Igaz, hogy még két hónap hátra van a következő budapesti Toy Dolls koncertig, de már a napokban sold out lett az esemény. Így már előre borítékolható, hogy jó hangulatú koncert elé nézünk (bár melyik Toy Dolls nem az?! ), amiben segít majd a Yellow Spots is!
Az 1979-ben alakult Toy Dolls közel négy évtizedes története azt bizonyítja, hogy a vidámság konzervál. Igaz ugyan, hogy számtalan tagcsere után tulajdonképpen Michael Algar, azaz Olga maradt az egyetlen az eredeti tagságból, de a Toy Dolls él és virul. Még akkor is, ha Olga pár évente meghirdeti a zenekar végét, utolsó lemezét és utolsó turnéját, hizsen semmiből nem áll kiadni egy "utolsó utáni" lemezt és tartani egy "utolsó utáni" turnét.
Ez az utolsóutánizás mélyen jellemző a Toy Dollsra. Sosem vette magát véresen komolyan, és az általa játszott "happy punk", ez a fircskákkal teli, ironikus, néhol infantilis humorú punk-stílus mindig nagyon laza volt. Tegyük hozzá, az általában dühös és társadalomkritikus punk szellemétől sem idegen, hiszen ez a tekintélyromboló humor is egyfajta lázadás, valami olyasmi, amivel John Lydon is megpróbálkozott a PIL-ben.
Elképesztő napszemüvegek, csiricsáré színpadi jelmezek, festett tarajok és végtelen lazaság: ez a Toy Dolls, aminek tagjai lassan hatvan felé közelednek, de mégis jól áll nekik a figura. Happy punk, avagy háromakkordos humor az A38 Hajón!
Az eseményt itt éred el.