Na végre .... !: Fear Factory - Genexus (2015)

2015. augusztus 10. - sebiszabi

fearfactorygenexuscd.jpg
Idén húsz éves a Fear Factory legnagyobb lemeze, a Demanufacture. Bár Dino nagymester elmondta már párszor, hogy például az Obsolete kereskedelmi szempontból sokkal sikeresebb album volt, azért tudjuk, hogy ez azért csak terelés a részéről, mert persze mindenki arra kíváncsi, hogy mikor lehet egy új Fear Factory lemezre azt mondani, hogy ez végre leveri a Demanufacture-t. Valószínűleg nem lesz ilyen, de azért mindig bizakodó vagyok, és a húsz éves évforduló megfelelő apropó lenne, hogy a Genexus-ról szóljon az év a Fear Factory szempontjából és a ne (csak) a legendás második lemezről.

Kis túlzással azt lehet mondani, hogy aki már egyszer hallotta Fear Factory-t, akkor utána bármikor felismeri. Ezt tök jó, mert nyilván szépen felépítettek egy olyan zenei stílust, hangzásvilágot, amivel ebben a mai túlburjánzó metal stíluskavalkádban is egyediek tudnak maradni. Viszont a másik oldalról is szót kell ejtsünk. Ha egy zenekar a nagyon egyedi stílusát nyomja évtizedeken át, akkor önkéntelenül bele fog futni az önismétlés kényszeredett utcájába. Persze, nem a Fear Factory az első zenekar, aki így járt - mert már járt így - , komplett életművek szólnak folyamatos önismétlésről (ld. AC/DC).

fear_factory_2015_1.jpg
De a Genexus nem erről lesz emlékezetes, hanem arról, hogy a Fear Factory új érájának (mióta Dino és Burtun C. Bell újra a közös zenéléssel foglalkozik a szarkeverés helyett, 2009 óta) legjobb lemezét alkották meg. A Mechanize-t simán veri, a The Industrialist-ot meg pláne. Így a zenekar harmadik mérföldköve lesz ez a lemez. Az első természetesen a Demanufacture, a második a Dino nélküli, de így is nagyszerű Archetype.

A dalok természetesen nem változtak meg stílusukban: Dino gitármunkája zseniális, ahogy mindig, Burton szépen nyomja váltva az tiszta éneket az üvöltözéssel, ahogy eddig (majd a koncerten ennek nyoma sem lesz, ahogy eddig), és Mike Heller pedig adja a betonkemény alapot, most először. Mert ugye Heller első lemeze a Fear Factory-val és nem tudom, hogy személye dobott ennyit az összképen, vagy csak véletlen, de ezt a lemezt nagyon durván eltalálták. Változatosabb témák mind a gitár, mind az ének oldalon, merészebb megoldások, talán jobban elengedték azt a bizonyos nagyon egyedi Fear Factory stílust és csempésztek zenéjükbe egy-két új (idegen?) elemet, de ettől nem adták el a lelküket, sokkal jobbak lettek. Hogy mennyire nem repetatív az új lemez, jó példa, hogy a lemez legjobb részei az album második felébe kerültek, de nem azért, mert egyszerűen oda pozicionálták azokat a dalokat. A The Industrialist esetében már a harmadik dal körül lehetett érezni, hogy ebben nem lesz több. Itt erről szó nincs.

Az album kezdetén az Anodized-Dielectric páros adja meg az alaphangot, azért már ekkor sejteni, hogy nem egyszerűen tiszteletkör letudásáról szól a lemez. A korábbi lemezek nyers hangulatát sem illik a kukába dobni azért, ezt biztosítja nekünk a Soul Hacker-ProtoMech duó: vad darálás, amiből árad a gépies erő - ezt is nagyon szeretjük. De amit még jobban, amikor olyan zenéket alkotnak ezek a majd’ ötvenéves urak, mint a Church of Execution, a Regenerate (OMG), vagy a Battle for Utopia. Na végre baszki! Ezt vártuk évek óta! A lemez végére még egy majd’ kilenc perces lebegés fér be Expiration Date címmel, de ezért sem lehet haragudni, mert egyrészt jó (nagyon jó), másrészt pedig simán van itt helye.

Szép évfordulós ajándék, köszönjük szépen minden rajongó nevében! A Demanufacture huszadik évfordulójára megalkották a modern Fear Factory éra Demanufacture-jét. Kérdés, hogy egymás mellé lehet-e tenni pironkodás a két lemezt. Véleményem szerint igen. Minőségében és színvonalában mindenképp, leszámítva azt, hogy nyilván ez a lemez nem stílust teremtő album, míg a ‘95-ös lemez az volt.

(teljes album stream itt)

Fear Factory hivatalos
Fear Factory Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr737693710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NZperX 2015.08.10. 15:14:01

"Ha egy zenekar a nagyon egyedi stílusát nyomja évtizedeken át, akkor önkéntelenül bele fog futni az önismétlés kényszeredett utcájába." - Ott a pont.
Ez a lemez pl. igazán jó, emlékezetes album lehetett volna egy kevésbé önismétlő dallamokra és változatosabb ritmizálásra képes énekessel vagy kevésbé mechanikusra tekert dobokkal - viszont az meg nem lett volna mérföldekről felismerhető FF.
A lemez második fele - ahol már letudták a leginkább kötelező köröket - nekem erősebbnek is tűnik.
A legjobb dal nálam a Regenerate és az Expiration Date.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum