Szörföltél már 10 videóval nosztalgiahullámokon?

2016. május 01. - csubeszshuriken

beavis-and-butthead.jpgAzon tény mellett, hogy a korai kilencvenes évek a mindent elsöprő zenei forradalmak ideje volt, amelyek egy nagy masszává olvadva telepedtek az akkori lánglelkű ifjúság arcára, ugye nem kell sokáig agitálni? Mert amíg a nagy amerikai rock and roll lázban egy zenei irányzat volt ami bozóttűzként terjedt elérve a fejeket, addig a kilencvenes évek eleje számos új műfajt hozott létre. Hibrideket. Jövőbe látókat. Üstökösöket. Hullócsillagokat. Metált, punkot és mindent mást játszottak úgy zenekarok, ahogy előtte azokat még nem játszotta senki. Nem beszélve az olyan, stílusukban behatárolhatatlan bandákról, mint Primus, a White Zombie, a Mudhoney, a Neurosis vagy akár az Infectious Grooves, akik szintén akkor robbantak a figyelem középpontjában.

Ahol azért mégis leginkább a grunge állt. A hardcore metál fúziók arattak. A pop punk bandák, az ipari zúzda és a rap témákkal incselkedők voltak a porondon a nagycirkuszban.. Ami valamelyest ijesztően is hatott, mert néha úgy tűnt, mintha a korábbi évtized metál bandái kicsit ki lettek volna pörgetve. Meg persze lelkesítői is, ahogy a teljesen új, korlátokat feszegető bandák tucatjai élik aranykorukat.

Mindezekből pedig az akkor kizárólag nyomtatott rocksajtón túl, a zenetévékből vehette magához mindenki a napi adagját. Az új megjelenésekről, egy friss bandáról sokszor a Headbangers Ball és a Beavis and Butthead által pörgetett videókból lehetett értesülni először. Ezért várta mindenki a pöpec videókkal megpakolt késő esti adásokat. Sokszor csőre töltött videomagnókkal, felvételre kész VHS kazettákkal. A klassz pedig az volt, hogy mivel a legtöbben ezeket nézték, ezért kicsit mindenki hallgatott mindent, és a különböző műfajok felajzott rajongói között volt is átjárás. Szóval arra gondoltunk összeállítunk egy ilyen videócsokrot azokból az időkből, de nem Pantera, Alice In Chains, Ministry, Korn, Green Day és Biohazard klipekből, mert azok úgy is beleégtek a retinákba - őket tényleg mindenki dörzsöli - hanem összeszedtünk párat a többiektől, akik videói szintén korrajzok, abból az időből amelyikben a dalokhoz készült kisfilmek szintén a csúcsra lettek járatva.

A leírtakra pedig egyből vegytiszta példa a Mindfunk. Adottak tagok, akik a gyűrték thrash metált korábban komoly szinteken. Egy dobos a dermesztő Celtic Frost soraiból. Meg egy énekes aki jön az elitista hardcore színtérről és egyszer csak csatt, egy új felállásban - amit ma supergroup névvel illetnénk - elkezdenek laza, de briliáns grunge ízű rockot tolni. Pontosan 1995-ig bezárólag. Csupán három lemezen keresztül.

Aztán jellemzően a Godflesh hatása is köpte ezekben az években a metálra a gépet. De miközben mindenki szeme előtt valamelyik Ministry videó vibrált a képernyőn, azért számos más banda is maratta az ipari fémet ebben az időszakban, amikor a szimplán szinti bandák is gitárt ragadtak, a rockerek meg rácsatlakoztak a gépzajra. A Pitchshifter utóbbiak törzséhez tartozott és egészen a kétezres évek elejéig készítette ebben a stílusban albumait. Hozva a közben a kihagyhatatlan videókat.

Miközben a rockzenében ilyen fontos események kavalkádja zajlott, ezzel párhuzamosan nagy volt a vircsaft a rap műfaj körül is. Így elkerülhetetlen volt, hogy ezek ne lépjenek egymással kölcsönhatásba. Ebből a remek fúziós elméletből született a Stuck Mojo zenéje is, akik ügyesen egyensúlyoztak metál, crossover és a rap szövegek között és készítettek betyár lemezeket, ütős videókat. De ahogy futott ki a szóban forgó évtized, a figyelem apadt irányukba, majd kicsit el is tűntek. Most viszont új énekessel épp az elmúlt hetekben tértek vissza.

Azonban a klasszikus metál haláláról beszélni, mert bizony effélék forogtak a zenéről ejtett szavakban a kilencvenes évek közepén, valójában badarság volt. Ezek az évek tele voltak erős metál bandákkal, ahol új és új zenei áramlatok kísérték egymást, és korántsem azért, hogy kövessék a korszellemet a népszerűtlen időkben. Tele voltak a metál brigádok kreativitással, amiből nívós dolgok születtek. A Pestilence pedig pontosan ennek volt eklatáns példája azzal, ahogy a jazz mintákat a death metál szolgálatába állította és valami egészen új csapáson kezdett járni. Senki sem értette miért oszlottak fel épp, az áttörést hozó lemezek után.

Ha pedig minden igaz punk arcot sikerül elijesztenünk egy hajpörgetős videóval, akkor most már nyugodtam beszélhetünk a pop punk jelenségről. A nyolcvanas évek nagy amerikai punk hulláma utáni második hullámról. Akiket az ős gyökerekhez kötöttek eretneknek kiáltottak ki sokszor, mégis széles rétegeket mozgattak meg slágereikkel és olyan remek bandák is zászlós hajóik voltak, mint például a Rancid. Itt viszont mégis a Sublime zenekar egy videója szerepel. Mert mellettük és klipjeik mellett ki tudott elmenni akkoriban közönnyel? De most komolyan?

És akkor ott volt még a metál elemekkel is operáló hardcore. Ami vitathatatlanul nagyon ott is volt. Méghozzá az elsősorban. A műfaj hegyekben ontotta a bandákat a jobbnál jobb lemezekkel, videókkal. A bakancsokra rálógott a bőgatya. A kobakokra felugrott a fejkendő. A szájakból pergett a pengeéles gettókánon. Olyan véresen komolyan azért mégsem vette magát mindenki, még ha olyan mókát toltak is, amitől egyből mindenki tudta hányas a kabát. Ezt tükrözi a The Spudmonsters akkor és most is kihagyhatatlan videója. Ami hozott is kellő figyelmet, de a kilencvenes évek második felére ők is felhagytak a lemezek készítésével.

Aztán, ha már volt arról szó, hogy hogyan hatott a rap a rock műfajra, akkor említést érdemel az is, hogy hogyan sült el ez visszafele. A gitárzene pedig egyszerűen hatott. A verbális szósorozatok alá ugyanis elkezdtek begitározni alattomos,sunyi hangulatelemeket, használva simán az élő hangszereket. Amiben a Judgment Night filmzene album nyilván áttörés volt, amit aztán újabb penge dalok és videók követtek. Azonban ahelyett, hogy lenne itt most egy Cypress Hill, inkább van egy Lordz Of Brooklyn. Meg az ember aki később úgyis gitárt fogott.

Ennyi minden után, mégis milyen hibridek voltak még? Hát olyanok, akik tökéletesen vették és magukba szívták az új impulzusokat, de nem felejtettek el vissza nyúlni a Black Sabbath eleven mintáihoz, és a punkból is inkább az elvontabb késői Black Flag irányba indultak el. De még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a megfejtés a Melvins, annak mondasson ki, hogy nem az. Ugyanis akikről szó van az a Godspeed. Ők voltak azok, akik két basszusgitárral nyomták, de mindössze egy zseniális lemezt hoztak össze, aztán eltűntek, mint tátott száj felett a hullócsillag.

De egy olyan banda esszenciális lényegét, mint mondjuk a The Jesus Lizard, Beavis és Butthead patetikus eszmecseréi hogyan foglalták volna össze? Hát nagyjából így: Ez szopás! Ja, ja, szar, ha - ha! Mégis sok olyan banda szivárgott ki a nagyobb közönség elé, akik független kiadóknál kezdték kicsiben, de aztán, mert például a grunge bandák tagjai hatásukként megemlítették őket, nagyobb kiadókhoz szerződtek és szórták őket a zenetévék a nagyvilágra. Így nyalhatott bele a nagyérdemű az olyan őrületek ízébe, mint a Butthole Surfers vagy éppen a Cop Shoot Cop zenéje. Két sikeresebb lemez után azonban '97 környékén ők is feloszlottak.

Amíg pedig az államokban mindeközben a Type O Negative próbált lucskos, kétértelmű szövegeivel bekúszni a szoknyák alá, és a brit Paradise Lost a hörgésből letisztulva egyre inkább vállalta másságát és ismerte be, hogy klasszikus rock hangzáson túl hatnak rá az olyan zenék, mint például a Depeche Mode, addig a skandináv térségben szintén transzformációk sorozatán esett át a metál. Így eshetett meg, hogy az akkor szintén virágzó, pajkos black metálból induló Tiamat a hetvenes évek progresszív muzsikáitól, a Fields Of The Nephilim sötét, gót tónusáig mindent magába szívott, mint egy éhes kis szivacs, hogy ezen pilléreken olyan magasztos albumokat alkosson végül, mint például a Wildhoney. Amitől a gyertyák is csonkig égtek.

A plusz egy bónusz pedig legyen a legtündéribb frontemberek egyikének, önmagáról elnevezett brigádjának videója, ami habár nem lett, de lehetett volna a kor nagy slágere is, ha pedig már végig korrajzról ment itt a mekegés, a CIV klip témája és szereplői megkoronázhatják a fenti összeállítást...

...ami korántsem lett teljes körkép. Nyilván szerepelhetne itt még negyvenhét videó, negyvenhét akkoriban aktív, példátlanul attraktív zenekartól, de valahol meg kellett húzni azt a kínosan következetes határt, ahol a múltba tekintő zamatos csemegék már nem zabálnak fel több időt a jelenből, így aki még éhes maradt, pörgetheti tovább a kedvenceket, a saját felelősségére. Talán mi is folytatjuk! Ha igen, akkor ott Gwar videóval kezdünk! Addig is: Isten, Isten...a kilencvenes évek emlékére!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr958677066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mamatus79 2016.05.30. 14:20:29

A korai Tiamat sohsem játszott black-et az inkább death metal volt.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum