Van új a nap alatt: Rosy Finch - Witchboro (2015)

2015. július 17. - KoaX

rosyfinch.jpg

Nagyban az uborkaszezon közepén vagyunk, de nem sokára jönnek az olyan várva várt albumok, mint az új Lamb Od God, Slayer, Ghost, Deftones, Soulfly, Motörhead, hogy csak párat említsünk. Ellenben nekem valami érthetetlen okból kifolyólag mérhetetlen éhségem támadt, hogy valami újat is megismerjek. Bevallom, hogy várom az említett nagy neveket, de marhára hiányzik az, hogy feltűnjön valami új, valami ami megragad, és el nem ereszt. Valami olyan zenekar, akikre tényleg érdemes oda figyelni. Mint anno az Apey And The Pea, vagy a Red Fang. Ebből az okból kifolyólag pár nappal ezelőtt alkonyattól pirkadatig ültem itt és YouTube-oztam, hogy hátha akad valami ínyemre való. Sikerült is találnom valami finomságot! A többit pedig a hajtás után megtalálod.

Hosszas keresgélés után, rá akadtam a Rosy Finch nevű spanyol trióra. Életemben nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de olyan zenét hallgatok, amiben egy csaj énekel. Nem tudom miért, de nekem soha nem jöttek be az olyan zenekarok, amikben a gyengébbik nem képviselői álltak a mikrofon mögött. Ez nem sovinizmus, félre ne értsetek, csak egyszerűen nem kapták el azt a fonalat, amire vágyom, eddig....

rosyfinch1.jpg

A zenekarról tömören annyit érdemes tudni, hogy Spanyolországból származnak, két hölgy Elena Garcia illetve Mireia Porto nyúzza a basszusgitárt, utóbbi pedig a gitár húrjait és egy úr, bizonyos LLuís Mas püföli a dobot. A triónak a most megjelent Witchboro a második albuma, ezt megelőzőleg egy Wolves Waiting című anyaggal jelentkeztek (ezzel majd máskor foglalkozunk)

Amire vágytam az valami olyan volt mostanság, mint a Soulfly és a Red Fang keveréke, legyen benne valami Max bunkó, paraszt/törzsi hangulatából, hangjából, illetve ne úgy legyen kemény, mint a Cavalera által vezetett banda, hanem sokkal inkább pörgősebb, pattogósabb legyen, mint mondjuk a Prehistoric Dog a Red Fangtől. Valami ilyen keveréket kerestem, és nem azt mondom, hogy egy az egyben ezt kaptam, de Mireia hangja annyira megbabonázott, ahogy a YouTube-on rá találtam a Hyde Formula-val. Az a dal egyszerűen tökéletes a számomra. Benne van a hölgy hangjában a csalódottság, a harag, a düh, az a tipikus kapjátok be! hangulat. Ércesen karcol a hangja, közben pedig hozza a paraszt gitárt, amit egyszerűen szénné torzít. Elmondása szerint, Androgyny stílusú zenét játszanak, ahol igyekeznek a férfias agresszív dolgokat keverni a saját nőies énjükkel. Mondhatjuk talán, hogy ilyenkor lesz szerelmes az ember?  Ki ne vágyna egy ilyen rocker barátnőre, uraim..... Tagadni is kár, de térjünk vissza a zenére. Igazából először a Witchboro borítója keltette fel az érdeklődésemet. Szeretem az olyan borítókat amiken van mit nézni. Amire, ha ránézel mindig más jut eszedbe. Ez már alapból meghozta a kedvemet a zenekarhoz, aztán jöttek az olyan dalok, mint az albumot is nyitó Úrsula, amihez a klip is készült, illetve a melankólikus Ligeia vagy a Daphne Vs Apollo.

Egyszerűen zenghetnék itt még ódákat, hogy mennyire király dal a Polvo Zombi vagy a Sexkinesia, meg azt, hogy mennyire király a gitár a többi dalban is. Ez tök felesleges lenne.Nálam napok óta ez pörög csak. Bizonyosodjatok meg róla, kövessétek őket a Facebook-on és könyörgöm valamelyik koncertszervezőnek, hogy hozzák el őket Budapestre valahogy!

Béke, Szeretet, Metal!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr317633768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum