RockStation

Headbang, na meg klasszik metal - Ilyen volt a FEZEN első napja Judas Priest-tel és Black Label Society-vel

2015. július 30. - KoaX

img_8679j.jpg

Székesfehérvár tipikusan az a város, ahova csak akkor megyek, ha a FEZEN kinyitja a kapuit. Pedig, mint gyönyörű város, de most nem a templomairól akartok hírt kapni, szóval a sztreccs gatyót felkötni, elkezdődött az idei FEZEN! Mi pedig ott vagyunk.

Korán érkeztünk, három óra körül, hogy semmiről se maradjunk le. Az időjárás nem igazán kecsegtetett minket sok jóval. Egész nap a borús idő volt a jellemező az első napon, aztán késő délután láttunk egy kis reménysugarat. Imádom a FEZEN-t mert egy családias fesztivál, relatíve barátságos árakkal. Ellenben az egy hatalmas visszalépés, kb. a kilencvenes évek közepéig, hogy a toi-toi wc-kből - nem viccelek -, összesen tizenkét darab van kirakva az egész fesztiválra. Lehet, hogy csak az első nap miatt, de ennyi egy ekkora kaliberű fesztiválra édeskevés ...

img_7750j.jpg

Az első koncert amit megnéztünk az a görög gitáros Gus G. szóló projektje volt. Na, ne úgy képzeljétek el, hogy egyedül kiáll a színpadra és csak teker. Egy egész zenekarral kiegészülve tolják a kicsit AC/DC, kicsit Zeppelin hangulatú dalokat. Számomra meglepő volt, de eléggé sokan kíváncsiak voltak a srácok produkciójára, engem azonban nem tudtak meggyőzni. A zene maga nem rossz, de hallottuk már ezerszer, nincs benne semmi olyan plusz, amitől azt mondanám, hogy még három számot játsszanak. Ne értsen félre senki, ügyesek, tehetséges zenészek, de nem egyediek, hiányzott az bizonyos plusz. Mondjuk lehet, hogy az is közrejátszott az egészben hogy botrányosan gyenge volt a hangosítás. Dehát... volt már ilyenben részünk és még lesz is. A közönségnek, akik összegyűltek rájuk azért tetszett, és ment a skandálás is rendesen.

img_8430j.jpg

Aztán szépen lassan jött az amiért főleg jöttem a Black Label Society. Nagyon izgatott voltam, és végre az emberek is elkezdtek már nagyobb létszámban felsorakozni a nagyszínpad előtt. Aztán nem sokkal kilenc előtt belecsapott a vadon gyermeke a húrokba. A The Beginning... At Last kezdése láthatóan megmozgatta az embereket, de az én lelkesedésemet meg is ölte. Az egy dolog, hogy Gus-ék alatt rossz volt a hangosítás, de itt kimondottan botrányos volt. Egyszerűen nem értem, hogy egy BLS koncertet miért nem lehet rendesen kihangosítani. A PeCsás koncertek is rendkívül gyengén szóltak korábban, de ez most...egyszerűen borzalmas volt. A gitárok egyszerűen túlvezérelve, az énekből csak annyit értesz, hogy Zakk a mikrofon mögött van, a dob meg egyszerűen kegyetlen hangos, de a pergőből meg semmit nem hallani jóformán.

img_8121j.jpg

A számlistát tekintve, nekem nem ez a legjobb dalcsokor, amivel a srácok készülhettek. Bleed For Me, Suicide Messiah, My Dying Time ilyen klasszikusok voltak, de mégsem azok a tipikus koncert-dalok. Emellett pedig Zakk torkával is valami komoly gond lehet, mert minden, de tényleg minden dal között fújta a torkát a torokspray-jel, itta a meleg teát, néha pedig még valami bogyót is bekapott. Talán ennek köszönhető az is, hogy a közönséggel való kommunikációja egyenlő volt a nullával. Az új gitáros Dario Lorina tudja, hogy mi a dolga, biztos kiadták neki, hogy nincs nagy pajtizás a közönséggel. Visszahúzódó, eltolja amit kell, de semmi több. Lehet, hogy a rossz hangosítás, Zakk rossz  torka miatt, de nekem ez egy hakni fellépés volt. Egyetlen egy dalnál éreztem azt, hogy komolyan gondolják, a Dimebagnek írt In This River alatt, amikor az erősítőkre hatalmas Dimebag zászlókat raktak ki. Azért szomorú vagyok, mert három BLS-koncertről mindegyik esetben a rossz hangosítás miatt hiányérzettel jövök el a koncertről. Ja... és a tíz perces gitárszóló még mindig marha unalmas, és egyre laposabb.

img_8743j.jpg

A Judas kis csúszással kezdődött, hogy akit a Brains érdekel az is kényelmesen átjöhessen. És akkor itt a remek alkalom, hogy tisztázzunk egy dolgot. Sokat hallottam, hogy a FEZEN a legjobb rock fesztivál. A FEZEN nem rock fesztivál, csak egyszerűen jelen van rajta komolyabb felhozatalban a rock zene is. Aki meg mást állít az elismeri azt, hogy Fluor Tomiék produkciója kemény rock zene. Zárójelben meg kell jegyeznem, hogy belenéztem a Welhello buliba is, amin eszméletlen, hogy mennyien voltak. Nem értem, hogy mit csípnek ezen a lányok, de biztos jó csak én kezdek megöregedni.

img_8714j.jpg

Szóval jött a nagyszínpadra a Rob Halford által vezetett Judas Priest. Mit mondjak? Nem vagyok egy Priest fan, igazából pont ez az egyik legtávolabb álló zene tőlem a metal körében, de azt kell mondjam, hogy el kell ismerni halford bátyóék munkásságát. Természetesen a hangosítás itt sem volt jó, de hát ezen már meg sem lepődtem. Egyértelműen ők voltak a nap fénypontjai, akik miatt az emberek zöme jött, ráadásul a csapat sok más korukbeli bandával egyetemben sokadvirágzását éli.

img_8628j.jpg

A színpad előtti tér is szépen feltöltődött, és kezdetét vette a headbang, na meg a klasszik metal. Le a kalappal, hogy ennyi év után is így tolja Halford és még hiteles is tudott maradni az évek alatt. Mondhatjuk, hogy ilyen, ha valaki méltósággal megöregszik! A Dragonout-tal színpadra lépő banda, még mindig tudja vonzani az emberek tekintetét, az olyan dalokkal meg, mint a Jawbreaker, Breaking The Law, Turbo Lover nem csak, hogy oda vonzza, de le is bilincseli. Igazából, jó látni azt, hogy egy ennyire régi bandára ilyen nagy számban kíváncsiak a fiatalok is. Bár nehéz eldönteni, hogy ez tényleg a rajongás miatt van, vagy csak azért, hogy a bakancslistán ez is ki legyen pipálva. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi ideig tudják még így tolni. Ian nyilatkozta nem is olyan régen, hogy lassan az Ő idejük is lejár. Igaz, hogy az nem egyhamar lesz, szerintem. Jó volt látni, hogy mennyien szeretik a metalt, a metal egyik alap bandáját, reméljük, hogy még láthatjuk őket. A koncertet tökéletesen a Painkiller és a Living After Midnight párossal zárták, ami után nem kezdődött az élet, hanem éppenséggel full gázzal folytatódott. Béke, Szeretet, Metal.

FOTÓK: TÖRÖK HAJNI

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr857664912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum