Ignite - A War Against You (2016)

Múlt vagy jelen? Ez itt a kérdés!

2016. január 11. - csubeszshuriken

ignite_war.jpgA minap ahogy hajtogattam a facebook hasábjait - megszokásból megnyalva az ujjam végét egy újabb lapozás előtt - beleszaladtam az Ignite A War Against You című új anyagának érkezését letöltő linkkel ünneplő egyik posztba, ami alatt egyetlen hozzászólás állt :"Mi ez? Scorpions?" Ami bevallom megijesztett, mert én akkor még nem hallottam az albumot, de tudtam már, hogy én fogom megírni hozzá a kritikát. A mindenképpen kicsit erős cink pedig azért mégiscsak azt sugallta számomra, amit igazából sejtettem is, hogy az új lemez valószínűleg még inkább megy majd egy populárisabb irányba - ha lehet ezt így mondani - és megint megfog majd osztani engem, a korai lemezek felé abszolút elkötelezett Ignite rajongót. Pont úgy, mint az utolsó Our Darkest Days is tette ezt velem tíz évvel ezelőtt.

Ami egyrészt azért ijesztett meg, mert az mindig nehéz, amikor egy dicsőséges csapatod várva várt új lemeze középszintre apasztja el benned a rajongást. Másrészt, ha ezt még meg is kell írnod, akkor meg valahogy még nehezebb. Főleg, ha egy olyan nagy fazon dolgával kapcsolatban kell tedd ezt, mint Téglás Zoli. Aki túl azon, hogy remek hangjával közreműködve olyan megkerülhetetlen albumok létrehozásában vett részt, mint a Family vagy a Call On My Brothers, később tömött amerikai koncerttermeket zengetett meg egy magyar népdallal a nagy sikert elhozó A Place Called Home című lemez idején. Amitől azért valljuk be dobban egy nagyot a magyar szív. Mint ahogy az is nagyon tisztelendő, amikor egy fiú hazajön Kaliforniából, hogy megénekelje egy amerikai punk dalban a magyar vidék szépségeit, olyan időkben, amikor onnan szinte mindenki el akar húzni a bús büdös....például Kaliforniába.

Az első Begin Again című számnál viszont azonnal bejött, hogy minek szólhatott az a cink, és miután meghallgattam, meg kellett állnom egy kicsit, mielőtt továbbléptettem volna. Mert tényleg baromi giccses a nyitány az ének szempontjából - még ha tele is van lendülettel - és nekem is egyből egy nagyterpesz, meg egy felgyulladó reflektorokra felmutató kéz jutott róla eszembe. Na, de mi van akkor, ha ezt a lemezt már nekem sem azon a nagyítón keresztül kell néznem, ami egy szemellenzős hardcore arc kezében van, aki mindjárt elkezdi csóválni a fejét, mert a punk kölykök elkezdték játszani a rocksztárt. Megspékelve azzal a hozzáállással, hogy ami nem olyan, mint az első lemez, az árulás. Nos, mert ha mindezeket félre tudom tenni és belátni, hogy hardcore lemezzel szembeni elvárásokat támasztani felesleges, hiszen ez már rég nem az, akkor a második Nothing Can Stop Me című szám már nem is olyan rossz. Ugyanis ezekkel a fogós refrénekkel csinálnak élőben óriás bulikat a srácok, hiszen a második verze után már ötszáz ember énekelheti együtt gond nélkül. Zoli hangja pedig sokat fejlődött, talán butaság is lenne ezt nem kihasználni és egyre dallamgazdagabb számokat írni.ignite2.jpg

Aztán a This Is A War hozza az óriás rock and roll gitárt, amihez a punkos dobpörgetések még hozzáadnak némi erőt és biztos vagyok benne, hogy ez a szám sem hozz majd kisebb sikert az élő bulikon, mint az előző dal. Főleg, hogy talán ez a legtökösebb téma a lemezen. Az azt követő Oh No Not Again a ritmusszekció dübörögtetésével nyit - amiben ott penget az énekes mellett még felelhető utolsó eredeti tag Bret Rasmussen - aztán jön ismét Zoli és végképp meghúzza bennem a határt, hogy ez egy teljesen új, magasabb dimenzió az ének terén. Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy habár sokkal képzettebb ez a hang és nem fél jobban szabadjára engedni az Ignite zenéjére mindig is jellemző dallamokat, az az érzelmi mélység és magasság valahol mégis elveszettnek tűnik, ami mondjuk megvolt a You, a Family, a Call On My Brothers vagy a Veteran című dalokban. Pedig mondanivaló az új dalokban is akad bőven, de könnyedebb hangvétel el is veszi az élüket több helyen. A sokkal slágeresebb dalok közül pedig nem lesz mindegyik sláger. A lemez első fele ugyanis az erősebb, de aztán az Alive című dal megnyit egy halmazt, amibe belekerülhet jó néhány töltelék dal a lemezről. Például az olyanok, mint a You Saved Me vagy a The Suffering, amikben jól kikevert és feljátszott klisék domborítják az üres felszínt. Ehhez pedig jön még pár dal, amik mondjuk lehetnének akár jó dalok is, csak kellett volna még az a kis dög, az a kicsit több meg kicsit karcosabb gitár, ha már az ének lágyabb és kimunkáltabb is lett az évek alatt. Szóval nekem a lemez második felét kétségtelenül a Falu angol verziója mentette meg, ami érzelmi tartalmán túl egy baszottul jól megírt dal, amit nem lehet nem szeretni. Illetve a Work, amiben a gitárral semmi baj nincsen, de az ének lehetne sokkal karcosabb ehhez a Bruce Springsteen szerű balladához.

Nehéz mit írni összegzésként, mert ahogy kezdtem a tíz évvel ezelőtti lemez is megosztott, ott sem tudtam igazán merre hajlik bennem a mérleg nyelve és ez most sincs másképp. A zenekar múltjához képest vannak dalok a lemezen amikkel szerintem alul múlta önmagát, más szerzemények esetében viszont azt mondanám ez egy igazi értékes továbblépés is lehet egy érettebb felfogású rock zene felé. A könnyedebb hangvétel mellett, könnyen felejthető számból is van három - négy az albumon, ami 13 szám esetében már a lemez harmadát jelenti. Így azt mondanám az utolsó szó jogán, hogy ez egy hamisítatlan kilencedik Ignite lemez, se több, se kevesebb. Ami egyeseknek önmagában a mindent fogja jelenti, és másoknak meg csupán csak egy valamit. Én az ambivalens Ignite szurkoló pedig továbbra is ott állok a két tábor között, miközben libikókázik bennem a rajongásfaktor két szélső értéke. De amíg így van, azért addig is hajrá Ignite!

A zenekar január 28-án és 29-én a Barba Negra Music Clubban játszik. Tovább infók ITT és ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr478258966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum