„Sok hörgés lesz az új albumon, nagyon sok” – interjú Andrew Craighannel, a My Dying Bride gitárosával

2015. augusztus 12. - theshattered

andrew-my-dying-bride.jpg
A Rockparton sikerült elkapni Andrew Craighant, a My Dying Bride egyik gitárosát pár kérdés erejéig. Szerencsére szívesen állt a rendelkezésünkre, bő lére eresztve válaszolta meg a kérdéseket, melyek között az új albumról és Calvin Robershaw gitáros visszatéréséről is faggattam picit.

Elég régóta nem voltatok Magyarországon. Emlékszel bármelyik magyar koncertre?
Nem, nem igazán. Nagyon régen, 2009-ben voltunk itt utoljára. Elég ritkán járunk errefelé, szóval elég nehéz lenne emlékezni rá. De a magyar emberek elkötelezettsége nagyon tetszett, nagyon örülök, hogy visszatérhettünk.

Volt időtök körbenézni?
Nem, sajnos nem. Elég ritkán van időnk városnézésre. Kikapcsolódni sem nagyon tudunk. Ez sajnos nem az igazi, de nem szokott lenni időnk arra, hogy körbenézzünk a városban. Legtöbbször csak elhoznak a hotelből egyenesen a fesztiválra. Ma is megcsináltuk a beállást, aztán ott vagyunk. Nem nagyon tudunk kikapcsolódni. Legtöbbször emiatt nem láthatunk semmit a városokból.

Calvin az album felvétele előtt csatlakozott újra a zenekarhoz. Furcsa kérdés, miért jött vissza?
Igazából két oka van. Az egyik, nyilván, hogy az előző gitárosunkkal, Hamishel elváltak az útjaink, így kellett egy másik gitáros. Calvinnel mi ketten folyamatosan kapcsolatban voltunk, még akkor is, amikor nem volt a My Dying Bride tagja. Közeli kapcsolatban állunk. Nem zeneileg, inkább személyesen. Amikor kellett egy másik gitáros, nyilvánvaló volt nekem, hogy először Calvint kérdezzük meg, mivel már zenélt velünk korábban. Arra gondoltunk, hogy hátha van-e kedve csatlakozni hozzánk. Megkérdeztük és megnyugtató volt, hogy neki is tetszett az ötlet. Tökéletes volt az időzítés, ideje is volt ennek a My Dying Brideban. Gondoltuk, hogy ebből valami jó sülhet ki, szerencsére könnyen is ment. Gondok is lehettek volna ebből adódóan, de szerencsére nem voltak.

Hamarosan egy új albummal jelentkeztek, a Feel The Miseryvel. Az új dal (And My Father Left Forever), ami nemrég jött ki egy elég kemény dal, de hörgések nélkül. Aaron vissza fog térni a hörgéshez a lemezen?
Igen, de még mennyire! Ez a dal csak egy töredéke annak, ami az albumon található. Sok hörgés lesz az albumon. Nagyon sok. Több mint amennyit eredetileg terveztünk. Nagyon súlyos és nagyon death metalos lesz. Ez a dal a könnyebben befogadható dalok közül való. Szerintem ezért is választotta a kiadó. De nem ez lesz jellemző az albumon. Az keményebb lesz. Sokkal keményebb.

Mi adja Aaronnak ezt a hatalmas csalódottságot és szomorúságot, hogy megírja ezeket az egyébként szép dalszövegeket?
A My Dying Brideban igazából mindig is ezt csináltuk. Ebben találjuk meg magunkat, ez az, ami könnyedséget ad, így szeretjük a zenéket megírni, ebben látjuk az inspirációt. Aaronnak adott egy extra töltetet, hogy a felvételek alatt veszítette el az édesapját, ami egyben meg is nehezítette az egészet, főleg Aaronnak. Igazából szeretünk így zenét írni, azt csinálni, amit a My Dying Bride csinál. Szeretünk ezekre a mély benyomásokra és mély érzésekre építkezni. Legtöbbször a bandán belüli tényleges történéseket dolgozzuk fel, néha pedig kitalált témákról írunk. Mi így szeretjük a dolgokat.

my_dying_bride_2014.jpg


Mi az a két zenekar, ami a legnagyobb hatással volt rátok?
Ez szerintem attól függ, hogy kitől kérdezed. Az alapoktól, ha kezdjük, általában Dio és az Iron Maiden. A kezdetek alatt a Celtic Frostnak voltunk a nagy rajongói, meg a régebbi doom zenekaroknak, mint a Candlemass, de nagyon szeretjük még most is a Dead Can Dance-t, a Skint, a Swans-t. Aaron nagyon szereti Nick Cave zenéjét, én pedig a régi klasszikusok, mint Dio híve vagyok.

Furcsa, hogy ilyen más stílusból való zenekar, mint a Dead Can Dance, ami inkább ambientes, mint metálos, hatása lehet egy doom metal zenekarra.
Ez kicsit visszautal az előzőekre, a bandán belüli hangulatokra, meg hogy mi hat ránk. Nem mindegyik Dead Can Dance dal olyan mély, de azért szeretjük a sötét elemeket a zenéjükben. Felhasználtuk őket, mint hatást, a múltban nagyon sokat hallgattuk őket és úgy gondoltuk, hogy ez jó nekünk. Ha egy dalt elektronikus, vagy tribal vonalról közelítesz meg, sokkal goth-osabb lesz. Ők ezt csinálták, megpróbáltunk mi is így dolgozni. Mindenesetre zeneileg egy nagyon jó banda, akár egyetértesz velem, akár nem. Mi szeretjük.

Megnéztem a korábbi koncertek dallistáját. Konkrétan csak régi dalokat játszotok. Ez Calvin visszatérése miatt van?
Igen, leginkább. Már korábban megkaptuk, hogy nagyon régi a setlist. Amikor Calvin visszatért, megvolt a lehetőség, hogy visszatérjünk ezekhez a dalokhoz, amiket évekkel ezelőtt írtunk. Calvin szerette őket játszani, de furcsa módon gondjai voltak az eljátszásukkal azoknak, amiket ő írt, az újabbak jobban mentek neki. Szóval igen, ez egy régebbi lista, nem sok új dallal, ma nem is fogunk az új albumról játszani annak ellenére, hogy hamarosan kijön (melleseg a soundcheck alatt eljátszották az And My Father…-t – szerk.). Viszont lesznek olyan dalok, amiket régóta nem hallhattatok. Szóval ez egy régi stílusú set, de erős lesz.

Hogyan találjátok meg az egyensúlyt a tiszta ének és a hörgés között?
Amikor dalokat írunk, először a zene születik meg, utána helyezzük rá az éneket. Attól függ, hogy melyik része van a dalnak, milyen a hangulata, az dönti el, hogy hörgős legyen, vagy dallamos az ének. De ott vannak a suttogások és a spoken word részek is, ami egy teljesen más stílus, de még a lassú suttogás is. Minden azon múlik, hogy a zene mit követel meg az adott pillanatban, meg hogy miről szól a szöveg. Szerencsére nagyon keményen nem kell elgondolkoznunk, hogy mi legyen. És ez jó. A dalok mondják meg, hogy milyen legyen az ének. Nincs külön formulánk erre.

A Paradise Losttal és az Anathemával együtt indítottátok el a brit doom/death vonalat. Szereted, követed a zenéjüket?
Hogy őszinte legyek, most már sokkal jobban szeretem a Paradise Lost zenéjét, mint az Anathemáét. Az Anathema túl gyengéd lett nekem, míg a Paradise Lost még mindig heavy metalt játszik. Jómagam rajongója is vagyok a Paradise Lostnak, sok jó zenéjük volt az évek alatt, az albumaik is nagyon tetszettek. Sokat nem tudok az Anathemáról, jó barátok vagyunk, találkoztunk is pár hete és Paradise Lost-os srácok is nagyon rendesek. De azt mondanám, a Paradise Lost-ról többet tudok, mint az Anathemáról.

Van bármi koncert előtti, vagy az utáni szokásotok?
Nem, nem igazán (nevet). Koncert előtt mindig ideges leszek, hogy bárcsak a színpadon lennénk már. Meg próbálunk a szövegekre hangolódni. A koncert után mindig megbeszéljük, hogy mi ment rosszul, mi volt jó. Nincs semmi furcsa szokásunk, csak ami kell.

Van bármi tárgyad, vagy valami, ami szerencsét hoz neked?
Ez egy nagyon jó kérdés. (gondolkodik) Szerencsére nincs, mert ha elfelejteném, biztos bepánikolnék. Nagyon jó kérdés, de tényleg nincs semmi ilyenem. Szerintem kellene, hogy legyen, de vállalom, hogy nekem nincs semmi kulcs, kő, vagy valami, mert egyfolytában keresném, ha elhagynám. Szerencsére nem vagyok az ilyeneknek a híve.

Bármi üzenet a magyar rajongóknak?
Igen, egyszerűen köszönöm, hogy ilyen jók hozzánk a magyar rajongók. Emelem a kalapom előttük és meg is hajolok nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr907698564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum