RockStation

A félelem nem győzhet ☮ Mégis jön hozzánk az Eagles Of Death Metal!!!

2015. december 17. - Nemesúr

eodm_bp.jpg

Aki azt hitte, hogy Jesse Hughes alakulatát megtörik a november 13-án történt borzalmak, és fél lábbal bizony még én is ide tartoztam, nos, azoknak jön az igazi örömhír. Az Eagles of Death Metal újraizzítja és 2016 első felében végigmuzsikálja a párizsi terrortámadások által megakasztott koncertturnéját!

A csapat rövid mérlegelés és a történtek VICE-nak való kitárgyalása után úgy döntött, ahogy csak lehetséges volt győztesen kikerülniük ebből a tragédiából: picsarázós rákkenróllal, a vidámság, oldottság, szeretet és pááártizás lobogója alá állva, nem pedig akár saját rajongóik és stábtagjaik gyászlepleinek árnyékában. Jesse azóta mintha jobban énekelne, mint nyáron, a tagok pedig lerótták kegyeletüket a párizsi emlékhelyeken. Josh Homme ugyan várhatólag nem jön velük, de ős is kiveszi a részét: alapítványa, a Sweet Stuff Foundation év végéig minden hozzájuk beérkező fityinget az áldozatok családjainak utal át.

eodm_mourning_eff.jpg

Alig 1 hete a U2-val a talán még most is vérfoltos Bataclan színpadjára álltak, és bár én pl. mindkét résztvevőt elkönyveltem (az EoDM-et, azért, mert gondoltam, így már aligha lesz lelki erejük és hitelük folytatniuk; a U2-t meg simán azért, mert képmutató szardarabok, akik még a borzalmas események apropóján is elsőnek húzzák el, majd aztán -elő a belüket a One Love kammert terjesztendő) - végül valóban gyönyörű közös produkcióval nyitottak, és hozták vissza mindazt, amire Párizsnak - sőt, talán egész Európa koncertközönségének - a legnagyobb szüksége van. Ez a legmeghatóbb befakkolás, amit valaha láttam: bátor kiállással, vádaskodás és mellverés nélkül, örömzenével (és a rá félelmük ellenére is mozdulni kész emberek tömegeivel) szállni szembe a sötét, hazug, álszent erőszak fenyegetésével.

És hozzák tovább is! Alig 1 hónappal a mészárlás után, az Eagles of Death Metal a minap közleményt adott ki, melyben új, "pótló" turnéját, a The Nos Amis Tourt ("Barátaink" Turné) harangozza be, a következő, szokásosan dagályos-de-megható szavakkal:

"A párizsiak mindig is hihetetlen fogadtatásban részesítettek minket, és szeretetünk e gyönyörű város és népe iránt az elmúlt hónapban milliószorosára nőtt.  Teljesen megrázott minket a túlélők, a sebesültek, és azok történeteinek újra- és újrahallgatása, kik elvesztették egy szerettüket. Vissza se térni, műsorunkat befejezetlenül hagyni sosem volt opció. Alig várjuk, hogy visszatérjünk februárban, és folytassunk küldetésünket, minek egyetlen célja: rock'n'rollt vinni a világnak!"

A nyitóhelyszín Stockholm, a 3. állomás (a Bataclan zártsága miatt) a párizsi Olympia Theatre, és a túlélők, az aznap estére jeggyel rendelkezők január 5. és 20. között elővételben érvényes jegyet válthatnak a 13.-aijukkal. A turné egész a  nyár végéig tart, csúcsa és zárása a Readingen és Leedsben fellépéseik lesznek.

u2_were_performing_the_second_of_two_shows_at_the_accorhotels_ar-a-60_1449583503268_eff.jpg

...Tehát, most már hivatalosan: február 20.-án az Akvárium klubban, változatlanul az A38 szervezésében kárpótolnak minket is! (A jenki The All Right Nows változatlan felvezetése mellé pedig bónuszba kapjuk az osztrák White Milest eléjük.) Bizonyítsuk helyben remegő alfarunkkal, hogy nem veheti életkedvünket pár lelkileg megnyomorított, agymosott emberroncs! Mi biztos ott leszünk, akárcsak azok, akik megváltották jegyeiket a november 29.-ére tervezett koncertre, ugyanis az akkori jegyek érvényesek. Újakban már nemigen reménykednék, max. gyorsan házalni kezdenék az érdeklődők helyében, talán némi Solid Goldért cserébe még vesztegetnek piszkos sikátorokban. Óh, és ezt el ne felejtsük betanulni addig, mert garantáltan az est csúcspontja lesz - a rajongók kampányt is indítottak, hogy eme Duran-Duran cover single-je elérje a listák élét. És 2 hete így is lett.

Így vonuljon, így vonuljunk be a történelembe: véres csizmával, de egyenes háttal.

~

Katt a névjegyre további írásokért.

rs_nevjegyem_csak_nemesur_1.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr488178668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum