Steve 'N’ Seagulls @ Nachtleben, Frankfurt, 2015-10-08

Traktorhuszárok a kék fűben

2015. október 10. - rockstation

steve_n_seagulls_2015_live_2.jpg

Nem szeretem a neten terjengő, „bármivel feldolgozok bármit” hullámot, mert ugyan vannak nagyon ügyes megfejtések, legtöbb esetben az eredeti mű megalázásába csap át a dolog, és még viccesnek sem lehet titulálni (akárcsak a német komikusokat). Pont emiatt komoly fenntartásokkal közelítek (ha egyáltalán közelítek) ezen szerzemények felé. Viszont a The Tropper a finn agrárbetyároktól telibetalált azonnal!

Elég régen voltam már a Nachtleben-ben, ami persze nem az én hibám, hanem a koncertszervezőké, mivel a klub öreges battyogással is 5 percre van tőlem. Picit kisebb, mint mondjuk a Dürer kicsi, és (nyilván) statikai megfontolásból 2/3-1/3 osztásban egy tartóoszlop éktelenkedik a küzdőtéren. Ja, alagsori a klub (egy toronyház alagsoráé). Szóval voltam már ideálisabban elrendezett klubban is, de szép emlékek fűznek a helyhez (pl.: Napalm Death/Municipal Waste meg Sworn Enemy/Freya/Lionheart).

Kicsit tartottam a minimál létszámos bulitól, amit indokolt a bátor 20 EUR-s jegyár, a csütörtöki nap és nem utolsó sorban az EB selejtező 9. játéknapja (ne felejtsük el, hogy a regnáló világbajnokok országában járunk). Ehhez képest, ha nem is sold out, de ahhoz közelítő állapot uralkodott a deszkák előtt (ami azért jobb, mert így nem volt szükség hálaimát rebegni az evolúciós fejlődésért, konkrétan azért, hogy 2 orrlyukkal rendelkezünk, így tudunk úgy is levegőt beszívni, ha egy emberi tarkó vagy nyak tartózkodik pár centire előttünk, hiszen így azt megkerülve két oldalról lophatunk kis oxigént a létfenntartáshoz). Szóval jó hangulatban, elég hellyel néztünk a műsor elé.

Eléggé vártam Mikkamakkáék fellépését, mert kis mennyiségben komázom a country muzsikát, a bendzsó hangját pedig (ahogy a különböző nem „szabvány” méretű húros handgeszerekét is, jelen formáció esetében mandolin) eléggé kedvelem. Ez biztosan a 100 Folk Celsius-os időszakomból származik (bár a kiváló Taake, kiváló Myr című számában is van egy kiváló kis bendzsó-szóló :-)). Az amit meg a Steve ’N’ Seagulls nyom, eléggé bejön. Ők nálam nem tartoznak a vicc kategóriába semmiképpen sem, ők újraértelmezik megfelelő alázattal (és nagyon komoly zenei tudással) a klasszikus nótákat az általuk választott stílusban.

Előzenekar: nincs (nem bántam). Kezdés: pontos (Németország). Közönség: vegyes (feldolgozások). Az 50-es jólöltözött családapától a Turbojugend-ken át a black és death fanokig bezárólag mindenki. Egy közös volt csak a bagázsban: legszívesebben mindenki levágta volna azonnal mindkét fülét, mert a mosolygásban/vigyorgásban már zavartak, viszont akkor meg nem hallotta volna a műsort. Így maradtak a fülig érő szájak a 180 fokos süket mosolyok helyett.

A Paradise City-vel indult a koncert. A megszólalás egyszerűen tökéletes volt (nagy köszönet érte Antti-nak, a technikusnak), minden hangszer arányosan és telten szólt. Csodálatos volt az első másodperctől az utolsóig). Volt itt minden a bő 70 perces programban (emlékeim szerint lenyomták az egész albumot), sőt, kaptunk olyat is, ami az albumon sincs (pl.: Black Sabbath Iron man, és Sabotage a Beastie Boys-tól, amiért óriási csillagos ötös jár). Szóval volt Cemetery gates, Nothing else matters, Thunderstruck, Seek and destroy, Holy Diver (R.I.P. Dio), Black Dog meg Run to the Hills is. Ja, és persze a The Trooper! :-)

Az outfit a videókból megszokott öltözékekből állt leginkább, de Pukki (anyukája így nevezte el a nagybőgős srácot) anyagában Tininindzsa teknős-fejes leggings-szerű nadrágja még Hiltunen mosómedve (vagy borz?) sapkáját is ütötte. Az összkép amúgy hiteles volt, passzolt a zenéhez.

A srácok mindegyike multihangszeres, komoly hangszeres tudással rendelkezik, és nem mellesleg ötből négyen énekeltek is (nem csak vokáloztak, énekeltek). Örök élmény marad Pukki váltottkezes nagybőgő-tépése, Herrrman bendzsó-szólói, Puikkonen dobjátéka (végre teljes cájgon, nem csak álló tamon és üllőn), de ami mindent elmond a felkészültségükről az Hiltunen mutatványa volt a ráadás Born to be Wild alatt: miután lerakta a szintit az öléből, nyomott egy fuvolaszólót majd felvette a tangóharmónikát, hogy lezárja a számot!

steve_n_seagulls_2015_live.jpg

A srácok legalább annyira (ha nem jobban) élvezték a koncertet, mint mi, és eléggé meghatotta őket a teltházas buli és a közönség felől áradó szeretet. Egyszerű finn mezőgazdászok, akik gondoltak egy nagyot és bejött nekik. Frankfurt-ban indult a turné, de már az indulás előtt volt 3 vagy 4 sold out helyszín. Mi ez, ha nem igazolás?!

Szép és nem várt jelenet volt az Ich will című Rammstein nóta kérdezz-felelek része, ami a finnek verziójából hiányzik ugyan, de ez a közönséget ez nem zavarta, és teli torokból mentek a válaszok! Pukki amúgy villantott némi német tudást, szép kiejtéssel, szűkös szókinccsel, de jobban örültem az egymás között folytatott finn diskurzusoknak (mintha Mikko Hirvonen-nek olvasná be az itinert Jarmo Lehtinen), mivel lássuk be, a német nyelv sajátossága, hogy ha szerelmet is vallasz egy lánynak, az egy külső szemlélőnek simán hangzik hadüzenetként.

A koncert előtt ugyan bátor húzásnak tartottam a szervezők részéről a magas jegyárat (25 pénz lesz pl. a Gaveyard/Imperial State Electric buli), de az egész koncertet a maximális profizmus uralta (saját technikus, hangszerek garmadája, 100 pontos hangzás). A hangulat, az élmény megfizethetetlen volt! Köszi srácok, és további sok sikert!

BESZÁMOLÓ: Pálinkás Bence, a fotók nem a helyszínen készültek és a zenekar Facebook oldaláról származnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr707952854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum