Obscura - Akroasis (Relapse Records, 2016)

Profi, virtuóz, viszont hosszú, mint a Dallas

2016. február 12. - sandroo

a3931746135_10.jpgAmint azt tudjátok a német Obscura néhány nappal ezelőtt jelentette meg negyedik, Akroasis című legújabb lemezét, amelyet majd április 6-án élőben is hallhatunk majd a Barba Negrában, mivel a Death DTA mellett ők is fellépnek az est folyamán. Ha élőben is ilyen intenzív produkciót nyújtanak majd, akkor egy igazán igényes zenei élménynek lehetünk majd, szem és fültanúi. 

Be kell vallanom, hogy az Obscura által képviselt komplex stílusa elég távol áll tőlem,de megpróbálkozom, hogy pár mondatban összefoglaljam gondolataimat az új anyagról. Előre leszögezném, hogy a véleményem szubjektív, nem célom bárkit is befolyásolni a lemez megítélésében. Természetesen megér egy misét az anyag és a meghallgatása után mindenki vonja le magának a lényeget, alakítsa ki a véleményét, én is ezt tettem. Azt tudjuk, hogy a banda tagjai rendkívül jól bánnak a hangszereikkel, igényesen és technikásan prezentálják az amúgy nekem már néha kissé az élvezhetetlenségig túljátszott muzsikájukat, de  persze kinek a pap, kinek a paplan. A lemezt a pörgős heavy riffel induló Sermon of the Seven Suns című tétel nyitja, ami egy igazán jó nóta, van benne tekerés, finomkodás, szólók, fröcsögős ének és egy kis fretless basszus futam. A második The Monist camű dal, ami szerintem a lemez egyik legjobb dala, már kissé különbözik az előző daltól. Az énekhang mélyebb hörgésével kicsit tökösebb hangzást kölcsönöz az amúgy is zakatolós témáknak. A harmadik, egyben a lemez címadó dala már kicsit visszavesz a tempóból, viszont borultabb hangulatú szerzemény, az eddigiekhez képest, itt már előkerül a "varázsfuvola" gitár is. Nálam ez a favorit nóta a lemezen. Tényleg hibátlan tétel.

A következő dalok simán hozzák az eddigi szintet, tényleg mesteri és profi minden egyes pillanata a daloknak. Az Ode to the Sun című szerzeményt ismét kiemelném, mert az első pillanattól kezdve olyan, mintha egy húsdarálóba gyömöszölnék a kezedet és közben citromot facsarnának a szemedbe. Szóval élég "emocionális" dalról beszélünk. Aztán a Fractal Dimension kalapálja végig a gerincoszlopodat, a pihenés gondolata még véletlenül sem forduljon meg a fejedben. Szögelés, középtempó, eszement dallamok és iszonyat fröcskölős hörgés keveredik a több, mint hat perces dalban, de rendkívüli profizmussal elegyítve, mindenből pontosan annyi van amennyi kell, se több, se kevesebb. Bevallom ezután már számomra elég unalmassá vált a lemez, igazából szerintem ez a hat-hét dal elég lett volna a lemezre, ráadásul úgy hogy a következő szerzeménytől leesett az állam. A nyolcadik Weltseele című dal, egyszerűen nem értem miért került fel a lemezre. Több, mint tizenöt perc hosszú!!!! Ez már perverz kategória számomra és érthetetlen, hogy egy "kislemeznyi" anyagot minek kell egyben, 15 percben felrakni a lemezre. Ráadásul még ezután következik a lemez instrumentális záró tétele, a The Origin of Primal Expression a maga négy percével. Mindent összevetve, profi anyag, jó dalok, kicsit néha túljátszva, de az még nem olyan nagy baj, hiszen aki tud zenélni az mutassa is meg, hogy mit tud. Viszont a lemez utolsó húsz perce számomra érthetetlen és indokolatlan. A majdnem egy óra hosszúságú  lemez, kicsit soknak tűnik ebből a muzsikából. A lényeg, hogy jó lemez, pöpec hangzás, aki szereti a virtuóz death metált, annak erősen ajánlott az anyag tanulmányozása, én azért mindenképpen meglesem őket áprilisban a Barba Negrában. (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr118363678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herma · http://breakthesilence.blog.hu 2016.02.12. 17:36:20

Én szoktam szeretni a komplex dolgokat, aztán nekem mégannyira sem tetszik. A gitárok halkak, gyengén vannak betorzítva, így nem lehet death metalt játszani. Hallgatom, és sem utólag nem emlékszem belőle semmire, sem közben nem ragad magával / köt le stb.
Technikailag persze ok, sőt, de az - nekem - kevés.
Fogom még hallgatni, mert Kummerer mégiscsak azt mondta, hogy ez a csúcsműve, és azért letett már ezt-azt, de egyelőre hideg.

sandroo 2016.02.12. 17:38:33

Teljesen ugyanígy gondolom. Nem ragadt meg bennem semmi....pedig amúgy okés a cucc.

Cinzano Vignetta 2016.02.12. 19:25:52

Igen, tényleg kicsit sok a jóból, ennek ellenére nekem tetszik.
Esetleg próbálkozzatok meg ezzel:
Alkaloid - The Malkuth Grimoire. Ez néhány tag projektje 2015ből.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum