Hamarosan stúdióba vonul a Corrosion Of Conformity

2015. október 04. - sunthatneversets

corrosion_of_conformity_20151.jpg

Mindezt Woody Weatherman gitáros nyilatkozta a michigani Revue nevű oldalnak. A stúdiózás a négyes felállású  - tehát Pepper Keenan gitáros énekessel kiegészült - zenekarra vonatkozik. A lemez producere jó szokás szerint a régi harcostárs John Custer lesz. Mi máris nosztalgiázunk egy kicsit.

Tovább

Ugly Kid Joe - Uglier Than They Used Ta Be (2015)

Józsi a ronda kölök

ugly_kid_joe_uglier.png

„Józsi a ronda kölök” tizenéves korom egyik meghatározó jelensége, egy fura és mégis szimpatikus figura valahol középúton a nyolcvanas évek felkapott stadion bandái és a kilencvenes években teret nyerő kócos, kockás inges, tornacipős underground garázszenekarok között.

Tovább

Miyavi: jövő pénteken ismét Budapesten a szamuráj gitáros

miyavi01.jpg

The Others címen adta ki új albumát idén tavasszal Miyavi, aki ősszel Európában is turnézik majd. A japán gitáros Angelina Jolie Rendíthetetlen című filmjében debütált színészként nemrég, és a Mission: Impossible főcímdalából is készített egy saját változatot – Budapesten október 9-én, a Barba Negra Music Clubban láthatjuk.

Tovább

Enter Shikari (UK), Hacktivist (UK), FlatBand (H) @ Barba Negra, 2015. 10. 01.

Agysöprés: pipa!

0entershikari2015_48.jpg

A brit Enter Shikari ezévi 4 koncertjével több, mint elkényeztette a magyar rajongókat. Az eddigi évente egy hazai buli még kvázi megszokottnak volt minősíthető, viszont idén már majdnem több bulit toltak itthon, mint más hazai banda. A csütörtöki Barba Negrás bál lehet, hogy egy szokásos koncert volt a futószalagon, de így iszonyat mértékben ömlött az energia lefelé a deszkákról.

Tovább

10 rockzenész a 27-esek klubjából

27.jpg

Számtalan rockzenész távozott el az élők sorából idő előtt, tragikusan fiatalon – az okok igen sokfélék: balesettől túladagolásig –, és különösen megdöbbentő, hogy feltűnően sokan haltak meg közülük huszonhét éves korukban. Az úgynevezett „27-esek klubja” tagjainak történetét többen is próbálták megfejteni. Így születtek történetek jogi úton leplezett emberölésekről, sőt adott esetben az ördöggel kötött alkuról is. Ez jellemző módon akkor történt, amikor a zenész halálát némi rejtelmesség övezi: eltűnés, elmaradt boncolás stb. Az alábbi cikkben tíz esetre próbálunk fényt deríteni, elválasztva a fikciót a valóságtól. (via: Ultimate Classic Rock)

Tovább

Nézd meg az új Prodigy-koncervideót, ha már nem jönnek Magyarországra

prodigy_2015_1.jpg

Idén szűkös évük volt a hazai Prodigy rajongóknak, hiszen a banda a szokásos évi két koncert helyett egyet sem adott nálunk. Nos, van egy jó hírünk, ami igazából egy új videó a Roadblox című dalra. Ami esetleg fájdíthatja a szívet, hogy ez egy koncertvideó, ráadásul a csapat őszi európai turnéját hivatott promózni, amiben ugye nincsen magyar dátum, hozzánk legközelebb, november 13-án a bécsi Stadthalle-ban játszanak. A zenekar idei lemezét ITT méltattuk.

Tovább

Januárban új Prong-album jön, itt az első dal róla

prong.jpg

Elég termékeny mostanában a Tommy Victor vezette Prong, akik két utolsó lemezükkel (Carved Into Stone és Ruining Lives) is nagyot dobbantottak. A frontember a nekünk tavasszal adott interjúban már mondta, hogy új lemezen dolgoznak, de arra még mi sem mertünk gondolni, hogy az ilyen hamar itt is lesz. Január 29-én az SPV/Steamhammer gondozásában ugyanis tényleg jön az új album X (No Absolutes) címmel. Alább itt is az első nóta róla. az Ultimate Authority.

Tovább

Koncert kiadvánnyal jelentkezik a Paradise Lost

paradise_lost_2015.jpg

Tavaly szeptemberben a gót metálistenek Bulgáriában, egészen pontosan Plovdivban egy római kori színházban léptek fel, ahol részben a Plovdiv Philharmonic Orchestra közreműködésével adtak egy speciális koncertet: Nos a koncert november 20-án egy 2CD + DVD kiadványon is megjelenik Symphony Of The Lost címmel. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar október 26-án a Dürer Kertben lép fel egy egész nagyszabásúra duzzadt esemény keretében. 

Tovább

TesseracT - Polaris (2015)

Kockák, kockák mindenhol

album_cover_for_polaris_tesseract_album.jpg
Amikor egy bandába új zenész érkezik, akkor amolyan vérfrissítés jelleggel megfigyelhető, hogy azért ez a tény ad egy lökést a zenekar szekerének. Azonban az már kevésbé jellemző, amit a TesseracT csinált. Az első lemezt Daniel Tompkins énekelte fel, az Altered State, ami amúgy zseniálisra sikerült, Ashe O'Hara munkáját dicséri, mert Tompkins el volt foglalva a Skyharborral. Aztán az Altered State turnéját már újra Tompkins nyomta le, ahogyan az új lemezt, a Polarist is. Kicsit talán fárasztó ez a csiki-csuki, nézzük, hogy milyen hatással volt (ha egyáltalán volt) az új albumra.

Tovább

Annihilator: új stúdiólemez és koncert az A38 Hajón

annihilator.jpg

Suicide Society címmel a napokban jelent meg a kanadai Annihilator legújabb nagylemeze. Az 1984-ben alapított banda Budapesten is bemutatja az új nótákat: október 19-én az A38 Hajón láthatjuk őket. A koncerten az ausztrál Harlott és a kaliforniai Archer pörgeti fel a hangulatot.

Tovább

Pantera rajongók, gyűjtők figyelem! Két új, különleges kiadvány várható idén

Pantera942.jpg
Az egyik kiadvány egy válogatás album History Of Hostility címmel, ami a legjobb kilenc dalt gyűjti össze a Pantera történetének öt nagylemezéből. Az album október 30-án jelenik meg, egy nappal halloween előtt. A másik kiadvány pedig egy különleges díszdobozos csomagolású boxset The Complete Studio Albums 1990-2000 címmel. Ez pedig a 90-es évek öt nagylemezét tartalmazza (Cowboys From Hell, Vulgar Display Of Power, Far Beyond Driven, The Great Southern Trendkill, Reinviting The Steel. Gyűjtőknek karácsonyi ajándéknak tökéletes.

Tovább

Apocalyptica: új lemezzel és énekessel érkezik Budapestre a cselló-metal zenekar

apocalyptica_2015.jpg

Október 11-én, a Barba Negra Music Clubban mutatja be a hazai közönségnek nyolcadik, Shadowmaker című új lemezét az Apocalyptica. A több mint 20 éve működő finn zenekar védjegye, hogy rock és metal ihletésű dalait elsősorban csellók segítségével szólaltatja meg – az új lemezen és a turnén pedig egy kiváló új énekes, Franky Perez is segítségükre lesz ebben.

Tovább

Fatal Illusion: az első dal az új Megadeth albumról + infók az új lemezről

megadeth-2015.jpg

Az új Megedeth albumra még ugyan várni kell néhány hónapot hiszen január 22-én jelenik meg Dystopia címmel, úgy tűnik, hogy végleges a tracklist is, de aminek a legjobban örülünk, hogy egy új dalt már meg is hallgathatunk, amiben már ugye az új felállás, Chris Adlerrel, és Kiko Loureiroval zenél. Lássuk is a hajtás után, hogy milyen a Fatal Illusion és ha úgy is ott jártok, nézzétek meg az új lemez borítóját és a tracklistet is.

Tovább

Ma este Negative Approach a KVLT-ban

na_hires.jpg

A tavaly szeptemberi Gozsdu Manó Klubos rövid időn belül teltházas első hazai fellépése után idén ismét visszatér hazánkba a kultikus detroiti régisulis hardcore alakulat, a Negative Approach. A nyolcvanas évek elejének meghatározó koncertzenekara 2006 óta megújult erővel tanít a klubszínpadokon, élen John Brannon frontemberrel.

Tovább

A prágai bíróság elutasította Randy Blythe kérelmét

lambofgod20121.jpg

Gondolom a három évvel ezelőtti sztorival mindenki tisztában van, amikor is a Lamb Of God csehországi koncertjén egy srác felment a színpadra, Randy őt "lesegítette" maga mellől, de a srác az esés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azokba belehalt pár nappal később. Ezért közel egy hónapra előzetesbe került később. Végülis felmentették Randy-t, de ő is beperelte az cseh államot, mert hogy az eljárás során jókora bevételtől esett el. Összesen 640 800 dollárról beszélünk (~180 millió forint), amit szeretett volna kiperelni a frontember, de tegnap a cseh igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy elutasítják a kérelmet.

"Egyszerűen minden kanyar nélkül menni, bumm, bele a közepébe"

Interjú Karl Sanders-szel, a Nile énekes gitárosával

0nile2015_18.jpg

Utoljára nyolc éve volt Budapesten Undead fesztivál, ami most visszatért a Dürer Kertbe, szeptember 25-én pénteken, főzenekarkén a Suffocation és a Nile zenekarokat felsorakoztatva. A hét zenekaros rangos rendezvényen, a színpadra lépés előtti utolsó percekben kaptuk el Karl Sanders-t, a Nile alapítótagját, énekesét és gitárosát egy rövid interjúra, mielőtt kiöntött volna a nagyteremben a jó pár száz látogatóra a Nílus.

Tovább

Scour: új supergroup Phil Anselmo vezetésével

anselmo.jpg

Újabb szupercsapat a láthatáron, most az örök nyughatatlan Phil Anselmo rántott össze egy új projektet, mely Scour néven fog rombolni és az alábbi jómunkásembereket hívta meg maga mellé zenélni: 
John Jarvis (Pig Destroyer, Agoraphobic Nosebleed, Fulgora),
Derek Engemann (Cattle Decapitation),
Chase Fraser (ex-Animosity, Decrepit Birth) 
Jesse Schobel (Strong Intention, Cast the Stone)

Az új formációnak facebook oldala már van, azonban zenét még nem találunk, de azért a fenti névsor alapján eléggé várós lehet.

Graveyard - Innocence and Decadence (2015)

Kötelező ujjgyakorlat vagy mágia?

graveyard_album_cover_2015.jpg

A Graveyard történelme könnyen áttekinthető, hiszen 8 éve adták ki első, saját névre keresztelt, egészen parádés lemezüket, majd 4 évre rá a Hisingen Blues-t, ami azt hiszem az etalon. 2012-ben jött a felemás Lights Out, amiről sikerült elég lesújtó kritikát írnom, azonban később beérett az anyag, és ma már egészen másként tekintek rá, hiszen a 20/20, a Seven Seven, vagy a Fool In The End azóta igencsak a szívemhez nőttek. A kislemez mánia úgy tűnik Graveyardéknál nem divat, hiszen csak egy 2009-es, az Ancestors-szal közös split anyag bővíti a repertoárt, így kímélve a rajongók pénztárcáját. A Lights Out óta a zenekar igencsak nagyra nőtt. Amellett, hogy tagadhatatlanul ők a jelenlegi felhozatal legfigyelemreméltóbb, legfelkapottabb bandája, és az általuk képviselt psych/blues/rock vonalának reprezentánsai, egyáltalán nem tévedhetetlenek.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum