Az örök vitatéma: A Sepultura jobb volt-e a Cavalerákkal? Kell-e reunion? Mi a jobb a Soulfly vagy a Sepultura? Ki a jobb frontember? Max vagy Derrick? Melyik zenekarnak jobb az utolsó albuma? Egyáltalán, melyik zenekar a jobb? Ezekre a kérdésekre kaptunk a ma este folyamán választ, amikor napra pontosan két hete Soulfy-on ma meg Sepultura-án voltunk. Hogy mire jutottunk? A hajtás után kiderül.

A budapesti Barba Negra Trackben az estét, eléggé korán hat óra körül a Magor zenekar nyitotta, akikről az interjú miatt lemaradtam, így róluk sokat nem is tudok írni. Konkrétan annyit, hogy a színpadon voltak. Sorry srácok, majd legközelebb.

Ellenben a Cadaveres-t sikerült végig néznem. Körmiékre egy maroknyi emberrel együtt hevesen bólogattunk az éppen lemenő nap erős sugarai közt. Bevallom, hogy annyira névről nem ismerem a dalokat, de a Soul Of A New Breed-et felismerem én is, no meg az Elixir-t is! A banda nagyon elemében volt, élvezet őket nézni, ahogy beleadnak apai-anyait, ugrálnak, mászkálnak, egyszerűen élettel töltik meg a színpadot. Körminek azonban valami problémája volt a gitár cuccal, ahogy láttam többször is, de ez nem nyomta rá a bélyegét a bulira. Sőt a gitáros főnök annyit magyarázott a domboldalon potyázó pankoknak, hogy még hangolni is elfelejtett az egyik szám előtt majdnem. Igaz, hogy nem játszottak Korda Gyuritól egy feldolgozást sem, attól függetlenül nagyon tetszett a srácok műsora, és alig várom, hogy újra láthassam őket a közeljövőben!

Nos, eljött a mindent eldöntő kérdés, az örök harc lezárul. A Sepu nem sokkal negyed kilenc után hatalmába vette a Track színpadán és közel két órán keresztül nem is engedték, hogy másé legyen. Meg kell jegyeznem, hogy Soulfly koncerten is nagyon tetszett, hogy a közönség mennyire aktív két dal között, és még a számoknál sem kellett őket soha noszogatni, hogy tapsoljanak. Ez itt is így volt.

Ment folyamatosan a Se-Pul-Tura, a tapsolás, amit a srácok meg is háláltak nekünk egy nem akármilyen bulival. Itt nem volt helye a fanyalgásnak, tényleg minden korszakból kaphattunk egy-egy dalt, de ez el is várható két órányi műsor alatt. Azért a legnagyobb elmebaj még mindig a Refuse/Resist illetve a Roots alatt volt. Andreas-t nem értem, hogy egyszerűen, hogy a francba nem öregszik. Megnézel egy húsz évvel ezelőtti képet és szinte takra ugyanúgy néz ki a csávó. Na, de nem is a kinézete miatt szeretjük, hanem azért mert olyan szinten kezeli a wah pedált, hogy azt külön kéne tanítani. Örült headbangjei között meg még arra is van ereje, hogy olyan dalokat nyomasson nekünk, mint a Vatican, Kairos, Attitude. Derrick pedig egy remek frontember. Lehet vitatkozni, hogy a banda nem az igazi Cavalera nélkül, de emberek!  Mr. Green már régebb óta van a bandában, mint amennyit Max lehúzott itt. Lépjünk túl a dolgokon, és fogadjuk el, hogy ez a Sepultura.

Rosszabb? Nem. Határozottan más, komplexebb, mint amit az alapító gitáros tolt annak idején, de ezzel semmi baj nincs. A törzsi alapok helyett egy sokkal inkább összerakottabb, határozottabb, nem annyira zsigeri zenét képvisel a banda. Kijelenthetjük, hogy a dobos posztjára az ifjú Eloy Casagrande a lehető legjobb döntés volt. Mondjuk lehet, hogy Andreas ezt az este folyamán nem így gondolta. Ahogy gáz volt a Cada-nál a gitárral úgy volt gond a dob cuccal az egész koncert alatt. Már a koncert elején is gondok voltak a lábdobbal, de koncert közepén valami komolyabb gebasz is történt, mert teljesen leálltak a srácok. Talán a lábgép tört el, ahogy láttam, mivel dobbőrt nem vittek fel a színpadra. Andreason látszott, hogy rendkívül ideges, és zavarja, hogy meg kellett állniuk, félre is húzódott a színpad szélére. A közönség azonban itt sem esett kétségben, ment a tapsolás, éljenzés, hogy tartsuk a zenészekben a lelket. A kis gikszer után jöhettek az olyan számok is, mint pl a Choke, a marha ritkán játszott Primitive Future, és az én személyes kedvenceim is a Ratamahatta és a Biotech Is Godzilla.

A hangulat egyszerűen tökéletes volt. Ellenben meg kell állapítani, hogy a Sepultura már nem a tinédzserek zenéje. Ahogy körbe néztem a legfiatalabb rajongók is a húszas éveik közepe felé jártak. Nem tudom, hogy miért nem vonzz több fiatalt egy ilyen koncert, pedig csak tanulni lehet a nagy öregektől.

Ja, és akkor a válasz, hogy melyik a jobb banda? Egyszerű a válasz. Egy barom az, aki ezen gondolkodik. Mind a két zenekar kegyetlen jó, mind a két zenekar tele van élettel és mind a kettőnek imádjuk a munkásságát! Béke, Szeretet, Metal!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.