hogy az Állj mellém virított annak idején az Elég kis lemez B oldalán – ez is egy ELÉG jó kis punkos szerzemény. De mindez nem változtat azon, hogy nálam az Ereidben rock and roll-orgiája az abszolút favorit!
Gidó biztos, hogy nem hazánk legjobb énekese, de hihetetlenül eredeti az előadói stílusa, ahogy a fazonja is óriási! Most már csak azért imádkozom, hogy ez a Fáraó nehogy visszafeküdjön szarkofágjába, hanem igenis legyenek bulik, majd új dalok!
