RockStation

Akkor még egy Meshuggah Bleed átdolgozás

2015. április 23. - sebiszabi

meshuggah_bleed_acapella.PNG

A svéd mesterek legendás dalát, a Bleed-et millióféleképpen mashup-olták már széjjel, de ez még azért egy kicsit idekívánkozik, mert eléggé fura. A csávó a dalból egy a capella verziót tol, azaz hangszer nélkül, kizárólag saját maga által képzett hangokból dolgozik. Hát izé, fura, de ezt már írtuk..

Tovább

A dalok szinte a semmiből jönnek, és egyszer csak megszületnek - Interjú Rubcsics Richárddal, az Ossian gitárosával

ossian-promokepek-2015-1.jpg

Nemrég jelent meg az Ossian új nagylemeze, mely már a megjelenés előtt aranylemez lett és ez még akkor is nagy szó, ha tudjuk manapság már nem kell csak pár ezer album ehhez, viszont ezt is csak kevesek tudják produkálni, főleg rockvonalon. Ebből az alkalomból, no meg a májusban esedékes Barba Negra Trackes lemezbemutató koncert okán kaptuk mikrofonvégre a Rubcsics Richárdot a zenekar gitárosat, hogy kivesézzük az album dalait meg még sok érdekes témát.

Tovább

Pokolgép - Jön a Metalbomba

pokolgep_2015.jpg

Metalbomba címmel a német Gegentrendnél jön ki a Pokolgép új albuma, valamikor az ősszel. Ez lesz az első 'Gép stúdiólemez amelyen már Tóth Attila énekel. A címadó dal már régebb óta ismert, most e mellé sorakozott fel két újabb szerzemény Az álarc lehull, valamint Ringben címmel. A dalok alább meg is hallgathatók.  

Tovább

Korai Death ízek: Hallgasd végig a Gruesome - Savage Land című teljes lemezét

10431515_338522816348819_1951415708401467108_n.jpg
Tudjuk, hogy a "hőskor" már elmúlt, ezért szeretjük jobban a régi albumokat, néha azonban megrázza magát egy-egy újabb banda, akik a régi ízek szerint főznek. Most sincs ez másként, ezért egy nagyon állat bandát és lemezt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, akiktől azonnal megfestettem az alsógatyámat, Egy Gruesome nevezetű oldschol death metál bandáról van szó, akik iszonyat jól kenik a régi sulis halál metált. A hajtás után végighallgathatod a teljes új lemezt tőlük.

Tovább

Itt az első dal a Teenage Time Killers-től

teenage_time_killers_2015.jpg

Itt az oldalon többször is ejtettünk szót a Teenage Time Killers nevű új projektről, melyet a Corrosion Of Conformity dobosa Reed Mullin és Mick Murphy gitárosl (My Ruin, The Birds Of Satan, Neanderthal) hozott össze John "Lou" Lousteau producerrel és egy sor patinás vendéggel. Hung Out To Dry címmel és a Lamb Of God frontember Randy Blythe vendégeskedésével alább itt is az első dal.  A Teenage Time Killers lemeze július 31-én jelenik meg a Rise Records-mál, a címe Greatest Hits Vol. 1. lesz. 

Tovább

Újra kiadott debütalbumával érkezik Budapestre a Sonata Arctica

Sonata Arctica 2014.jpg

Múltidéző műsorral érkezik Budapestre május 13-án a Sonata Arctica és a Freedom Call. A finn power metal zenekar 15 évvel ezelőtt megjelent debütáló albumuk, az Ecliptica újra felvett változatát mutatja be élőben, a németek pedig a 666 héttel ezelőtt megjelent Eternity lemezük dalaival várják majd a Barba Negra Track szabadtéri színpadán a látogatókat. A múltidézők előtt egy fiatal svéd zenekar, a Twilight Force is bemutatkozik.

Tovább

Lindemann - Itt a borító és a dalok címei

lindemann-630x420.jpg

Fokozott érdeklődés övezi a Rammstein énekesének Till Lindemann-nak és Hypocrisy agyának Peter Tägtgren-nek Lindemann nevezetű projektjét, amelynek debütáló lemeze valamikor májusban jelenik meg Skills In Pills címmel a Warner gondozásban. Megérkezett most már a végleges borító, illetve borítók (hogy melyik a végleges azt még mi sem tudjuk) és alább az egyébként angol nyelvű album dalcímeit is megtalálhatjátok.  

Tovább

Szöveges videó az új Paradise Lost dalhoz

paradise_lost_2015.jpg

Már a múltkor megírtuk, hogy nagy-nagy örömünkre van egy új dal a Paradise Lost közelgő nagylemezéről, a No Hope In Sight. Azt a videót lekapták, de helyette van egy igényes szöveges videó, így ez már elég ok, hogy még párszor végighallgassuk az új nótát és persze hogy tűkön ülve várjuk a június 1-ét, amikor is már a teljes The Plague Within albumot tudjuk pörgetni.

Tovább

Stílusgyakorlat kis hibával: Resolution 13 - Colossal (2015)

 colossal.jpg

… és egyszer csak a szerkesztőség postaládájába bepottyant egy CD egy bizonyos Resolution 13 nevű bandától, akinek ez volt a első nagylemeze. Persze, ennyire nem mesebeli a sztori, de a semmiből jött a megkeresés, hogy van egy srác Finnországban, Dancs Gábor, aki helsinki haverjaival összerakott egy bandát még 2010-ben, ami mostanra jutott el odáig, hogy saját erőből kiadjon egy lemezt, ez lett a Colossal. Már az a tény, hogy ennyit güriztek, érdemel annyi respektet, hogy meghallgatjuk, hogy milyen lett a motyó, de a levélben vázolt "melódikus-alternative-industrial metal" stílus elég érdekesnek hangzott.

Tovább

Az AC/DC korábbi dobosa elismerte bűnösségét

Phil Rudd.jpg

Phil Rudd, az azóta kirúgott dobos korábban ugyan még tagadta az ellene felhozott vádakat, a legutóbbi tárgyaláson már elismerte bűnösségét. Elismerte, hogy drogot tartott otthonában (fél gramm metanfetamint és 91 gramm marihuanát)  és hogy gyilkossággal fenyegetett meg két alkalommal is egy neki dolgozó embert (nem derül ki, hogy konkrétan kit) és lányát. A vád szerint már konkrét lépéseket is tett az ügyben, intézett pár telefonhívást, hogy milyen összegért (és némi vagyontárgyért, pl. ház, autó, motor) vállalná egy ismerőse a gyilkosságot. 
Védője azzal érvelt, hogy Phil Rudd a nem túl sikeres szólóalbuma miatt volt frusztrált és a már három éve neki dolgozó embereket okolta a sikertelenség miatt, mert nem végeztek megfelelő minőségű munkát. 
A ítélet kihirdetésére június 26-ig kell várni.

Diabolical Dopenosis: Itt egy új Belzebong dal zöldhályog ellen

558349_10151511172752013_2125368149_n.jpg
A kedvenc lengyel "zöldséges" sludge/doom/stoner bandánk a Belzebong az idei év nyarán új lemezzel jelentkezik majd. Az album a bandára jellemző szó-vicceket nem mellőzvén, a Greenferno címet kapta. Most meghallgathatunk egy király nótát az új lemezről. Spangli teker... kész...tűz!

Tovább

Gruesome: Egy újabb six feet under dal a közelgő lemezről

Six Feet Under 2012.jpg
Bréking!!!! Itt egy újabb "hátborzongató" dal a Six Feet Under legénységétől. Egy újabb gyilok a várva várt Crypt of the Devil lemezről, amely május 5-én fog megjelenni, mégpedig a Metal Blade kiadványaként. Az új dal, amely már a harmadik, amit hallhatunk a lemezről, stílusosan a Gruesome címet kapta a veterán arcoktól. A hajtás után átadhatod magad az élvezetnek!!!

Tovább

Így nyomja a Bohemian Rhapsody-t a BTBAM

queen-btbam.jpg

Az egyesült államokbeli New Englandben a napokban lezajlott fesztivál egyik fő attrakciója a progresszív metal alapvetés, a Between The Buried And Me koncertje volt, azon belül is az, amikor a legendás Queennek emléket állítva adták elő a Bohemian Rhapsody feldolgozását, elég jó lett. Szerencsére egészen jó minőségű felvétel is készült, ez van a hajtás után.

Tovább

Ilyenek vannak egy Attila koncerten

attila-chris-fronzak.jpg

Van az Attila nevű amerikai deathcore banda, akik éppen az ausztráliai Perth-ben turnézgattak és a zenekar alapító-frontemberének, Chris Fronzaknak (a csapat agya...) akadt némi nézeteltérése a nézőközönség soraiban szórakozni kívánó aussie-val, így hát, ahogy kell szépen, egymásnak is estek. Volt egy kis taposás, kis szekus megoldás, kis anyázás, aztán megnyugodott szépen mindenki és a hazamentek Barátok köztöt nézni. Még szerencse, hogy az internet megőrzi az ilyen gyönyörű szösszeneteket (Isten áldja érte), 2.30 körül kezdődik az attak.

Tovább

A sírás(ó) küszöbén: Sigh – Graveward (2015)

sigh-graveward-620x619.jpg
A Sigh egy fura zenekar. Kezdhetnénk ott, hogy japánok. Persze, nem minden fura, ami japán, de tegyük a szívünkre a kezünket: ha a japánokról van szó, a technikai dolgok mellett az első dolog, ami az emberek eszébe jut, az a mérhetetlen betegség, ami az Internet legmélyebb bugyraiból feltörve szörnyként csap le a védtelen világra. A Sigh új albumának polipcsápjai pedig engem is berántottak. De nem bánom egyáltalán.

Tovább

Rock 'n' Shop fesztivál a Dürer kertben!

happyhours.jpg

Nyárindító buli a Dürer Kertben. Az első Rock 'n' Shop fesztivál! És hogy ez mit takar? A megannyi koncert mellett nagyker áron vásárolhatod meg a világ meghatározó márkáinak akár legújabb termékeit (pl. Vans), illetve több tetoválóstúdió is kedvezményes áron (-40%) dolgozik majd a rendezvényen. A zenekarok listája pedig...

Tovább

Kirk Hammett elveszett telefonja miatt veszélyben az új Metallica album

sad-kirk-hammett.jpg

Már hét éve készül az új Metallica lemez, amire a rajongóknak és - ha lehet hinni a banda pénzügyeivel foglalkozó cikkeknek - a zenekarnak is annyira szüksége van, mint egy falat kenyérre. Több korábbi hír arról szólt, hogy akár már idén lehet ebből valami. De! Most éppen az van, hogy Kirk Hammett elhagyta azt a jó okos telefonját, amin állítólag 250 ötlet/riff/téma volt, amiket az elmúlt két/három évben a jammelések során rögzített. Persze se mentés, se semmi - nagyon szomorú sztori. Az eredeti cikket hozó MetalInjection-nek volt egy világmegváltó ötlete: mi lenne, ha Metallica írna egy vadiúj lemezt, s ha majd meglesz a telefon, akkor mindjárt lesz két album. Nem rossz, de azért érezni benne némi iróniát - nem véletlenül....

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum