RockStation

Budapesti pesszimista: Sunwharf - Budapessimism (2014)

2015. január 08. - KoaX

10295301_1507997336130579_3267679285043808096_o.jpg

Itt az új év, már remélem mindenki visszarázkódott a hétköznapok döcögős életébe. Nekem ez sajna nem megy olyan egyszerűen, ezért is csúsztam meg ezzel a kritikával nem is olyan kicsit. Újabb hazai zenekar, újabb remek album, újabb reménysugár ez a Sunwharf bemutatkozó Budapessimism névre hallgató EP-je.

Tovább

Pubertáskorba lépett a Stagediving Fesztivál: szombaton irány a Dürer kert!

WMD 2013 4.jpg

Pubertás korba ért a Stagediving Fesztivál, jönnek a kamaszévek, a dackorszak. Ennek fényében némi kilengéssel számolhatunk a felhozatal terén. A megjelent stoner/doomster vonal (a Let The Cigar Die és a Vendetta INC fellépésével, illetve krisna tudatú banda a Mantra óta nem játszott, de most a kultikus hardcore osztag, a Tisztán A Cél Felé is érkezik Egerből.

Tovább

A Born Of Osiris már írja is az új lemezt!

Born Of Osiris 2013_2.jpg

A chicagoi Born Of Osiris 2013 augusztusában jelentette meg legutóbbi, Tomorrow We Die Alive című lemezét, s még két év sem telt el, de máris nekiláttak a következő dobás összepakolásának. Egyelőre csak magát a tényt nyögte ki Cameron Losch dobos, szóval valószínűleg egyelőre nem sok minden körvonalazódott. Amíg elénk dobnak valami kézzel foghatót, elevenítsük fel az előző albumot a Machine klipjével.

Tovább

Újabb szupergroup alakult Motor Sister néven

motorsisteradvertbandblack_638.jpg

Mondjuk mi, hogy egyre népszerűbbek a szupergruppok. Most Scott Ian az Anthrax gitárosa és kedves felesége Pearl Aday énekesnő mellé csatlakozott a The Cult dobosa John Tempesta, a Mother Superior énekes/gitárosa Jim Wilson, valamint az Armored Saint és a Fates Warning basszusgitárosa Joey Vera. A projekt neve Motor Sister és bemutatkozó lemezük Ride címmel március 10-én jön ki a Metal Blade-nél. A lemez producere az Anthrax mellől ismerős Jay Ruston volt és lényegesen spontánabb, rockosabb lemez várható, ilyen dalokkal.

Tovább

Insane és New Dead Project az Ignite előtt a Barba Negra Clubban

778.jpg

Ugyan még kicsit több, mint három hét van a budapesti Ignite koncertig, de ma napvilágot látott a két hazai előzenekar neve. Mint tudjuk, 2008 óta nem volt klubkoncertje idehaza a Téglás Zoli által vezetett hardcore csapatnak, így elég nagy a várakozás miatta. Főleg, hogy dupláznak a srácok.

Tovább

Készül a következő The Black Dahlia Murder album!

tbdm.jpg

Miközben a The Black Dahlia Murder nemrégiben jelentkezett egy grindcore feldolgozás vinyllel, már írják is a soron következő, azaz hetedik nagylemezt. Ez onnan derült ki, hogy Ryan Knight gitáros az Instagramra posztolt egy dalrészletet, amihez hozzátette, hogy épp születőfélben van az új album. Roppant helyes döntés, mi pedig örülünk természetesen. Alább az emlegetett insta-poszt.

Tovább

Cupid Carries A Gun - Itt van még egy új Marilyn Manson-dal

marilyn_manson_2015.jpg

Új dalokat, sőt az egyikhez videót is mutattunk már az Marilyn Manson albumról. Most itt van még egy új Cupid Carries A Gun címmel, ami inkább az elsőnek megismert Third Day of a Seven Day Binge-re hajaz. Jó ez is. Lehet, hogy bejön a megérzésünk és ez az album lesz az év meglepetése? Ja, szólunk Spotify kell a dal meghallgatásához.

Tovább

Hevesi útikalauz, nem csak stopposoknak: Road - Rock & Road könyv és Road Movie X. DVD (2014)

10888616_796256643745436_2558758312802694684_n.jpg

A Road zenekar profizmusát mi sem mutatja jobban, mint hogy milyen jó érzékkel nyúlnak bele a különböző projektekbe. Egyértelműen a közönség, a rajongók érdekeit szem előtt tartva tesznek meg minden lépést, ami meg is hozza a sikert. Ennek kitűnő jele, hogy tavaly, amint elérte a tizedik életévét a hevesi kompánia, csinált egy szinte végig teltházas turnét, ahol egy külön akusztikus és egy hangos koncertet is adtak. Az év végén még egy könyv is piacra került, amihez egy DVD-t is mellékeltek. Van kérdés?

Tovább

...és megszületett a djent

jareddines.jpg

Blogunkon Rob Scallont már nem kell bemutatni senkinek, hiszen videóival már többször bizonyított nálunk. Most egy másik agyahagyott mesterrel, Jared Dines-zal (youtube csatornáját érdemes böngészni - nemnormális) kooperált és az alábbi videóban parodizálják ki, hogy bizony a djent hogyan is született. Hát így, hogy máshogy...

Tovább

Megérkezett a Periphery új lemezének címadó dala is

720x405-peripheryjonathanthorpe1.jpg

Három hét múlva, január 27-én jelenik meg a Periphery új, dupla lemeze a Juggernaut. Már mi is tűkön ülünk, el is mondtunk már mindent a témával kapcsolatban ezerszer, de most új kell beszélnünk, hiszen az Alpha lemez címadó dalát hallgathatjátok meg a hajtás után. Hithű kockák fülének egészen biztos szívet melengető lesz a 8-bites intro...

Tovább

Január 10-én új Niburta EP jelenik meg

niburta_live01.jpg

ReSet címmel január 10-én új ÉP-vel jelentkezik a Niburta. A zenekar minőségben mindenképpen szerette volna felülmúlni a a 2012-es Scream from the East albumukat. Az EP a készülő nagylemez előfutára, mely a zenekar reményei szerint év végére készülhet el. A ReSet, Two Faced, Evolution című dalokat tartalmazó anyagot csak internetes terjesztésre szánják és külön érdekessége hogy mindhárom dalban hallható egy, a zenekarral jó barátságot ápoló zenész, név szerint Klaartje Julia, Ana Capalija és Dou Kalender.

Tovább

Egy kis Slayer gyerekhangszerekkel

firstactslayer.PNG

Létezik egy hangszergyártó cég, a First Act, aminek kínálatában szerepelnek - kimondottan a legkisebbekre gondolva - gyermekhangszerek. Persze teljes értékű cuccok ezek is, csak méretben és színben inkább a fiatalabb korosztálynak szánt eszközök. Ez természetesen nem akadályozta meg a lenti videóban látható két elmeroggyant fiatalembert, hogy egy kis Slayer egyveleget nyomassanak rajtuk. A videóban látható helyes pink gitárt nyúzó úriember amúgy nem más, mint Frank Pasquale, aki főállásban gitárokat készít egyedi megrendelésre.

Tovább

Iron Maiden kislemezborítók és a mögöttük rejlő sztori, 2. rész

irma_cover_0.JPG

A brit Metal Hammer a közelmúltban óriás-posztert jelentetett Eddieről, az Iron Maiden kabalafigurájáról, a másik oldalán néhány további klasszikus Maiden borítóval az 1980 és 1989 közötti korszakból. Aki ezt kiragasztja otthon a falra, annak a szobája igazi Iron Maiden kegyhely lesz. A poszterre került kislemezekről már olvashattatok egy összeállítást a készítő Derek Riggs kommentárjaival, azonban hely hiánya miatt nem került poszterre az összes kislemez, ezekről az újság internetes oldalán lehetett olvasni még két részben. Alább most a 2. részt olvashatjátok. 

Tovább

Nyáron jön az új Kataklysm

kataklysm 20132.jpg

A kanadai death metal zászlóshajó a Kataklysm jelenleg nagyban stúdiózik. Az új album valamikor a nyáron jelenik majd meg a Nuclear Blast gondozásban Of Ghosts And Gods címmel. A hangszeres részek produceri feladatit a gitáros Jean-François "JF" Dagenais látja el, míg az énekproduceri munkák Mark Lewis irányítása alatt zajlanak. A keverést Andy Sneap végzi majd. 

A törökszentmiklósi Claps for Caroline Kiss feldolgozással rukkolt elő!

claps_for_caroline.jpg

A srácok a KISS örök klasszikusát az I Was Made For Loving You-t dolgozták fel. A videó leírása alapján a dalt a magyar származású Gene Simmonsnak ajánlják! A csapat 5 éve működik, 1 nagy lemez és egy kis lemez van mögöttük, tavaly 40 napig turnéztak Oroszországban, Fehéroroszországban és Ukrajnában. Elmondásuk szerint 2015-ben új nagylemezzel jelentkeznek, amit a japán és amerikai kiadójuk után szintén külföldi kiadóval szeretnének debütáltatni. Alább a KISS-feldolgozás.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum