RockStation

„Rengeteg a változó tényező, de a valóság az, hogy itt vagyunk, és továbbra is nyomjuk”

Interjú John Bush-sal, az Armored Saint énekesével

2015. szeptember 16. - magnetic star

john_bush_1.jpg

Miként tizenöt esztendővel ezelőtt, úgy idén is az Armored Saint koncertje jelentette a wackeni monstre metal fesztivál egyik csúcspontját. A kultikus Los Angeles-i power metal kvintett az újjáalakulása óta a legjobb albumával rukkolt elő idén a Win Hands Down képében, és ennek megfelelően rég tapasztalt sebességfokozatba kapcsolt a koncertezést illetően. A nyáron a fesztiválfellépések mellett a Queensrӱche társaságában járta be Európát a csapat, az Egyesült Államokban pedig folyamatos mozgásban vannak, és további távlati terveknek sincsenek híján. John Bush énekest Wackenben, a buli előtti órákban csíptük el…

Mennyire intenzíven népszerűsítettétek előző albumotokat, a „La Raza”-t itt Európában? Nem úgy emlékszem, hogy betegre koncerteztétek volna magatokat annak idején.
John: Most, hogy visszagondolok rá, valóban nem volt túl sok bulink. Ezzel a lemezzel már többet koncerteztünk, mint az előzővel. Nem is nagyon emlékszem, miért alakult így, eltekintve attól, hogy elfoglalt voltam. Van egy közös üzleti vállalkozásunk a feleségemmel, és nem akarok már orrvérzésig turnézni. Élőben játszani ezzel együtt imádok, ez az egyik kedvenc elfoglaltságom. Szeretjük az új albumunkat, és sokkal több bulit tervezünk. Ha majd a jövő év végén visszatekintünk, szerintem elmondhatjuk majd, hogy: „A mindenit, jó sok bulit nyomtunk!”

Az Államokban már lezajlott egy turnétok a Saxonnal. A „Win Hands Down” fogadtatásától függően Európában is lehet számítani egy rendes turnéra?
John: Az attól függ. Úgy értem a számunkra kedvező körülményektől. Mi mindenesetre nyitottak vagyunk. Az Államokban lesznek további koncertjeink is a Saxonnal, után meg szóba került, hogy megyünk velük Dél-Amerikába, ahol még soha nem jártunk. Japánban sem játszottunk még, oda is szuper lenne végre eljutni. Úgyhogy minden azon múlik, mit tartunk jó lehetőségnek, jó bulinak. Ha úgy érezzük, oké a dolog, akkor mindannyian igent mondunk rá.

Ami a „Win Hands Down”-t illeti, szerintem ezzel az anyaggal kerültetek a legközelebb a gyökereitekhez a visszatérésetek óta.
John: Úgy gondolom, minden lemezünk az adott időszak lenyomata. Azt tükrözi, hol tartunk éppen. Mindig azt mondom, hogy egy lemez kordokumentum. A „Revelation” 2000-ben jött ki, vagyis tizenöt éve. A „La Raza” tíz évvel később, 2010-ben – és most, 2015-ben ismét itt vagyunk. Tisztában vagyunk a zenekar gyökereivel. Tudjuk, hogy azok a heavy metalba és a bluesos rockba nyúlnak vissza, és ebből kiindulva próbálunk nyújtózkodni, hogy dalszerzőként fejlődjünk, és a stílusunk is változzon. Így azt csinálhatod, amit jónak tartasz, közben meg azon igyekszel, hogy jobb énekes, jobb hangszeres legyél, és hogy kreatívabbá válj, bármit is jelentsen ez. Mi nyitottak vagyunk és mindig is erre törekedtünk. Belöktem egy poént Joey-nak (Joey Vera basszusgitáros), amellyel mindenkinek beszédtémát adtam. Azt mondtam neki: „Tegyünk úgy, mintha valami igazán nagy banda volnánk, és akkor bármit megcsinálhatunk, mert ezzel a felfogással tényleg azt fogjuk érezni, hogy bármit kipróbálhatunk.” Na persze az ésszerűség határain belül, mert azért bluegrass anyagot mégsem fogunk készíteni. Tudjuk, hogy kik vagyunk. Olyan értelemben viszont tud segíteni a dolog, hogy kihívás elé állíthat, mi pedig keressük a kihívásokat. Én is akarok fejlődni énekesként, ahogy a többiek is a maguk hangszerén, illetve dalszerzőként. Muszáj folyamatosan fejlődnünk. Szeretem a régi lemezeinket, naná, hogy szeretem. Mindent szeretek, amit kiadtunk a kezünk közül. Legalábbis javarészt. Az igazság azonban mégiscsak az, hogy azt már egyszer megcsináltuk. Épp ezért nem is akarok visszanézni és úgy hozzáállni, hogy: „Lássuk csak, „March of the Saint”… Mit és hogyan csinálunk?” Úgy akarom szemlélni, hogy: „Oké, ezek a zenekar alapjai”, és ezekre akarok építeni.

Az új lemez csakugyan tele van olyan ötletekkel, amilyenekkel azelőtt még sosem próbálkoztatok, értem ezalatt többek között az „In an Instant” nótát, vagy a vendégénekes (Pearl Aday) felbukkanását a „With a Full Head of Steam”-ben.
John: Ez is egy új ötlet volt, hogy mással énekeljek együtt. Fickókkal már énekeltem együtt olykor, egy dalban Joey Bellandonna volt a társam. Ezt már kipróbáltam különböző módon, és tetszett az ötlet, hogy egy női hang szerepeljen egy dalunkban. Pearl logikus választás volt, persze igent is mondott a dologra, és csodálatosan meg is megcsinálta, nagyszerűen énekelt. Nyilván hozzásegített a viszonyuk Scottal, na meg a vele közös múltunk, szóval nem volt egy nehéz döntés. És, mint mondtam, megint kipróbáltunk valami újat. Az „In an Instant” egy óriási dal, igen mély, nyolc perc hosszú, de emlékezz csak rá, hogy az Armored Saint mindig is írt lassan kibontakozó számokat. Ott az „Aftermath”, az „Another Day”, vagy a „Tainted Past”. Mindig is megvolt bennünk a hajlandóság arra, hogy ilyesmivel kísérletezzünk. Ez is része a múltunknak.

Ha már a vendégszereplések kerültek szóba, nemrégiben te is „vendégeskedtél” a Metallicánál, amikor is a „The Four Horsemen”-t nyomtátok élőben.
John: Így van. Hatalmas élmény volt és csodálatos este. A légkör is igazán remek volt, nem szólva arról, hogy az Armored Saint nyitott nekik, majd velük énekeltem. Nagyon jó fej dolog volt tőlük, mert lényegében egy partin játszottunk. Nagyon oldott volt a hangulat, úgyhogy remekül sikerült az egész. Egy nagyszerű napnak voltam a részese. Az, hogy velük énekeltem, természetesen örök emlék marad.

armored_saint_2015_2.jpg

A néhai Dave Prichard gitárosnak jó néhány témája került fel a „Symbol of Salvation” albumra. Maradt még utána olyan felvétel, amelyet még nem használtatok fel?
John: Nem hiszem, hogy maradt volna még olyan anyag, amelyen Dave játszott, és ne használtuk volna fel. Mindent kiadtunk, amiben benne volt a keze, mert közzé akartuk tenni a zenéjét. Ami különös Dave-vel kapcsolatban: mindig is az volt az érzésünk, hogy köztünk maradt, a szelleme itt van velünk. Bár a lemezen Joey játszott, mégis az volt az érzésem, hogy Dave-et hallom, mert Dave-esen szólt. Nem tudom, szándékosan vagy véletlenül, tudatosan vagy tudat alatt. Mindig köztünk marad, ő nálunk a hatodik tag.

Mindig is ti voltatok a legaktívabb tagok Joey-val. Te tagja voltál az Anthraxnek, ő ma is játszik a Fates Warningban. A többiek mit csinálnak az Armored Saint mellett? Vannak más projektjeik?
John: Gonzónak (Gonzo Sandoval dobos) van egy Black Raven nevű projektje, amelyben a testvérével zenél együtt, egyfajta indián zenét játszanak. Jeffnek van egy saját bandája, a DC4, amelyben énekel is a gitározás mellett, de egy sor Las Vegasi csapatban is muzsikál. Mindenki formában szeretne maradni, ez már csak így van. Viszont talán Joey és én vagyunk leginkább szem előtt a munkásságunk révén. Én nyilván az Anthrax-tagságom miatt is.

Szerinted meg van valahol írva, hogy valamennyi legendás amerikai power metal zenekarnak ugyanazokkal a nehézségekkel kell(ett) megküzdenie a pályája során?
John: Nem igazán agyalok az ilyesmin, elvégre itt vagyunk. 1983-ban kezdtünk el lemezeket készíteni, most meg 2015-öt írunk. Lényegében harminckét éve csináljuk, és boldognak érzem magamat. Szerencsének tartom, hogy ma is olyan nagy fesztiválon léphetünk fel, mint Wacken, és hogy az emberek valamennyire ma is érdeklődnek irántunk. Hogy mennyire vagyunk nagyok vagy kicsik? Hogy lehettünk volna nagyobbak, és fényesebb karriert is befuthattunk volna? Hogy fel is oszlathattuk volna magunkat? Rengeteg a változó tényező, de a valóság az, hogy itt vagyunk, és továbbra is nyomjuk. Úgy gondolom, megalkottunk egy csodálatos lemezt, talán a pályánk egyik legjobbját, méghozzá harminckét év után. Ez sokat elmond, hiszen rengetegen szokták mondani, hogy az első albumunk a legjobb, és minden, ami utána következett, már hulladék. Persze becsúsztak hibák is a karrierünk során. A banda is hibázott, a menedzsereink is hibáztak, és a kiadóink is hibáztak, de leginkább a banda. Nem szeretek ujjal mutogatni és másokat hibáztatni. Számomra a mi saját felelősségünk a lényeges, nem pedig mások. Úgyhogy szerencsésnek vallom magamat. Nem is igazán foglalkozom azzal, hol tarthatnánk, mivé válhattunk volna, vagy mivé kellene válnunk. Nincs jelentősége.

Mennyire fontos számotokra, hogy rendszeresen készüljön friss albumotok? Vagy beéritek azzal, hogy baráti alapon jöttök össze, amikor úgy érzitek, megérett az idő az új lemezre?
John: Számomra a lemez minősége a lényeg, az bármi másnál fontosabb. Ha évente ontod a szar lemezeket, a kutya sem lesz rád kíváncsi. Rendben, tizenöt év alatt három album kissé sovány mérleg, ez a Guns N’Roses tempója… De igazság szerint a lemez minősége a lényeg, ilyen zenekarrá váltunk. Amikor az Armored Saint játszik, az különleges esemény. Nem koncertezünk olyan gyakran, mint sok banda, de amikor koncertezünk, akkor itt a remek alkalom, hogy megnézzetek bennünket. Elégedett vagyok. Hogy szeretnék-e millió lemezt eladni? Még szép, hogy igen. De nem gondolok erre.

http://www.armoredsaint.com/
https://www.facebook.com/thearmoredsaint

ENGLISH VERSION


 “There are a lot of variables there but the reality is that we’re here, we’re still playing” – interview with John Bush (vocals) of Armored Saint

john_bush_2.jpg

How much effort did you put in promoting your previous album, “La Raza” here in Europe? As far as I can remember, you didn’t have that many shows over here back then.
John: We haven’t actually played too many shows now that I look back. We have done more already on this record than we did on that one. And I don’t really remember as to why, other than I’ve been busy. I have a business with my wife, touring is not something I want to go out and do in large quantities anymore. However, I do love playing live, that’s one of my favorite things to do in the world. We love our new record and we plan to play a lot more. I think by the time we look back in the end of next year, we will say “Hell, we did a lot of shows.”

You’ve already done a US tour with Saxon. So, depending on the reception of the “Win Hands Down” album, perhaps you might do a proper European tour, too.
John: It just depends. I mean, whatever is the right circumstance for us. We’re open minded. We are going to do some more shows with Saxon in the US, maybe we could do some stuff with them in South America ‘cause we’ve never been there. We’ve never played in Japan ever so it would be cool to go there for the first time. So it just depends on what’s a good show, what’s going to be a good gig for us. If it feels right then we’re all for it.

As for “Win Hands Down”, I think it’s the closest you got to your roots since your return.
John: I think for us every record is that time. It’s where you’re at during that time. I always say it’s like a record of time, that’s what a record is. “Revelation” came out in 2000, fifteen years ago. “La Raza” came out ten years later, in 2010 – and now here we are in 2015. We know the roots of the band, we know we’re rooted in heavy metal and bluesy hard rock and what we try to do is to take that and always be expanding on it to show more evolving songwriting and style changes. And you can do what feels right and try to be a better singer, a better player and more creative, whatever that means. We’re open minded and always trying that. I’ve made a joke and everybody talks about it: I told Joey “Pretend that we’re really a huge band and we can do anything ‘cause that mindset makes you feel like you can try anything.” Within reason, of course. We’re not going to make a bluegrass record, we know what we are. But it might still help in a sense that it gives you a chance to push yourself. And we want to push ourselves. I want to push myself as a singer, all of us want to push ourselves as players and songwriters. We always have to be evolving. And look, I love our old records, of course. I love everything we’ve done. Well, mostly. But the truth is that we already did that. So I don’t want to look back and go “O.K., “March of the Saint”, what do we do, how do we do that?” I want to be able to look at it and say “O.K., this is what founded the band” and then just kind of build on that.

The new album is, in fact, full of ideas you’ve never tried out before, including “In an Instant” or the guest appearance of another vocalist (Pearl Aday) in “With a Full Head of Steam”.
John: It was just a different idea of me singing with a different person. I sang with guys before here and there, I even did a song with Joey Belladonna. I’ve tried that in different capacities and I liked the idea of doing something with a female voice. Pearl was a logical choice, she wanted to do it, of course, and she did it, she sang great, she was amazing. Obviously, there’s her relationship with Scott and all the background, so it was an easy decision to make. And, again, trying different things. “In an Instant” is a great song, pretty deep, it’s eight minutes but keep in mind that Armored Saint always wanted to try slowly building songs like “Aftermath”, “Another Day” or “Tainted Past”, we were always willing to experiment with things like that. I think it’s part of our background.

john_bush_4.jpg
Speaking of guest appearances, you did one recently with Metallica, playing “The Four Horsemen”.
John: Right. It was amazing, it was a beautiful night. There really was a cool vibe all the way around, let alone Armored Saint opening and then me coming out and singing to them. It was really cool what they did because it was a party basically. There was a very relaxed atmosphere, so it was awesome. A great day to be a part of. Obviously for me to sing with them was a memory forever.

The late Dave Prichard wrote a lot of stuff for the “Symbol of Salvation” album. Are there still any recordings of his that you haven’t used yet?
John: I don’t think there’s really anything left that Dave has played on and we haven’t used. We have pretty much put out everything he is part of because we wanted to share his music. But you know, it’s funny with Dave, we always kind of have the feel that he is there, feels like his spirit is always there. Even though Joey played on this record, I felt like it was Dave, it sounded like Dave. I don’t know if that was intentional or subliminal, conscious or subconscious. He’s always part of us, he’s our sixth member.

You and Joey have always been the most active members of the band. You used to sing in Anthrax, Joey still plays in Fates Warning etc. What do the other guys do besides Armored Saint? Do they have any other projects?
John: Gonzo has a project that he does with his brother that’s called Black Raven, kind of like a Native American thing. Jeff has his own band, DC4, where he is the singer and plays guitar and he also plays in a lot of groups in Las Vegas. Everyone wants to stay in touch with their chops, it’s just the way it is, but maybe Joey and I are the most visual as far as our profiles. Obviously me by being in Anthrax, too.

john_bush_3.jpgDo you think it’s written somewhere that all the legendary US power metal bands had / have to deal with the same difficulties throughout their careers?
John: I don’t really think about any of it that much. I mean, here we are. We’ve started making records in 1983 and now it’s 2015. We’ve been doing it basically for thirty-two years and I feel lucky. I call it fortunate that we’re still able to play a big festival like Wacken and that people still care to some degree. How big, how small, should we have been bigger, career been bigger, could we have broken up? There are a lot of variables there but the reality is that we’re here, we’re still playing. I think we’ve made an amazing record, maybe one of our best of our career thirty-two years later. That says a lot because a lot of people go “Your best record was the first one and then everything else after that was crap”. Obviously, there were some mistakes made in our career. Some made by the band, some made by the managers, some made by labels but mostly by the band. I don’t like to point the finger and blame people. To me, it’s about self-accountability, not any of those people. So I feel lucky. I don’t really think about where things could be, what they could have been or what they should be. It’s irrelevant.

How important is it for you to put out records on a regular basis? Or are you guys just happy to get together as a bunch of friends whenever you feel the time is right for a new record?
John: For me, it’s about the quality of the record. It’s more important than anything. If you put out every year that’s shit, then who cares. I mean, three records in fifteen years is a little slow, it should be Guns N’Roses… But the truth is that it’s all about the quality of the record and this is the band that we’ve become. When Armored Saint plays, it’s special. We don’t play as often as a lot of bands do but when we play we’re there, come and see us. I’m satisfied. Would I like to sell a million records? Sure. But I don’t think about it, you know.

http://www.armoredsaint.com/
https://www.facebook.com/thearmoredsaint

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr377791998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum