RockStation

Harminc év hardcore - Budapestre jön a Sick Of It All

2016. február 26. - sunthatneversets

Sick Of It All.jpg

Harminc év. Ennyi ideje aktív a New York-i hardcore egyik legkomolyabb reprezentánsa, a Sick Of It All. Ez viszont meg sem látszik a Koller-testvérek zenekarán: éppen olyan energikus, agresszív és természetes, mint valaha. Így a kerek évfordulót is úgy ünneplik március 10-én, ahogy az tőlük elvárható: egy sor klubkoncerttel, valamint a teljes életművön átívelő setlisttel! Előzenekarként pedig a nemrég a Nuclear Blasthoz szerződött Broken Teeth és az ausztrál Crowned Kings izzítja majd a hangulatot.

A Sick Of It All nem véletlenül lett a műfaj egyik élő legendája. A zenekar ugyanis 1986-os megalakulása óta semmiben sem kötött kompromisszumot. Közel egy emberöltőnyi idő óta következetesen tartják magukat a klasszikus New York-i hardcorehoz: észvesztően gyors számok, légkalapácsszerű megszólalás és Lou Koller jellegzetes, védjegyszerű éneklése-szövegelése. Ennek a jegyében készültek a mára már klasszikusnak számító lemezeik, mint a Just Look Around és a Scratch The Surface, de mondhatnánk akár a tavaly megjelent The Last Act Of Defiancet is. Talán ez is az oka, hogy a hitelesség kérdése sosem merült fel a Sick Of It All kapcsán – az idők változtak, de ők megmaradtak azoknak az egyenes, hardcore-rajongó zenészeknek, akiknek a zene és a hozzá kapcsolódó ideológia jelent mindent, harminc év után is.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a csapat nem merte újragondolni a hangzását, ha épp szükségét érezte. A kétezres évek eleje érezhetően az útkeresésről szólt számunkra, amiből egy dán producer, Tue Madsen jelentette a kiutat. A vele felvett Based On A True Story újra egy ereje teljében lévő, muzikális jobbegyeneseket osztogató kvartettet mutat, akiknek a metálos hatások sem állnak rosszul. A folytatáshoz, a tavaly megjelent tizedik albumhoz kapcsolódó turnén a Sick Of It All tavaly útba ejtette Budapestet, most azonban nem csak egy súlyos klubbulira térnek vissza. Az évforduló kapcsán ugyanis elindítottak egy szavazást, ahol mindenki voksolhat a kedvenc dalaira, legyen az bevett koncertklasszikus vagy épp egy már szinte sosem játszott dal. Így biztosra vehetjük, hogy a setlist tele lesz meglepetésekkel, amik miatt még a veterán SOIA-rajongóknak is érdemes eljönniük.

Ha egy zenekar debütalbumát a hardcore/metál egyik legnagyobb és legelismertebb kiadója, a Nuclear Blast jelenteti meg, az nem lehet véletlen. Nincs ez másképp a Broken Teeth esetében, akiknek márciusban érkező At Peace Amongst Chaos című lemeze az idei év egyik legvártabb kiadványa. Az eddigi négy EP (Broken Teeth, The Seeker, Ain't No Rest For The Wicked és splitjük a Mongoloidsszal) tele volt feszes, dühös és ultragyors hardcore-zúzdákkal és az ígéretek szerint ez a továbbiakban sem változik majd. Az ígéret igazságtartalmáról pedig a magyar közönség az elsők közt győződhet meg, hiszen pár nappal az album megjelenése után a csapat a Sick Of It All előtt mozgat majd be mindenkit.

Hogy a hardcoret nem csak New Yorkban játsszák jól, arra a Broken Teeth mellett az este másik fellépője, a Crowned Kings a bizonyíték. Arra pedig, hogy mennyire jók, az, hogy a tavalyi albumuk produceri teendőiért a Terror dobosa, Nick Jett felelt és közreműködött rajta a Donnybrook énekese, Dre Stewart. A zenekar a klasszikus helyett a Hatebreed hatásoktól sem mentes középtempós, lassabban őrlő beatdown vonalra esküdött fel. Azt viszont olyan meggyőző erővel játsszák, hogy garantáltan senkiben sem fog hiányérzet maradni a koncert után.

További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr158418874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum