Church Of Misery - And Then There Were None ... (Rise Above Records, 2016)

A sorozatgyilkosok temploma

2016. március 15. - KoaX

church-of-misery-and-then-there-were-none.jpg

Tatsu Mikami nem volt könnyű helyzetben mikor 2014-ben az egész zenekar lelépett mellőle. Fura egy szitu, nem? Kilép az egész zenekar, csak te maradsz. Akkor nem téged rúgnak ki igazából? Ebben az esetben nem, mert a többiekről azóta sok hírünk nincs, ellenben Tatsu itt van ismét, hogy megmutassa nekünk milyen is a hamisítatlan japán stoner-szenvedés 2016-ban.

Lássuk be, amikor kirúgnak egy bandából, már akkor marha nagy erő kell, hogy újra tudjál hinni abban, hogy van még lehetőség. Nagy lelkierő kell, hogy megint mindent a zenének rendelj alá. Mr. Mikami egy percig sem hitte, hogy vége a Church Of Misery-nek, sőt elkezdte egyből szervezni a zenekart. Mit ad Isten pár év után itt is van a And Then There Were None..

Próbáltam több infót megtudni, hogy kik az új tagok, de sajnos a Facebook-ról és a zenekar honlapjáról sem tudtam semmi érdemleges infót összeszedni. Illetve bocs, nem teljesen igaz. Az énekes szerepét Scott Carlson tölti be, akit többek közt a Cathedral-ból, Repulsion-ból vagy például a Death Breath-ből ismerhetünk. Ha már rögtön az elején szóba került az énekes, akkor fontos megemlíteni, hogy a csávó nincs könnyű helyzetben. Azért Hideki Fukasawa hangját hozni, úgy megszólaltatni egy dalt, ahogy ő tette, nem egyszerű. Ellenben abszolút eltűnt minden kételyem már a második dalnál. A Make Them Die Slowly a negyed lábdobos felvezetése, azzal a gitár riffel felkelti a figyelmedet, aztán hirtelen elkezdődik a dal, beszállnak a többiek és jön a katartikus élmény.

church-of-misery.jpg

Hiányt abszolút nem érezni az albumon. Mondhatjuk talán azt is, hogy jót tett a változás a zenekarnak, mert egy igazán érdekes sokszínű albumot tudtak létrehozni. Jó, a sokszínű lehet egy kicsit túlzás. Tudjuk, hogy az egész műfaj a Black Sabbath iskolára épül, ami a Church-nél még jobban érvényesül. Az album témája most sem tér el a már megszokott sémától. Végig sorozatgyilkosok rémtetteiről hallhatunk egy mesét, ha ezt lehet mesének nevezni. A sorozatgyilkosok "legszélesebb spektrumán" tudunk mozogni, így eléggé érdekes utazásban van részünk. Ha már utazunk, viszont fontos, hogy az úton ne unatkozzunk, ugye? Na, erről most egy percig sincsen szó. A srácok rendkívüli módon eltalálták azt a sémát, hogy véletlenül se érezzük azt, hogy vége lehetne már ennek. Azért nem kell azt hinni, hogy a srácok feltalálták a spanyolviaszt, viszont a rádió, tévés bejátszások közben nekem nagyon bejönnek. Alapból szeretem az ilyen kis pluszokat, de ők ezt valami fenomenális módon eltalálták. Talán a legjobb példa erre a torzított gitárt mellőző, jammelős Suicide Journey. Egyszerűen annyira kellett egy ilyen laza szám a sok zúzás közé, és éppen jó időben van jó helyen. 

Igazából, kíváncsi vagyok, hogy a zenekar most élőben mire lenne képes. Anno 2014-ben a Hajón annyira nem nyűgöztek le, mint most ezzel a lemezzel. Szívesen meghallgatnám élőben is a dalokat. Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr688470330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herma · http://breakthesilence.blog.hu 2016.03.15. 18:16:17

Nagyon jó lemez, de én mondjuk a korábbi dolgaikat nem ismerem.
Emlékeim szerint az Encyclopedia Metallumon én mindenkiről találtam infót, amikor írtam róla úgy egy bő hete.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum