EGY ZENÉSZ- EGY MÁSIK ARC: Gyémánt Krisztián - Kill With Hate

2015. április 19. - KoaX

1975015_748502138504457_1473006406_n.jpg

 Az éppen európai turnéra készülő Kill With Hate zenekar torkáról a hajtás után derül ki, hogy Ő milyen hobbinak hódol. Annyit elárulunk, hogy nem kell aggódnia egy vallásos olvasónknak sem, nem lesz benne kecske gyilkolás, vagy templom égetés. Hajtás után kiderül, hogy mi a helyzet a ruhás szekrényben!

Tovább

Juhééééééjjjjjjj, itt az első új Paradise Lost-dal

paradise_lost_2015.jpg

The Plague Within címmel június 1-jén érkezik a gót félisten Paradise Lost új albuma, mely állítólag a korai lemezek hangzásvilágára is hajaz egy kicsit. Hogy ez mennyire van így alább máris kiderül, hiszen itt az első új dal, amely a No Hope In Sight címet viseli. ITT pedig az összes dalba bele lehet fülelni.

Tovább

Hallgasd meg a Minsk - The Crash And The Draw című új albumát

a0137695430_10.jpg
Ismét egy pokoli sludge/doom banda új anyagát szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Hallgasd végig a Minsk legújabb The Crash And The Draw című lemezét. Garantáltan eldurran tőle az agyad, én már másodszor hallgatom végig a lemezt és már kezd remegni a bal szemhéjam, úgyhogy brutálisan jó cuccot hoztak össze a srácok!

Tovább

Itt egy brutálisan kemény Gojira-koncert

goj06.jpg

Még tavaly júliusban lépett fel a spanyolországi Viveiro-ban rendezett Ressurection Fest-en a francia Gojira. A koncert teljes felvétele nemrég látott napvilágot, mi meg úgy gondoltuk, hogy ezt látnotok kell. A zenekar egyébként nagyban dolgozik hatodik albumán, amely még az év végén megjelenhet a Roadrunner gondozásában.

Tovább

Something Different - Új Godsmack-videó

Godsmack2014.jpg

Még tavaly jelentkezett nagyszerűen sikerült 1000hp című új lemezével a Sully Erna vezette Godsmack. A csapat most új koncertvideóval jelentkezett a Something Different című dalra, amely egy igazi stadionrock himnusz. Ha valaki élőben is elcsípné a bandát, annak mondjuk, hogy június 12-én a Nova Rock Fesztiválon játszik a Godsmack.

Tovább

The Storm: Itt egy új The Gentle Storm-videó

10352747_1506738069564527_3907002074604219045_n.jpg
Amint azt már tudjuk, a The Gentle Storm , azaz Arjen Lucassen (Ayreon, Star One) és Anneke van Giersbergen (The Gathering, Devin Townsend Project) közös bandája, március végén jelentette meg debütáló albumát The Diary címmel. Most pedig itt van tőlük egy hivatalos koncertvideó..

Tovább

Hallgasd meg a Dopethrone legújabb Hochelaga című lemezét

10382635_1045322568812306_3301267805848637480_n.jpg
Ha bírod a súlyos sludge/doom zenék pokoli hangulatát és lassú hömpölygését, akkor ez a banda is tetszeni fog. Már pedig miért ne bírnád? A Dopethrone a nemrég megjelent Hochelaga című új albumával konkrétan rommá gyalulja az agyadat. Hogy ennek a gyakorlatban is esélyt adjunk, most megosztjuk veletek a teljes lemezt. A Hochelaga meghallgatásához melós ruhát javaslok, mert iszonyat nagy betonozás történik a hanghordozón.

