Chris Cornell - Higher Truth (2015)

Nagy igazságok a nagy embertől

2015. szeptember 29. - RaczUr

cchighertruth.jpg

A grunge korszak legnagyobb túlélője vitán felül Chris Cornell. A Soundgardennel nyomot hagyott a 90-es években, a 2000-es években a három Audioslave lemezzel maradt köztudatban, sőt az a formáció – a Rage Against The Machine zenészeivel körbe véve - annak a korszaknak az egyik legizgalmasabb zenekara volt a 2007-es feloszlásukig. Utána Chris a szóló lemezek útjára lépett. A rock zenei álmoskönyvek szerint ilyenkor jön a feledés homálya, amit csak valamelyik ex-zenekar újraélesztése szokott csupán megtörni – a Soundgarden 2010-ben ezt meg is lépte-, de ebben az esetben nyugodtan beszélhettünk egy Chris Cornell franchiseról, amit jól jelez az, hogy 2006-os You Know My Name dala volt az akkori Bond-főcím dal (Casino Royale), ami egy olyan fegyvertény, ami kalapemelést érdemel.

Azzal együtt viszont, hogy Cornell egyedül vágott a mainstream hullámok meglovaglásában elég sok egykori rajongója – köztük én is - távolodott el az énekestől. A szóló anyagok elég jó eladási adatokat hoztak, de az a kevés dal, amit elkaptam nem nyűgözött le. Viszont ha Chris Cornell el is adta a lelkét, most rendesen odatette magát, hogy enyhítse a csalódottságot.

Pedig élből utálhatnám is a Higher Truth lemezét. Elektromos gitárt nagyítóval kell benne keresni, markáns Soundgarden, Audioslave zenei megoldás egyáltalán nincs benne, és még maguk a dalok többségénél sem csettintek fel, hogy milyen egyedi megoldás van benne. Mégis rabul ejt az album.

cc.jpg

Ez pedig csak Chris Cornellnek köszönhető. Az egyszerűség itt egyértelműen erény, mert nincs egy olyan pillanata sem a Higher Truthnak, amit ne uralna magabiztosan a sokat megélt frontember. Egy szál gitárral, meg minimális kísérettel is teljes élményt nyújt. A szövegeket nem nagyon szoktam megemlíteni, de itt most annyiban kitérnék, hogy nagy megváltások, vagy a címben jelzett felsőbb igazság nincs túlzottan kibontva, de a személyes érzelmei nagyon hitelesen visznek be egy gyomrost.

A Higher Truth egy kellemes, könnyen befogadható lágy rock lemez lett, aminek minden száma magabiztosan szólal meg, és egy pillanatra sem bizonytalanodik el. A (szomorúbb) country-folk (Nearly Forgot My Broken Heart, Through The Window), épp annyira benne van, mint az akusztikus grunge (Josephine, Murder Of Blue Skies), a korai pszichadelik rock (Our Time In The Universe, Wrong Side), vagy épp a rádióbarát soul-blues (Worried Moon, Circling). Ebből talán már lejött, hogy nem épp a túláradó optimizmus érzete lengi körbe az albumot. A stílusok sokszínűsége viszont egy nagyon összefüggő képet alkotnak, és köztük elég sok az átfedés is. Egyébként kellemes, néha kifejezetten nyugtató hangulatú a Higher Truth. Viszont a 16 tétel már kicsit megterhelő tud lenni, és elég nehézzé válik a végére ez a mennyiségű érzelmi megnyilvánulás. (4/5)

Chris Cornell a facebookon

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr747826996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herma · http://breakthesilence.blog.hu 2015.09.29. 14:20:57

Szerintem is jó lemez! Igaz, nagyon könnyen emészthető hallgatnivaló, de jók a számok kb. egytől-egyig. Ott volt a Carry on (hogy a Screamről ne is beszéljünk), ami a legjobb indulattal hallgatva is 5 szám után mélységes alulinspiráltságba fulladt (én meg unalomba). Szólóban az Euphoria Morning (ill. most már Mourning) óta ez az első értékelhető produkciója, és olyan oldalát villantja fel, amelyet az izmosabb produkcióiban nem igazán van módja (pedig nagyon jól áll neki).
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum