A 2015. év igazán grandiózus vállalkozásainak egyike a doom / death metal finn élcsapata, a Swallow The Sun által jegyzett Songs From The North tripla (!) album volt, amelynek bemutató turnéja hazánkat sem kerülte el. Az alábbi beszélgetésre a koncert előtti órákban került sor.
Új anyagotok, a Songs From The North, egyenesen tripla CD formátumban látott napvilágot. Mikor dőlt el nálatok, hogy ilyen terjedelmű lesz a kiadvány?
Juuso: Mindjárt a legelején. Juha (Raivio, gitáros) készen adta oda nekünk a demókat és így már akkor tudtuk, hogy ebből tripla CD lesz.
Aleksi: Előtte már beszéltünk vele arról, hogy tripla albumot szeretne készíteni. Az Emerald Forest… album után állt elő ezzel az ötlettel, mi pedig rábólintottunk. A legtöbb dalt nálunk Juha írja. Én is hoztam most két számot, ami nem sok, ha azt nézed, hogy már nyolc lemezünk van. De amúgy mindent Juha ír, a zenét és a szövegeket is. A mostani albumunk számára nagyon személyes ügy. Kemény időket élt át, úgyhogy rengeteg személyes szöveget írt, az interjúkban sem akar erről beszélni.
Mennyi időbe telt egy ilyen horderejű anyag megírása és rögzítése?
Juuso: Nekem három napot vett igénybe a felvétel, azaz albumonként egy-egy napot.
Aleksi: Nekem három hónapra volt szükségem a billentyűs részek kidolgozásához, aztán az egészet hat nap alatt rögzítettem. Általában egy lemezen dolgozom ennyi ideig, mert sok a nagyzenekari téma, amelyeket be kell programozni és ez elég időigényes folyamat, most viszont öt és fél nap alatt megvoltam a háromalbumnyi anyaggal. Nem volt egyszerű… A gitár és az ének felvételei pedig összesen két hónapig tartottak, de megszakításokkal folytak. Az is időigényes meló volt. Április és július között stúdióztunk, méghozzá különböző helyeken, mintegy szükségszerűségből, mert szétszóródva élünk Észak-Európában. Van, aki Lengyelországban, mások meg Svédországban.
Összességében nem várakoztattatok sokáig senkit, hiszen a lemezeitek között általában két, de legfeljebb három év telt el idáig is.
Aleksi: Most azért húzódott el ennyire az egész, mert gondunk támadt a korábbi kiadónkkal, úgyhogy mindaddig nem is álltunk neki a lemezen dolgozni, amíg nem tisztáztuk a dolgokat. Nem végezték rendesen a munkájukat, nagyon elégedetlenek voltunk velük. Meg is mondtuk, hogy inkább feloszlatjuk a zenekart, minthogy újabb albumot szállítsunk le nekik. Opciós joguk volt ugyanis még egy lemezre. Aztán megtaláltuk azt a megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható, majd átszerződtünk a Century Mediához és csak ezt követően kezdtünk neki a tényleges munkának. Másfél évünkbe telt, mire fel tudtuk bontani az előző lemezszerződésünket. Ezért volt kicsit hosszabb a kihagyás, viszont kárpótlásul tripla anyagot hoztunk ki (nevet)! Szóval tartottuk az átlagos időt két album között, de azért lehetett volna ez rövidebb is.
Figyelembe véve a Songs From The North hosszát, kezdhetik ezzel az anyaggal a zenekarral való ismerkedést az érdeklődők?
Juuso: Miért ne? Legalább változatos és mindenki megtalálhatja benne, ami neki való.
Aleksi: Szerintem elég hű képet ad rólunk. Az első lemezeinkhez képest jelentős a különbség, a hangzásunk változott, de továbbra is felismerhető. Úgyhogy igazából mindegy, melyik lemezünkkel kezdik az emberek, csak válasszanak maguknak egyet (nevet).
A ti muzsikátok tipikusan azoknak való, akik szeretik alaposan beleásni magukat egy-egy albumba. Ti magatok is így vélekedtek erről?
Aleksi: A lemezeink a finn listákra is feljutottak, legalábbis négy közülük. Ez azt jelenti, hogy a rajongóink olyan emberek, akik nem csupán hallgatják, de meg is becsülik a zenét. A fizikai formátumot részesítik előnyben a streameléssel vagy a letöltéssel szemben. Úgy gondolom, megfogtuk azt a közönségréteget, amely elkötelezett a zene iránt, azaz nem alkalomszerűen hallgatja azt.
A listás sikereitek azt támasztják alá, hogy Finnországban a metal – az általatok művelt, nem kifejezetten populáris vonalát is ideértve – a mainstream kultúra része, nem igaz?
Aleksi: Egyértelműen. Nálunk teljesen normális, ha valaki metalt hallgat. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, de örülök neki. Miért is ne lehetnénk a listákon (nevet)? Van persze sok extrém hangzású banda, amelyeket nem játszanak a rádiók, de hát tőlünk sem játszanak semmit, még Finnországban sem.
Tőletek nem is várná az ember, hogy a rádiókhoz igazodjatok.
Aleksi: Egyszer megcsináltuk az egyik dalunknak a rádióhoz igazított változatát, de azt se küldtük el sehova (nevet). Pusztán a saját szórakoztatásunkra csináltuk. Mindenesetre a metal az utóbbi tizenöt, sőt talán tizennyolc évben eléggé benne van a fősodorban. Főleg 2000 és 2010 között fejlődött robbanásszerűen. Még az akkori miniszterelnökünk is az újságok címoldalán ördögvillázott. Ehhez képest mára történt némi visszaesés, de ettől még nagyon is aktív a metal mozgalom Finnországban. Sőt, miután ennyire meghatározó része a mainstreamnek, a fesztiválokon is jól megfér a pop, reggae és punk bandákkal. Fura egy keverék, mégis van értelme.
Az új albummal játszottatok egy akusztikus koncertet odahaza. Egyszeri, különleges alkalomnak számított ez, vagy régebben is voltak akusztikus bulijaitok?
Aleksi: Azt főleg Mikko (Kotamäki, énekes) és a másik gitárosunk (Markus Jämsen) csinálja, hogy pénzt keressenek (nevet). A viccet félretéve, régebben is voltak akusztikus koncertjeink. Ezeken általában én játszom a két gitárossal és az énekessel, de Mikko és Markus is lépett már fel kettesben. Néha megcsináljuk szórakozásból. De a hagyományos bulijainkon is játszunk akusztikus számokat.
Az előző dobos, Kai Hahto ma a Nightwishben játszik. Juuso, hogyan lettél a Swallow The Sun tagja?
Juuso: Juha látott egy video felvételt rólam a Youtube-on (nevet). Valójában ugyanabból a városból származunk. De hogy miért én kerültem be, arról a többieket kellene megkérdezned. Én örülök, hogy velük lehetek és próbálom kiélvezni a közös pillanatokat.
Aleksi: Szükségünk volt valakire Kai helyére, hogy turnézhassunk, de nem merültek fel konkrét nevek. Eszünkbe jutott, hogy szólunk egy barátunknak, hátha tud ajánlani valakit, de aztán Juha tett egy javaslatot. Láttam egyszer Juusót a másik zenekarával játszani. A banda afféle pop-metalt nyomatott, a dobtémák is eléggé alapra voltak véve, de tetszett, ahogy a srác ütött. A turné előtt összesen egyszer próbáltunk vele, de négy nóta után már úgy éreztem, hogy az az egy is tök fölösleges, annyira jól mennek a dalok. Szóval jó döntést hoztunk.
Ezt megelőzően is csak egy doboscserétek volt, 2001 óta igen stabil a felállás. Mi a titok?
Aleksi: Nem is tudom. Sok banda cseszi el a dolgait azzal, hogy a tagok nem beszélnek egymással, vagy nem tudják, hogyan kommunikáljanak. Egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, mi rendes arcok vagyunk, nagyon odafigyelünk egymásra. Viszont ha valamelyikünk elkúr valamit, azt sem hagyjuk szó nélkül (nevet). De ha bármilyen tényleges gond felmerül, azt megpróbáljuk azonnal rendezni. Nem hagyjuk, hogy komoly problémává fajuljon. Szóval a legfontosabb a kölcsönös tisztelet és szeretet, na meg az is, hogy képesek legyünk kezelni bizonyos helyzeteket, amikor turnén vagyunk. Előfordul persze, hogy egymás idegeire megyünk, de tudjuk, mikor kell a másikat békén hagyni.
