Budapestre jön a Grave Pleasures

2015. május 08. - sunthatneversets

grave_pleasures_2015.jpg

A finn-brit Beastmilk két évvel ezelőtt jelentette meg első és utolsó nagylemezét, a hihetetlenül sikeres, körülrajongott Climaxot. A komor, new wave-es, goth-rockos, posztpunkos zenéjével hamar kultstátuszba katapultált együttes idén némiképp átalakult és nevet váltott. Az új lemezt szeptemberre ígéri a továbbra is az énekes-dalszerző, Mat McNerney vezette Grave Pleasures, és a bemutató turnén pályafutása során először, szeptember 28-án Magyarországon is fellép.

A brit születésű, de az utóbbi tíz évet skandináv zenekarok élén eltöltő Mat "Kvohst" McNerney elegánsan egyensúlyozik a pop, a metál és a punk határán. Életművében hol ez kerül előtérbe, hol az, de legnagyobb sikerét a - jórészt finn tagokból álló - Beastmilkkel aratta. 2013-as debütlemezét a kritika egyöntetű hozsannázása fogadta, és a jól eltalált, a 80-as évek elejének darkwave-jét a Joy Divisionját, Sisters of Mercyjét zabolátlan posztpunk gitárfutamokkal ötvöző album óriási siker lett.

Aztán idén tavasszal a gitáros, Johann "Goatspeed" Snell kivált a zenekarból, a viták miatt a Beastmilk nevet változtatott. Ám az új tagokkal, köztük az In Solitude egykori dobosával, Uno Bruniussonnal kiegészülő Grave Pleasures szinte rögtön bejelentette az új lemezt. A szeptemberre ígért albumot nem kis meglepetésre a Sony adja ki, de az előzetes hírek alapján MxNerney következetesen viszi tovább a Beastmilk vonalát. Éjsötét, beborult, hideglelős darkwave, sikoltó-gerjedő gitárok, mindezek felett főhősünk komor éneke, kegyetlen lelki hidegháború... A Grave Pleasures Észak-Európa egyik legeredetibb, műfaji határok közé nehezen szorítható zenekara. Nem véletlen, hogy metál- és rockmagazinok éppoly elismeréssel írnak róla, mint a punkfanzine-ok vagy a poplapok. További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr737441882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum