A heavy-doom legenda a Pentagram új albummal jelentkezett!!! Gondolom páran kíváncsian vártátok a napot, hogy megjelenjen a Bobby Liebling vezette veterán banda kilencedik stúdióalbuma, a Curious Volume. Mi is vártuk, meghallgattuk és még véleményünk is van róla. 

A washingtoni székhelyű, 1971-óta működő heavy-doom banda, a Pentagram már rég óta méltó helyet foglal el, a Saint Vitus, a Trouble és a mindenható Black _Sabbath mellett, azaz a lassú és súlyos muzsikák veterán bandái mellett. Az alapító tagok közül már csak Bobby Liebling énekes nyomja a bandában, az viszont tagadhatatlan, hogy az ő trombitája is elég rozsdásan szól már, de ez nem meglepő, hiszen az említett énekes pacsirta már 61. életévét betöltötte és persze nem az absztinens életmódjáról híres a jó öreg Bobby. A banda 2011-ben jelentkezett utoljára stúdiólemezzel Last Rites címmel, most pedig itt a Curious Volume. Victor Griffin hozza a lehangolt Sabbath témákat, a gitár is harap, tehát a hangzással nincs baj. A basszus témák is teljesen rendeben vannak, ez nem meglepő Greg Turley-től. A dobokat is rendesen répázza Pete Campbell dobos, pontosan azt üti, amit kell, sem többet sem kevesebbet. Bobby hangjáról már említést tettünk, nem éppen a fénykorát idézi, sőt a a címadó dalban olyan, mintha egy vékony hangú Lemmy énekelne, mozgó műfogsortól huzatos szájjal. De ezt, és a magasabb énektémák hiányát leszámítva, Bobby-t és a Pentagram-ot még nem kell temetni. 

A Lay Down and Die tökös riffje és állat szólója azért kellően beindítják az embert. Ezután egy kicsit keményebb Trouble ízekkel díszített, blues-os dal, a The Tempter Push következik. Majd a lemez egyik legfülbemászóbb refrénjét hallhatjuk a Sabbath-ot idéző, súlyos Dead Bury Dead-ben. A lendületes, számomra Deep Purple hangulatú Earth Flight a maga három percével fokozza az iramot és felpörgeti a lemezt. Számomra az album emocionális csúcspontja, a Sabbathosan hömpölygő címadó dal a Curious Volume, azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a lemez legjobb dala. Pedig a következő dal, a Misunderstood és az ezt követő Close the Casket című szerzemények sem rosszak. Viszont véleményem szerint a nem kicsit Ramones hangulatú Sufferin'  egyáltalán nem illik az albumra, szerintem jobb lett volna az összkép, ha fel sem kerül a lemezre. Viszont a kőkemény Devil's Playground és a súlyos témái annál inkább emelik a korong fényét. Elérkeztünk az album záró akkordjához, amely dalt már régebbről ismerhetünk, hiszen a Because I Made It című szerzeményt már nagyon rég megírta a banda. De ez a szomorkás hangulatú dal ,  méltó befejezése ennek a régi ízeket idéző, mégis kissé modern lemeznek. Szerintem simán odafér ez az album az új bandák lemezei mellé, mert egy jó lemezt hoztak össze a washingtoni ördögök, meg azért is mert az új bandák rengeteget nyúlnak a régiektől, így például, a Pentagramtól is. Tőlem egy 4-est kapnak erre a lemezre Bobby mesterék, és tőled?