Tovább

A kortárs keményzene 20 legmeghatározóbb gitárosa

influential_guitarist_metal_art.jpg

Napjaink legnagyobb hatású metal gitárosairól listát összeállítani kemény feladat! Ezzel tényleg nem lehet mindenki kedvére tenni. Mindenesetre megpróbáltuk felmérni, mely gitárosok hatása érződik leginkább az új nemzedékek rock / metal zenekarain és zenei mozgalmain. Kinek az öröksége állta ki az idő próbáját? Miért nagyobb hatású „A” gitáros, mint „B”? Lehet-e konkrétumokkal alátámasztani az ilyen érveket? Súlyos kérdések ezek. Vannak olyan káprázatos gitárosok, akiknek nem jutott hely az alábbi listán – pusztán azért, mert jelentőségük egy ideig még nem lesz tudható. Vannak aztán olyanok is, akik kezdetben komoly hullámokat keltettek, de az utóbbi években ezek a hullámok elcsitultak. És vannak műfajok, pl. a black metal, amelyekben nehéz lenne kiemelni egy vagy két kimagasló gitárost.
Minden azzal kezdődött (vitán felül), hogy Tony Iommi ujjait levágta a gép ama bizonyos balesetben, ám a metal gitározás nagy utat tett meg ötven év alatt. Reméljük, a lista a maga hiányos és tökéletlen mivoltában is élvezetes olvasmány lesz! (A cikk teljes egészében a VH1 írása alapján készült, annak fordítása.)

Tovább

Corey Taylor bemutatja a TOP 5 Slipknot albumot

corey-taylor.gif

Corey Taylor most elmondja nektek, hogy nála melyik a TOP Slipknot album! Ahogy már pár hete Jonathan Davis is felállított egy sorrendet, hogy melyik a kedvenc Korn albuma, úgy most az Iowai horror brigád kapitánya is ezt tette. Hajtás után olvashatjátok, hogy Mr.Taylor szerint melyik a legjobb, illetve a "legrosszabb" albumuk.

Tovább

Újabb Anna and the Barbies őrület a Barba Negrában!

anna_the_barbies_2015.jpg

Nem telhet el sem ősz, sem tavasz, sőt, semmilyen évszak, hogy Annáékkal ne találkozzunk a Barba Negra Music Clubban. '15 tavaszán, április 18-án is találkozhatunk a zenekarral, akik elmondásuk szerint még őrültebb tempóra kapcsolnak. Hogy mindez mit is jelent, az majd kiderül, addig is lehet készülni, és várni az új találkozást.

Tovább

Pont egy hét múlva, ott a helyed! - Kamchatka, Voodoo Papa Duo @ Dürer Kert

kamchatka-630x420.jpg

A svéd power trió legénysége, a három hosszú hajú, szakállas fiatalember közös hétvégi jammeléseken barátkozott össze, majd évekkel később zenekart alapítottak Kamchatka néven.. Nem véletlen, hogy erősen improvizatív zenéjük ezekből az időkből eredetezhető, melyet a blues, a stoner rock és a pszichedelikus rock egyvelege jellemez, bár itt még nem állhatnánk meg, ha fel akarnánk sorolni, milyen stílusokhoz nyúlnak még.

Tovább

Bélyeggel tiszteleg a finn posta a híres finn rockzenekarok előtt

postistampsbigger2_638.jpg

Szeptember és november között 35 különféle bélyeget hoz forgalomba a Posti, azaz a finn posta. A bélyegek mind zenei témájúak lesznek és nem maradhatnak ki belőle a Finnországnak hírnevét öregbítő rockzenekarok sem. Bélyeget kap a The Rasmus, a H.I.M., a Children Of Bodom, a Hanoi Rocks, a Nightwish és az Apocalyptica is. Ezúton várjuk a Magyar Posta hasonló kezdeményezését is.

A legenda újratöltve: Agnostic Front - The American Dream Died (2015)

af.jpg

Van ez a zenekar, akik több, mint három évtizeddel ezelőtt benyitottak a színpadon azzal, hogy "but why am I going insane, why am I the one to blame" és ezzel azonnal kiharcolták a dühös kölykök azon válaszreakcióját, hogy ezt onnantól mindenki velük akarta üvölteni a mikrofonba a legvadabb és a legőszintébb átéléssel, még akkor is, ha ezért harminckét egymásnak feszülő tajtékos testen is kellett átgázolnia a színpadig. Van ez a zenekar, akik több, mint három évtizeddel ezelőtt benyitottak a Victim in Pain című lemezzel, aztán az évek alatt kiadtak még kilenc nagylemezt és néhány koncert lemezt, amiken gyakorlatilag alig változtattak zeneileg vagy szövegileg, és ennek ellenére most, azok akik akkoriban hallgatták őket, és azok is akik útközben később találkoztak velük, ugyanolyan izgalommal voltak képesek várni ezt az új The American Dream Died című lemezt, mint egy másikat korábban bármikor. Szóval teljesen jogos a kérdés, hogy hogyan lehetséges ez?

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum