RockStation

The Threat Is Real - Itt egy vadiúj új Megadeth-dal

2015. november 26. - sunthatneversets

megadeth_2015_1.jpg

Még október elején debütált a Megadeth új dala Fatal Illusion címmel. A nóta a zenekar január 22-én Dystopia címmel megjelenő új lemezén lesz rajta. Tegnap azonban egy újabb dal is napvilágot látott The Threat Is Real címmel. A Megadeth új albumán a két Dave Mustaine és Dave  Ellefson mellett már Kiko Loureiro gitáros (Angra) és Chris Adler dobos (Lamb Of God) játszik, és az albumhoz kapcsolódó turnén is jórészt ez a felállás szerepel majd. Kivéve persze amikor Chris Adler a Lamb of God koncertjei miatt ezt nem tudja összeegyeztetni.

Tovább

A Behemoth és a Sonata Arctica az első két nagy név a jövő évi Rockmaratonra!

behemoth_2015.jpg

Mint azt a napokban hírül adtuk, a Rockmaraton fesztivál marad Dunaújvárosban a Szalki Szigeten a tavalyi nagy sikerre és megelégedettségre való tekintettel. Tehát a helyszín nem változik, de az időtartam igen. Tíz naposra tervezik ugyanis a fesztivált, ami valóban maratoni hosszúságot jelent. Túl sokan maradtunk talán állva és nem mentünk le még totál kutyába - gondolhatták a szervezők. Na, de sebaj, ennyivel is több nagyszerő fellépő fér majd fel a színpadokra az idén. Akiknek a neveit el is kezdték már csepegtetni a szervezők a saját fórumaikon. Elsőnek megtudhattuk, hogy ideérkezik a finn Sonata Arctica power metál formáció. Aztán mindjárt második név gyanánt bedobták a lengyel Behemoth nevét, akik a death / black határmesgyéjén jeleskednek, élükön a stílus Elvis Presley - ével, egy Nergal nevű finom úriemberrel, aki esténként orknak öltözik, hogy ráköpje a tömegre például az igen sikeres utolsó lemez dalait. Szóval úgy tűnik idén sem kell csöndben nyamogni a fokhagymás lángoson a sziget öreg nyárfáji alatt. Csak el ne sorvadjanak a sok kifestett arcú kóborló kipárolgásaitól! A kedvcsináló a hajtás után...

Tovább

„A jó zenét ma is ugyanúgy fedezik fel és népszerűsítik az emberek”

Interjú Mike DiSalvo-val, az Elder énekes-gitárosával

elder_3.jpg

Az USA Massachusetts államából származó, pszichedelikus / stoner / doom műfajban erős Elder még júliusban adott nálunk egy szenzációs koncertet. Az egyetlen ok, amiért csak most, ennyi idő elteltével térünk vissza rájuk, pusztán az, hogy a trió sűrű koncert-menetrendje miatt a „főnök”, Mike DiSalvo, csak most tudott válaszolni a részére pesti buli után elküldött kérdéseinkre. No, de jobb későn, mint soha… (Fotó: JJ Koczan)

Tovább

Road – M.A.T.T. (2015)

Mar, mint a kígyóméreg

road_matt.jpg

Road. Az elmúlt egy dekádban megkerülhetetlen fogalommá vált ez a név a magyar élőzene színterén, mi több, az egyik vezető rock/metalzenekar lett aprócska, rántott hús formájú hazánkban. Az új, a sorban hatodik lemezük már előre úgy lett beharangozva, hogy picit kilépnek a komfortzónájukból, ami nálam minden kérdést kizáróan meglengette a vörös posztót. De vajon tényleg mattra verik az idei magyar mezőnyt? Igen, jó esély van rá!

Tovább

Első 7/8 Fesztivál a poliritmikus zene kedvelőinek, minőségi magyar zenekarok előadásában!

7-8_feszt.jpg

November 28-án az "okos" rockzene kedvelői járhatnak nagyon jól, hiszen a Dürer kertben (Room 041) első alkalommal kerül megrendezésre a 7/8 Fesztivál melyen olyan zenekarok lépnek fel, mint a Kotniehl, az Omrga Diatribe, a Shapat Terror, a Room Of The Mad Robots, az Angertea és az Ad Astra. Részletek és zenekari bemutatkozások a tovább után!

Tovább

Így boruljon metálzenével kísért fénybe a házad Karácsonykor

Slayer Bob megveszekedett metálrajongó, ráadásul jó amerikaiként karácsony előtt már jóval fel is díszíti a házát ünnepi fényekbe, aminek kísérőzenéje általában valami fejletépős metál. Volt már neki Karácsonykor Slayer-re, Pantera-ra és Machine Head-re villogó házikója, idén pedig van neki Slipknot-ra. Konkrétan a zenekar Psychosocial című dalára énekel a karácsonyfa, headbangel a hóember, gitározik a télapó és veri a dobcájgot a krampusz. És minderről még videó is van.     

Deez Nuts a Blue Hellben

deez-nuts-band.png

Legutóbbi budapesti koncertjük végén a fél közönség a színpadon landolt, és az ausztrál Deez Nuts esetében mondhatni teljesen természetes jelenség! Az elképesztően megosztó modern hardcore fenegyerek, J.J. Peters vezette brigádnak ugyanis legalább annyira védjegye a teljesen önfeledt és bohém szórakozás, mint megegyező jelzőkkel leírható szórakoztatás. Ezúttal december 3-án, a Blue Hell színpadán a tavasszal megjelent friss nagylemezüket, a Word Is Bondot mutatják be a tőlük megszokott karakterrel.

Tovább

Nadir - Ventum Iam Ad Finem Est (2015)

Szeretem a rácsokat. Szép az árnyékuk.

nadir_ventum_cover.jpgPont a Deathcrusher turné bécsi állomásának meglátogatása után beszélgettünk hazafelé a kocsiban, ahol szóba került ez az új Nadir lemez. Hatalmas egyetértésben konstatáltuk, hogy hanyatt esés a hatványokon és persze nem csak ez, hanem az előző albumok úgyszintén. Aztán meg együtt nem értettük, hogy vajon miért nincs itthon ennek a bandának igazán közönsége, miközben számtalan nagy zenetörténelmi pillanat birtokosai. Ez körülbelül olyan rejtély, mint a piramisok két azon sarokpontja, amit kétszáznegyven méter és csak néhány százalék szintkülönbség választ el, miközben elméletileg nem ismerték a vízmértéket. Egy Nadir koncert harminc emberrel ugyanilyen érthetetlen ugyanis. Pedig ahogy említettem az új Ventum Iam Ad Finem Est című album is példátlanul nagyszerű. Crowbar-szomorú, de ugyanakkor Bolt Thrower-kegyetlen.

Tovább

Fencsik Tamás - Ganxsta Zolee: Döglégy a világ körül

Könyvbemutató a Corvintetőn!

kartelcsoport.jpg

A magyar gengszterrap királya, Döglégy Zolee hamarosan fél évszázados jubileumát ünnepli. A Döglégy a világ körül című, nemrégiben megjelent könyvében olvasható kalandokat barátaival, Harsányi Leventével és Nacsa Olivérrel, valamint szerzőtársával, Fencsik Tamással mutatja be.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum