RockStation

Insane: Err - megjelent az új album a márciusi HammerWorld mellékleteként

2016. március 10. - sunthatneversets

insane_err_cd_promo_02_1400x1400.jpg

Március 7-én jelent meg a EDGE Records / Hammer Music gondozásában az iNSANE hatodik, Err című albuma. A CD-t elsőként a márciusi HammerWorld magazin mellékleteként lehet megvásárolni.

Az új Insane korong keverése és mastere Dániában készült, Chris Kreutzfeldt vezényletével. A lemezen pár kiabálás erejéig feltűnik Molnár Bálint, az Insane előző énekese, valamint az egyik dal végén egy gyerekkórus is hallható, ők a Kollektív Alternatív Zenei Műhely.

insane_err_cd_front_01_1400x1400.jpg

Tóth Bertalan, énekes a következőket osztotta meg a lemezzel kapcsolatban: “Itt a hatodik iNSANE lemez ami minden várakozást megért mert kíméletlenül letépi a fejeket! Egy rövid ámde annál ütősebb és igényesebb hanganyag került a korongra ahol a “B-oldalas” daloknak semmi keresni valójuk nincs.

A CD-nek nem lett konkrét koncepciója, témája. Inkább azt az elvet követtük, hogy ami jön belőlünk, azt megzenésítjük és szépen egy csokorba gyűjtjük és lemezen tálaljuk. Ettől függetlenül akarva akaratlanul lett a korongnak egy nagyon kellemes íve, ami a borús hangulat és képi világtól egészen a reményt kereső-látó gondolatokig elmegy, mind szövegileg és zeneileg is.

Személyes kedvenc dalom a “Bright Cold Day iIn April”. Ennek a szerzeménynek a szövegét a George Orwell “1984” című könyve ihlette, ami a kedvenc olvasmányom, ennek köszönhetően elég sok idézet is található a szövegben. Véleményem szerint változatlanul hatalmas nagy aktualitása van ennek a műnek. Témája egy disztópia, magyarán negatív utópia, melyben a felügyelő állam tökéletes alkalmazkodást diktál a polgárok között, hazugságokkal, félelemkeltéssel és kegyetlen büntetésekkel. Mindezek mellett, azért is a kedvencem ez a dal, mert zeneileg egy kicsit más irányba mutat ének szempontból, mint az eddigiek. Nagyon szövegcentrikus lett az egész. A refrén például ritmikus szövegelés, nem pedig áriázás, ami jelenleg nekem most nagyon bejön.”

Az Insane Err CD-jéhez tartozó első videó a To Err Is Human című tételhez készült, melyet Berci így kommentált: “To Err Is Human, ez lett az első klipes dal. Egy igazi VHS kamerás DIY felvétel lett, The Blair Witch Project módra…”

A lemezbemutató koncert 2016. április 23-án a budapesti Dürer Kert-ben kerül megrendezésre, a Sunset a Sleepless és a Wrong Side társaságában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr668459426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zajzon_ágnes 2016.03.10. 11:39:26

a mindenki egyforma zenekar :)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum