Together Fest : Gorilla Biscuits, Modern Life Is War, Touché Amoré, Miles Away, GWLT - Arena Wien 2016.03.02.

Gorillák az Arénában

2016. március 06. - csubeszshuriken

12814026_10154176219882985_647469439027286506_n.jpgBiztosan nem tudhatom, de sejthető, hogy a Together Fest elnevezés nem csak annak szól, hogy a hardcore alaprajzra ez a kifejezés azonnal jól illeszthető, hanem azért is frappáns, mert ez alatt a név alatt öt olyan bandából álló felhozatal futott egy kisebb kört Európában, ahol az első generációs hardcore legenda, a Gorilla Biscuits neve mellett a legújabb kor ifjú zenekarainak lógója is oda volt vésve a plakátra, méghozzá öles betűkkel. A mindössze tíz állomásos rendhagyó új suli - régi suli utazó fesztivált a bécsi állomáson az Arénában sikerült elkapni március 2-án.

Minden buli nem jöhet el sajnos Pestig, így szerintem azoknak akik a környéken bárhol máshol is hajlandóak rajongani, a helyet, mármint az Arénát nem szükséges bemutatni. Ha viszont mégis, akkor talán erre az a legrövidebb út, hogy ez Bécs városának Dürer Kertje úgy nagyjából. Amit nem mellesleg száz százalékban punk arcok üzemeltetnek és nem csak ezért, de mindenképpen korrekt helyszín efféle összejövetelekhez.10391798_10156673764205171_8016956682238085117_n.jpgA hétköznap miatt ahogy várható volt pontosan betartott fél hetes kezdéssel indult buli. A német GWLT nyitotta az estét. Akiknél mi is nagyjából az első számnál estünk be az első arcok között, mert szerda lévén nem csak a buli kezdődött pontosan, hanem a népek is később érkeztek. A még lézengők termében játszó müncheni banda tipikus beatdown témái - őszinte kell legyek - okoztak bennem némi ellenérzést, mert mostanában annyi német kaptafa bandát láttam más zenekarok előtt, hogy ezekben a hónapokban a befogadó képességem ezzel a vonallal kapcsolatban a nulláig redukálódott.12813964_1026896087382275_4372545585612559400_n.jpgSzóval inkább elmentem sóvárogni a merch pulthoz, ahol persze akadt megfelelő gorillás textil szuvenír, de a New York City Hardcore első válogatás lemez borítójának mintájára készült GB póló már csak csenevész méretben volt, így bevallom kissé duzzogva vártam, hogy kezdjen végre a Miles Away. Az ausztrál srácok neve később csapódott a turnén szereplő többi név mellé, aminek abszolút tudtam örülni, mert igazából ők az a banda, akiknek az előzenekarok közül hallgattam is a két utóbbi lemezét. Pontosan ezért volt furcsa a régi szám amivel kezdtek, és ami egy abszolút alap punkos nóta volt. Teljesen más, mint az a dallam és érzelem gazdag két gitáros cucc, amit ma játszanak. De aztán jöttek az ismerős dalok az Endless Roads és a tavalyi Tide lemezekről, amiket különben a még mindig kisszámú közönség is úgy tűnt jól ismer, énekel, de meg nem mozdul rá. Ha kicsit többen vannak, és jobban tud szólni az ének, meggyőződésem, hogy ez egy nagyon jó koncert lehetett volna. De minthogy az arcok reakciója, és a megszólás sem stimmelt, kicsit pont úgy vérzett a buli, mint az egyébként penge zenekar szövegei is sokszor.mg_4904.jpgAz őket követő Touche Amore játékideje alatt azonban jócskán megsokszorozódott látogatók száma, gyakorlatilag megtelt a terem. Ami szólhatott nekik is, ugyanis sok volt a fiatal, akik már inkább hallgatják őket vagy a Modern Life Is War lemezeit, mint a nagy öregeket. Mindenesetre itt már látszott, hogy ha abban volt tudatosság a szervezők részéről, hogy a látogatási arányt azzal jól lehet növelni, ha nem csak régi, de új arcoknak is szól ez a buli, akkor jól kalkuláltak. A viszonylag népszerű Los Angeles-i banda, hasonlóan harmóniára törekvő, két gitáros, dallamos cuccban utazik, mint az előtte és az utána játszó csapatok, de ha lehet ezt mondani, a legtúlcsordulóbban. Ők szóltak egyébként a legjobban a három hasonló banda közül, és ők voltak akik a legtöbbet beszéltek a cövekelő közeghez, de nekem a vége felé összefolytak már nagyon a hasonló felépítésű számaik. És itt volt az a pont is, ahol elgondolkodtam, hogy habár a nézőszámnak jót tett ez a választás, de ez az elmerengő, melankolikus zene egy old school hardcore buli hangulatára hogyan hat végül? Mert nálam úgy csapódott le, hogy a kicsit mozgalmasabb Modern Life Is War az előző zenekarokéhoz szintén hasonló hangulatú számait, már kicsit türelmetlenül hallgattam, pedig jól tolták amit toltak, és a főleg játszott Fever Hunting lemez számaiban is volt élőben erő, de mire ők következtek, már fáradt voltam ennyi érzelemhez, és életem első Gorilla Biscuits koncertjének felcsigázott hangulata is egyre csak andalodott elfele na.mg_4985.jpgMert akárhogy is, de szerintem azért mégiscsak a Gorilla Biscuits miatt jött el a legtöbb ember. Legalább is itthonról, mert ahogy sok volt az osztrák fiatal, úgy rengeteg a harminc pluszos magyar is. Ami azért fasza, mert van abban valami furcsa, de mégis otthonos, mikor gyakorlatilag egy másik országban vagy, de mikor körbenézel két koncert között, kicsit olyan mintha Pesten lennél. Na mindegy. A lényeg, hogy a Gorilla Biscuits is pontosan kezdett, bár először nem őket láttuk meg a színpadon, hanem egy csapat trombitást. Láttam a koncert előtt pár nappal, hogy minden helyszínen keresik azt aki el tudja fújni a New Direction intróját, de itt ehhez egy egész rezesbanda jelentkezett. Aztán már tolták is. Hozzáteszem nekem először élőben, mert valahogy úgy alakult, hogy erre a koncertre kellett várnom úgy huszonöt évet. És én egy percében sem csalódtam a bulinak. A banda frontembere Civ, nálam megnyerte a legszimpatikusabb énekes díját erre az évre ez egész biztos. Szívélyes volt, mosolygós és kemény. Aki a lassan harminc éve íródott összes dalt olyan lendülettel nyomta el, mintha még ő is húsz lenne és tegnap írták volna őket. Különben minden fontos dal elhangzott, volt High Hopes, Thing We Say, Cats And Dogs, Biscuit Power, Big Mouth és természetesen Hold Your Ground is. Játszottak Minor Threat feldolgozást, ahol Civ azt mondta, aki nem tudja a szöveget el is hagyhatja a termet azonnal, s miközben nyomta megsimogatta egy sörtől elalélt punk buksiját az első sorban. Én meg azon gondolkodtam közben, hogy szerintem az nagyon érdekes, ahogy férfiak ilyen tiszta rajongással tudnak tekinteni egy másik férfira a színpadon, mert az első sorok szeme határozottan sugárzott. Amiben benne volt mennyit is tudnak adni ezek a dalok, ez pedig nagyon klassz!

Aztán valahol a buli felénél énekesünk szépen bemutatta a zenekart, felsorolva jó sok zenekar nevet, hiszen a színpad egyik oldalán gitározó Alex a Side By Side és Project X tagja is volt, az ezen az estén sem gyengén technikás basszer az az Arthur nyomta a Token Entry és az Underdog soraiban, és a legtöbb dalért felelős Walter is pengette még jó néhány zenekarban. A rendhagyó legendás felállás pedig jól is szólaltatta meg a dalokat, szerintem a hangzás hibátlan volt. A srácok pedig egyszerűen kedvesek. A nagyszámú, de kényelmes és sótlan közönséget leszámítva, ez egy csont nélküli buli volt. Vagy hát lehetett volna, mert egy hardcore show nagyban múlik a közönségen, akik itt még azt a lapot se vették, hogy a záró Start Today sorait Civ együtt énekelte volna el velük, ha valaki a frontember felszólítása után fent maradt volna vele a színpadon. De ez nem a bandát minősíti. Bécs nem olyan jó, hogy felrobbantson egy színpadot, de ettől csak kicsit sérült az élmény. Ami számomra hatalmas volt. Én éreztem a vibrálást!(A képek nem ezen a koncerten készültek!)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr628447792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum