Amikor a politika és a metal vonalai ellentétes irányból metszik egymást, abból sok jó sosem sülhet ki. Főleg, ha éppen a háború sújtotta, instabil politikai felépítésű, vagy vallásilag konzervatív államokban tervezik a zenéjüket megvalósítani az adott zenekarok. Az iráni származású Confess sajnálatos módon a fent említett körülmények közül az összest kikapta, így ha nincs szerencséjük, hamarosan kivégzés várhat a banda két tagjára.
A zenekar két tagját, Nikan Siyanor Khosravit és Khosravi Arash Chemical Ilkhanit az iráni Forradalmi Gárda zárta rács mögé még tavaly novemberben a következő, meglehetősen súlyos vádakkal: istenkáromlás, rendszerellenesség, illegális zenekar és sátánista zenét terjesztő kiadó működtetése. Ezekkel kell szembenéznie a 23 és 21 éves zenészeknek, akik 30000 dollár fejében szabadulhattak ki a napokban.
Természetesen ügyvédet fogadott a két fiatal, akik jobb esetben hat hónaptól hat évig tartó börtönre számíthatnak, viszont ha az istenkáromlás vádjában bűnösnek találják őket, kivégzés is lehet a szankció! Az utóbbi eset sajnos jó eséllyel rájuk varrható, ha a legutóbbi, In Pursuit Of Dreams névre hallgató albumukon található dalcímeket megnézzük: I'm Your God Now, New World Order, Teh-Hell-Ran (szójáték a Teheránra), The Alphabet Of Power, 5 Years In A Cave. A lemezt a vádként is felhozott saját kiadójuk, az Opposite Records adta ki.
Az iráni vezetés "természetesen" minden személyes elérhetőségüket, így a személyes e-mail címüket és a Facebook fiókjukat is letiltotta, de a zenekari account még működik.