RockStation

Motor Sister - Itt a szupergrupp első dala

2015. január 15. - sunthatneversets

motor-sister.jpg

Pár napja írtunk róla, hogy az Anthrax gitárosa, Scott Ian és a neje, Pearl Aday (aki egyébiránt Meat Loaf lánya) egy közös bandát indított el Motor Sister néven. a csapathoz olyan zenészek csatlakoztak, mint John Tempesta dobos (The Cult), az Armored Saint és a Fates Warning basszusgitárosa, Joey Vera, valamint a Mother Superior énekes-gitárosa Jim Wilson. Kicsit vintage szagot áraszt a muzsika, de amúgy jó. Meg is mutatjuk mennyire, hiszen alább ott az első hivatalos, új dal. A csapat lemeze egyébként március 10-én jön ki a Metal Blade-nél Ride címmel.

Tovább

„Elég feszesen játszunk együtt és a bulik is egyre szórakoztatóbbak” – interjú Torkjell „Toschie" Roddal, az Audrey Horne énekesével

audrey_horne_live_1.jpg

A részben black metalos háttérrel rendelkező tagokból álló norvég Audrey Horne a tavaly megjelent Pure Heavy albumán minden eddiginél mélyebbre – egészen az 1970-es évekig – ásott le a rockzenei gyökerekhez, a banda arculata és dalszerző készsége azonban megmaradt. Ennek köszönhetően nem csupán az év egyik csúcslemezét tette le az asztalra a stílusban a csapat, de egy különösen élvezetes koncerttel is megörvendeztetett Bécsben. A buli után sikerült kifaggatni a frontember Toschie-t. (Fotók: Polgár Péter)

Tovább

Beléptünk megint...: Enter Shikari - The Mindsweep (2015)

enter-shikaris_the-mindsweep_5x5_300-1000px.jpg

Abban mindenki egyetért szerintem, hogy az Enter Shikari valami eszméletlenül király élőben! Olyat tudnak a srácok, amit marha sokan irigyelnek, észvesztően aktívak, energikusak és az száz százalék, hogy emlékezetes marad a srácok produkciója, ha látod őket élőben. Azért emellett meg kell említeni, hogy a stúdióban sem bénáznak a srácok, a 2012-es A Flash Flood Of Colours egy zseniális album volt, de vajon mi változott az elmúlt három évben. Miben mások a brit gyerekek most, mint akkor. Erre a kérdésemre adott választ az új albumuk a The Mindsweep.

Tovább

Áprilisban érkezik a Grammy-díjas Halestorm új lemeze

halestorm_1.jpg

2013-ban általános meglepetésre kapott kapott Grammy díjat a Lzzy Hale vezette Halestorm a The Strange Case Of… című lemezért. Nos, április 3-án érkezik a folytatás Into The Wild Life címmel. Az albumot Nashville-ben rögzítették Jay Joyce producerrel. Alább az első hivatalos dalt, az Apocalyptic címűt tudjátok meghallgatni.

Tovább

Death Angel a Rockmaraton Fesztiválon

deathangelband2013new1.jpg

A Rockmaraton Fesztivál 25. születésnapján halmozzuk az élvezeteket és a zenekarokat! A Fesztiválon idén fellép az amerikai thrash metal egyik igazi matuzsáleme, az 1982-ben alapított Death Angel is. Ráadásul a Destruction zenekarhoz hasonlóan július 14-én lépnek fel, szóval kedden rendes aprításra készülhetünk! A fesztiválról és a fellépőkről bővebb infókat ITT találtok.

Tovább

Az antipopulista popdalok támadása - Egyetlen & Kozmosz premierek, kommentárok!

kozmosz_arcbatosz_eff.jpg

A KOZMOSZ zenekar háza táján - akár csak az Ország Háza táján - valami begyulladni készül. Nem is tudjuk, melyiknek örüljünk jobban! Az van, hogy Pál Zsombinak van (lett!) Egyetlen 1 majdnemhogy-pop bandája, ami kedvesebb hangszerelésben, de egy centivel se rövidebbre nyesett nyelvvel csinál a Kozmoszhoz első hallomásra hasonló muzikot, amin már az árnyékos romkocsmákban bujkáló-szerveződő 40-es értelmiségiek és az aktualitás okán, rövid élettartam miatt ágáló kritikusok sem akadhatnak fenn. Meg úgy kb. senki se, akinek még működőképes füle és agya van még ebben az országban.

Ezalatt, hogy nélküle se lassuljon a kozmikusra növő sebesség, Beke Dani énekelt egy új számot fel, meg vidire is, sej, totál egymagába, de az legalább erősen villanygitáros, és full speciálba' az országházas Jánosoknak is szóló. Bár talán nem lehet velük fácánt fogatni örömükben, miután meghallgatták. Dupla premier, egy tornácról, egyenesen ki az utcára!

És persze mindezek mellett nem mehettünk el - jó magyar szokás szerint - kérdések nélkül...

Tovább

Húsz év gengszterrap: így jubilált a Ganxsta Zolee és a Kartel

ganxstatribute.jpg

A tavalyi évben szerintem az összes fővárosi Kartel koncerten ott voltam, legyen az egyetemi napok vagy egyéb budapesti szórakozóhely koncerttermei. Mindig tudtam, hogy mire számítok, de mindig volt valami, ami miatt egészen más volt az aznapi koncert. Ennél a 20 éves jubileumi koncertnél viszont tudtam, hogy valami nagy durranás lesz, valami, ami miatt nem fogja elfelejteni az ember, aki ott volt. Így is lett.

Tovább

Előkerült még egy új Psycroptic dal és a végleges lemezinfók

psycroptic.jpg

Már mutattunk egy új dalt a tasmán tech-death Psycroptic idén megjelenő lemezéről, az viszont még csak úgy pőrén, önmagában suhant bele a világ internetjébe. Mostanra azonban tisztázódtak a körülmények, és kiderült, hogy a következő lemez március 9-én jelenik meg majd a Prostheticnél (úgy tűnik, hogy a Nuclear Blast sajna kivágta őket...), címeként pedig a zenekar nevét viseli majd. Alább csekk a borítót és még egy friss dalt The World Discarded címmel. Beszarsz, olyan király lett. Tényleg.

Tovább

Így szól a Metallica St. Angerje újrafelvéve

st_anger.jpg

Van ugyebár az a "rajongói konszenzus" a Metallica St. Anger című lemezével kapcsolatban, hogy ha nem baszták volna el olyan irgalmatlan szinten a hangzását, akkor még jó lemez is lehetett volna. Persze így is rengetegen szeretik az albumot és - valljuk be - van is egy sajátos bája az alumínium töltöttkáposztás-lábos hangú pergőnek és a többi csörömpölő, puffogó, zsizsegő kacatnak. A Grace The Skies és az Adust zenekarok tagjai most úgy döntöttek, hogy újraveszik a dalokat egy jóval konvencionálisabb hangképpel - alább végig is hallgatható. Hetfield hangja persze borzasztóan hiányzik, de érdekességként mindenképp megéri ebben a formában is letolni.

Tovább

Márciusban kidübörög az új Ufomammut

ufo.jpg

Az Ecate címet fogja viselni a frappáns nevű olasz erő trió, az Ufomammut hamarosan megjelenő hetedik stúdiólemeze. Az űr elektronikus effektekkel kicsipkézett, tonna súlyos doom riffekkel máguskodó mamutok új anyaga hat számot fog tartalmazni, és valószínűleg úgy torzul majd a legvégső végletekig, mind ahogy egyes csodagomba fajták képesek eltorzítani a teljes valóságot.

Tovább

Idén a Stone Temple Pilots is új lemezzel támad

Stone-Temple-Pilots-Chester-Bennington.jpg

Ezt onnan sejtjük, hogy a banda basszere, Robert DeLeo posztolt egy képet a Twitterre, hogy mennyire örülnek már, hogy végre stúdióba vonulhattak. És igen. A kép jobb oldalán az Chester Bennington a Linkin Park énekese, ő énekli majd fel a dalokat, csakúgy, mint a múltkori EP-t. Alakul az idei év rendesen. Íme a bizonyíték:

Tovább

Mi olyan zenét játszunk, amilyet hallgatni szeretnénk - Sexepil-interjú Vangel Tibor énekessel

sexepil1_2014.JPG

Január 16-án, Budapesten, az A38 Hajón hosszú évek után újra színpadra lép a Sexepil, mely 19 év után új angol nyelvű lemezt adott ki! A zenekar, melyet rendszeresen játszott a Music Television, mely a Nirvana producerének stúdiójában dolgozott a kilencvenes években, a zenekar, mely turnézott Björkkel és számos koncertet adott Amerikában is, most régi, de mégis új felállásban tér vissza. A visszatérés okán a zenekar énekesével Vangel Tiborral beszélgettünk.

Tovább

Itt vannak a Prong feldolgozás-lemezének részletei

prong.jpg

Ahogy azt már korábban jeleztük március 30-án feldolgozás-albummal jelentkezik a Prong. A Songs From The Black Hole címet viselő korong a SPV/Steamhammer gondozásában jelenik meg és igazi punk, crossover legendák dalainak feldolgozását tartalmazza majd. A poént nem lőjük le, borító és tracklist hajtás után.  

Tovább

Dave Grohl tuti születésnapi partyt szervezett magának

2015davegrohlbirthdaybash_getty461345752_10120115.jpg

Múlt szombaton adott koncertet a Los Angelesi-i Forum színpadán a Foo Fighters. Január 14-én azaz holnap pedig Dave Grohl ünnepli 46. születésnapját. Hogy a kettőnek mi köze egymáshoz? Látszólag semmi, mégis igencsak sok. Ez a szombati koncert ugyanis egy monstre születésnapi koncertté nőtte ki magát, ahol olyan vendégek jelentek meg a színpadon, mint David Lee Roth, a Van Halen énekese, Perry Farrell a Jane's Addictionből, Slash, Alice Cooper, Zakk Wylde, Lemmy, Paul Stanley a KISS-ből és Nick Oliveri is, sőt még a Tenacious D (vagyis Jack Black és Kyle Gass) is felbukkant a deszkákon. Dave te nagy kópé, te aztán tudod, hogy kell bulizni! Alább egy-két videó a frenetikusra sikerült estéből, fotókat meg ITT találtok.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum