A hideg közeledtével az északi népek is délnek húzódnak, hogy bevegyék a talán kicsit melegebb területeket. Az Amorphist kivéve már idén nyáron is találkozhattunk a skandinávokkal, ennek köszönhetően valamennyire számíthattunk arra, hogy mit is fogunk kapni. A „póthegyaljás” Nightwish végül nem volt teljesértékű buli, hiába a PeCsába lett átvezényelve, ezt kívánták pótolni, az Arch Enemy viszont odapirított a Tracknek. Itt ténylegesen csak a szintentartás lehetett a cél.
Elsőre féltem, amikor megtudtam, hogy a Papp Lászlót célozzák be a produkcióval, de mivel nem nagyon van köztes méretű létesítmény nálunk az arénák és a klubok között, biztosnak véltem, hogy egy Syma is elég lett volna. Tévedtem, a finnek bő kétharmadnyi házat hoztak – ebben persze a sok szláv nyelven beszélő metáltesvér is lendített sokat.
A beléptetés után gyorsan lecsekkoltam a merchöt, kézhez vettem egy söröcskét, aztán beléptem, hogy átadjam magam az élvezeteknek. Az Amorphis sajnos egy elég kurtácska műsoridőt kapott, összesen körülbelül 40 percük volt. Abból mondjuk kihozták, amit lehetett. Mivel mind a három zenekarnak volt mit megmozgatnia (új lemez), így természetesen Pasiék is inkább azt próbálták reklámozni. Mea culpa, nem nagyon ismerem a munkásságukat, de a koncert jó volt. Sajnos még a keverőnél is kásás volt a hangzás kicsit, főleg az elején, de szerencsére idővel sokat sikerült csiszolni rajta. Az utolsó dalba még Marco Hietata is beledúdolt kicsit, jó volt a produkció, főleg, hogy a fények is nagyon szépen voltak hangolva. Ígéretük szerint jövőre visszajönnek hozzánk.
Ha azt nézzük, bizony masszív kiba..ás egy többlemezes zenekarral ez a kurta műsoridő, de érthető is, hogy ha három teljes programot kapnánk, a végére nagyon lemerülne mindenki akksija. Az Arch Enemy viszont tett róla, hogy nyak ne maradjon mozdulatlanul. Ők nekem mindig csak felületesen hallgatós zenekar voltak, hiszen hiába vannak ott az eszméletlen jó muzsikusok (Amott most már Loomis-szal verhetetlen duót alkot), az összkép nem igazán akart összeállni. Úgy voltam, hogy majd most! A látvány itt is kitett magáért, kaptunk egy szép, templomra emlékeztető molinót, innen már nem nagyon lehetett veszíteni.
Itt is persze az új anyag volt főleg terítéken, amit becsülettel prezentáltak az urak és persze a Hölgy. Alissa kisasszony az egy óra alatt végig pörgött, mint a motolla, sok frontember megirigyelhetné a sci-fi ruhába öltöztetett kékhajú lány teljesítményét. Természetesen a látvány szerves részét képezte a fény, szépen ráillesztették a zenéjükre. Ekkorra már becsületesebb méretet öltött a tömeg is, főleg a kiemelt helyen ment a tombolás. Aki ott volt nyáron a Trackes bulin, annak csak az Under Black Flags We March lehetett meglepetés, a többi (egyértelműen szelektálva a hosszabb műsorból) ugyanabban a sorrendben ment le, mint júniusban.
A Nightwish régen bakancslistás zenekar volt, de annak ellenére, hogy már több, mint 10 éve hallgatom a zenéjüket, nem sikerült megnézni őket élőben. Végre eljött ez az alkalom is, persze itt is volt már az ideje. Floor nekem valamiért nem a legszimpatikusabb személy (az énekbeli kvalitásai előtt viszont le a kalappal), az Endless Forms Most Beautiful sem talált be annyira, mint az eddigiek (igen, a két Anette-es CD-t is nagyon szeretem), úgyhogy éppenséggel nem mondhatnám, hogy hendikeppel indult a produkció. De biztos voltam benne, hogy egy jól összerakott programmal magam mellé állíthat a dominára hajazó hölgyemény és a férfitársai.
Az Arch Enemy után leengedett függöny egyszer csak eltűnt, az új albumot nyitó narráció mellett be is robbantották a Shudder Before The Beautifult, majd ebből zakatoltak tovább a Yours Is An Empty Hope-ba. Az este folyamán még ezeken kívül 5 dalt kaptunk a friss korongról, emellé pedig további 10 dallal kedveskedtek nekünk. A látvány a harmadik Ever Dream-ig sem volt kutya, de aztán beröffentették a LED falakat is, akkor már szem nem maradhatott szárazon. Ilyen szinten mindenképp elvárható, hogy igényes látványvilággal körítse egy banda a műsort, viszont számomra (ismétlem, élőben még nem láttam őket) meglepően szép volt a vizuális körítés. A setlisttel viszont annyira nem voltam kibékülve. Az új lemez már így fél év után talán kicsit háttérbe szorulhatott volna, több helyet adva a régi „nagyoknak”, de ez legyen a legkisebb baj. Voltak kötelezők (Nemo, Storytime), nagy örömömre a Ghost Love Score is, de a Seven Days To The Wolves, a While Your Lips Are Still Red és a Last Ride Of The Day helyett én másokat játszottam volna (a nyári setlist erősebbnek tűnt). Másik nagy bajom, hogy a profi kivitelezés miatt minden másodpercre meg volt rendezve, így sajnos személytelenebb lett a koncert. De amíg a közönségnek tetszett, márpedig úgy láttam, hogy tetszett, szava nem lehet a Nightwishnek. Hiszen mindig lesz fanyalgó ember a koncert után.
Az este folyamán kaptunk három különböző, de mégis a maga szintjén profi bulit, melyek az északi metal szerelmeseinek igazi kánaán volt. Nem mondom, hogy tökéletes estén vagyunk túl, de belegondolva, hogy a turné a vége felé jár, talán már megbocsátható a zenészeknek is egy kis enerváltság. Reméljük, legközelebb jobban sikerül.
