RockStation

Vasárnap Budapesten koncertezik az Ensiferum

2016. április 06. - Árposz

ensiferum2_2014_by-ester-segarra.jpg

Igen mozgalmas vasárnap estének néz elébe, aki úgy dönt, hogy április 10-én a Barba Negra Music Clubba látogat. Szinte pontosan egy év elteltével, európai turnéjának ráadáskörében ismét hazánkba látogat az egyik legnépszerűbb finn epikus folk metal zenekar, az Ensiferum. A viking hősök igen illusztris olasz kísérettel, a Fleshgod Apocalypse társaságában érkeznek hozzánk, a nyitózenekar pedig a dán illetőségű Heidra lesz.

Az Ensiferum tavaly megjelent One Man Army lemeze minden túlzás nélkül nagyot kaszált a műfaj rajongói körében, sőt sokak szerint ez lett az immár két évtizedes múlttal rendelkező zenekar legerősebb alkotása. Nem csoda hát, ha megadták a módját a méltó bemutatásnak. Ám úgy tűnik, az előző évi világkóborlás nem csillapította a vikingek kalandvágyát, ugyanis áprilisra újabb európai turnét jelentettek be, az előző körben kimaradt városok meghódítására, és a legnagyobb diadalok helyszínének ismételt felkeresésére. Hazánk az utóbbi kategóriát erősíti. Szinte pont egy éve, március 15-én játszottak Budapesten, akkor a nagy érdeklődés miatt a koncertjüket az eredetileg tervezettnél nagyobb helyszínre kellett átszervezni. Ilyen előzmények után nem is csoda, ha szívesen térnek vissza a magyar közönséghez.

Az idei turné vendége az olasz extrém metal színtér legszürreálisabb társasága, a Fleshgod Apocalypse. A 2007-ben alakult zenekar a maga komolyzenei alapokra felépített többnyire brutálisan gyors és mégis ultra dallamos, már-már filmzenének is beillő nagy műgonddal komponált szimfonikus death metal muzsikájával szintén nem először látogat el hozzánk. Két éve a Dürer színpadán sokkolták a becses nagyérdeműt a 2013-as Labyrinth album turné keretében. Ezúttal az év elején megjelent King című zseniális lemezüket mutatják be az ép elméjüket kockára tévő merész egybegyűlteknek.

A turné harmadik fellépője, a 2006-ban alakult Heidra szintén ígéretesnek hangzó produkcióval készül. Első stúdiólemezük, az Awaiting Dawn 2014-ben jelent meg. Zenéjükben a black metal nyersessége keveredik a szimfonikus folk metal dallamokkal. Érdemes tehát időben érkezni. Kapunyitás 19:00-kor! További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr548571968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Neutron 2016.04.06. 18:52:43

Kellemes popzenék ezek.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum