A metalcore halott. Ahogy a deathcore, a nu metal, a grunge és úgy általában a metal is. Persze, nem lehet ezt ilyen kategorikusan kijelenteni, sőt, talán kisebb reneszánszát éli a gitárzene az utóbbi időkben, de a fennmaradáshoz szükséges a folyamatos változás. Az August Burns Red nem igazán híve a sokkoló meglepetéseknek, de azért a metalcorejukba néhol bele-belecsalnak egy-két jobb pillanatot.
Akit kiver a víz a riffelős, ordítós verze – dallamos (jelen esetben csak dallamosabb) refrén kombótól, az most akár be is zárhatja a cikket. Mert habár JB Brubakerék nem igazán használnak melodikus éneket, a gitárokkal mégis pótolják mindezt. Néhol megbolondítják ezt egy-egy rövid intermezzo erejéig egyéb olyan – egyébként ötletes és hangulatos - elemmel is, mint a blues, flamenco, folk, stb. Ha több ilyen elemet használnának, sokkal jobbnak hatna a zenéjük. Nem mondom, hogy rémes ez a produktum, mert nem az, csak nem annyira tud üdítően hatni a sokéves sablonok halmaza.
Akárhogy számoljuk, a Found in Far Away Places a hetedik lemeze az amcsi kvintettnek, ezért nem értem, hogy mégis miért ragaszkodnak ennyire hűen a metalcore elemek szigorú használatához. Egyfelől dicséretes, mert nem akarnak mindenféle divatos dolgot bevonzani, másrész így relatív korlátolt határok között mozoghatnak csak a finomabb betétek ellenére is. És ez az egyik igazi hibája a lemeznek: a hallgatása közben a 10 évvel ezelőtti önmagam köszön rám, akkor hallgattam nagyobb (de nem ipari) mennyiségben ilyen zenéket.
A másik hátránya a CD-nek, hogy szerintem nagyon hosszú. Annyira nem izgalmasak a dalok, hogy 50 percig le tudják kötni a hallgatót. Akinek viszont nagyon is kenyere ez a stílus, az kaphat még 3 bónusz dalt is a limitált verzión, akkor 65 percig is elnyamnyoghat a riffeken. Nekem a már említett okok miatt nagyon nem ment. Mellesleg a bónusz nóták között kapunk egy újabb tracket, egy reprise-t, illetve egy MIDI (!) átdolgozást. Ez utóbbi számomra érthetetlen, de biztosan megvan a gyakorlati haszna is az időkitöltésen kívül.
De legyen szó néhány pozitívumról is. Az előző, Rescue & Restore albumon elkezdődött megújulási folyamat továbbra is tart. Szerintem sűrűbben kellene „megújulni”, mint metalkodni és máris jobb lenne a helyzet. Mert ahol megjelennek az érdekesebb váltások, mint például a Martyr minimál vonósokkal kísért leállása, vagy a Separating the Seas klezmeres betéte, azok kifejezetten üdítően hatnak, ráadásul megmutatják, hogy akár többre is képesek lennének, ha akarnának. Bárcsak.
Érdekesség még az A Day to Rememberes Jeremy McKinnon vendégszereplésével készített Ghosts eleje és néhány megoldása. Engem a például egyes témák a német The Oceanra emlékeztetnek, ami nem hiba, hiszen nagy kedvencem az a zenekar. Kár, hogy a mocsármetal rész hamar kikopik a dalból.
Összességében ez egy, a sablonos megoldások mellett egyéb, kisebb érdekességeket tartogató metalcore lemez, ami a 10 éve toppon lévő hullám egyik utolsó, hithű hírmondóivá emeli a zenekart. Az irányzat szerelmeseinek ajánlott, egyébként másnak csak akkor ajánlom, ha tényleg van rá idejük.
A kiadó jóvoltából az egész album megfülelhető:
