Parkway Drive – Ire (2015)

GyógyIRE majdnem minden bajra

2015. szeptember 30. - theshattered

parkway_drive_ire.jpgIgen, lehetne kezdeni újra azzal, hogy a metalcore halott, de nem fogom. Amíg egy zenekar ilyen albumot ad ki a kezei közül, addig van mit keresnie a műfajnak a terepen. Azt már nem is veszem figyelembe, hogy emellett milyen hihetetlenül sikeresek is. Hölgyeim és Uraim, akár tetszik, akár nem, a Parkway Drive nem igazán tervezi bedobni a törülközőt továbbra sem!

A VOLT Fesztiválon Winston McCall énekes a blogunknak elárulta, hogy a 2012-es Atlas utódjaként kiadott Ire képében egy dühösebb, sötétebb album érkezik az előzőeknél. Nos, nagyon nem hazudott: hiszen tényleg áramlik a sötét, de masszív energia a lemezből. Ezt már a rajongók maguktól is megtapasztalhatták, hiszen a lemez egy ideje már meghallgatható ingyenesen, de azért ugye úgy illik, ha megfogalmazunk pár gondolatot, hogy mégis mit takar az egyszerű, de egyébként számomra szimpatikus borító.

Igazából azt, amit ebben a stílusban elvárhatunk: hardcore-os döngölések, energia, egy-két csordavokál, Winston hörgős kiabálása, satöbbi. Habár nem feltétlen a legegyedibb zenei elemeket használják az albumkészítéshez, mégis úgy oldják meg a dolgokat, hogy az eredmény nem fullad unalomba. Mert amíg sok zenekar a technikai részt helyezi előnybe, ők inkább az őserőt használják fel, nem akarnak mindenkinél jobban tekerni és átesni a ló túlsó, unalomnak hívott oldalára (lásd a Killswitch Engage utolsó lemezei), vagy kísérletezéssel (esetleg a felhalmozódott ego miatt) elpazarolni, elnyomni az egyébként meglévő tehetségüket (Trivium, ugye).

Szóval adott ez a szűk 50 percnyi új ötlet, amivel szépen bevonultak a stúdióba, felrántották 11 dalba sűrítve és belenyomják az arcunkba, mintegy jelezvén, hogy számolni kell velük még mindig. Élnek ők, hiába telt el annyi idő az előző CD óta (na, nem mintha annyira ontanák a lemezeket a byron bay-i legények).

A lemez összhatása amúgy eléggé különös. Hiszen míg a jobban sikerült dalok rendesen odasütnek, addig a szürkébb ötletek tényleg picit fakóra sikeredtek. Például furcsa módon nekem a kezdő Destroyer annyira nem talált be, mint a második, a nyakizmokra is masszívan veszélyes Dying To Believe. Nem csodálkoznék, ha állandó szereplő lenne a bulikon. A Vice Gripet ismerhetik Parkway fanatikusok a legrégebben az Ire-ről. Mint minden előzetes, ez is megosztotta a közönséget, nekem sem annyira tetszik, de kinek a pap, kinek a másik pap, ugye. De ne ez alapján ítéljétek meg az albumot!

parkway_drive_2015_1.jpg

Annál inkább például a Chrushed alapján, amihez hasonló energiabombát kevés zenekar írt mostanában: nagyon tetszik, ahogy folyamatosan nő benne a feszültség a refrénig! A Fractures megint picit tipikusabb dal, de élőben biztos szerethető lesz. A leállás sokat dob rajta! A Writings On The Wall szinte már hip-hopba hajló rapelése, vonósai és a tapsoltatós alapritmus a „put your hand up” részével érdekes, de jóleső színfolt a lemezen. A Bottom Feeder megint nem egy „fünfkomanull” ötlet, itt is, ahogy a Fracturesnél, a leállás segít sokat rajta. The Sound Of Violence – nomen est omen, de sajnos ez sem az igazi, erőteljes nagybetűs Dal, amit várnánk. A Vicious ígéretes keleti hatású dallamokkal kezd, aztán jóféle energiatömeg szabadul el benne. A Dedicated a jobb eresztések közül való megint, egy jó kis paraszt döngöléssel a végén. Aztán az igazi meglepi a záródal, az A Deathless Song. Szép akusztikus témázással kezd, aztán egy igazi öngyújtó/okostelefon lengetős metalcore ballada lesz belőle. Megvan a maga szépsége, több, mint ideális záródal, az egyik legjobban sikerült nóta a lemezen!

Ha minden metalcore lemez ilyen lenne mostanában, a műfaj még mindig (ha nem is a zeniten, de) szem előtt lenne. Duzzad az energiától az album nagy része. Ha nem is hibátlan, de gördülékeny, jó hallgatni. Az egyszerűbb, kvázi primitív elemek is ugyanúgy megférnek rajta, mint a kifinomultabb, dallamos részek. Még a töltelékeket is könnyebb elnézni ilyen „közegben”.

A teljes lemez itt is meghallgatható:

Mivelhogy kvázi váltóműszakban jönnek hol egy fesztiválra, hol egy klub bulira hozzánk (most számoljuk a PECSÁT is az utóbbi csoportba), így az idei Volt-os buli után következik, hogy jövőre megint egy kisebb helyen mutatják meg, mit tudnak, mégpedig a Barba Negrában. Tehát február 2-án mindenkinek kötelező jelenése van! Jegyek a Tixa rendszerén keresztül kaphatók!

Parkway Drive Official
Parkway Drive Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1007844100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum