Visszatér Budapestre a Cattle Decapitation

Egy estére mészárszékké változik a Dürer Kert!

2016. május 17. - sunthatneversets

cattle decapitation 2013.jpg

Három év után visszatér Budapestre a brutális death metált dallamosabb megoldásokkal keverő Cattle Decapitation. A zenekar tavaly adta ki eddigi legsúlyosabb, legsötétebb albumát, a The Anthropocene Extinctiont, mellyel ismét bebizonyították, hogy ebben a stílusban nincs még egy hozzájuk fogható zenekar. Erről pedig júliusban a hazai közönség is meggyőződhet, a lemezhez kapcsolódó turné ugyanis érinti a fővárost.

A Cattle Decapitation lényegében az énekes Travis Ryan zenekara. Nem csak azért, mert már csak ő maradt az alapító tagok közül, hanem mert az állatvédelemmel, stílusokkal kapcsolatos nézetei, illetve amire vokalistaként képes, alapjaiban határozzák meg a banda világát. A csapat ugyanis nem véletlenül érdemelte ki a „vegagrind” jelzőt: Travis nem csak büszke vegetáriánus, de a Cannibal Corpse-féle toposzokat kiforgató szövegeinek is visszatérő témája az állatvédelem, illetve ehhez kapcsolódóan az emberek lemészárlása. Amelyek ráadásul tökéletesen idomulnak a rájuk jellemző, egyszerre technikás és brutális, grindcore-death metal ötvözethez. Ahogy egy kritikus találóan megjegyezte, „mintha a kilencvenes évekbeli Suffociation találkozna a Carcassal”.

Ez azonban nem volt mindig így. A zenekar első, az ezredfordulón megjelent lemeze még egy önmagát nem, az ideológiáját viszont már akkor is véresen komolyan vevő goregrind csapatot mutat. Nem is zavart túl sok vizet, ellenben a két évvel később érkező folytatással, valamint a négy évvel későbbi Humanure-rel, amiken a hangsúly fokozatosan tolódott a death metal, valamint a későbbiekben rájuk jellemző eszköztár felé: szélvész-gyorsaságú, technikás riffelés, blastbeatek, tűéles tempóváltások, mészárszéken felvett hangminták és Travis átütő erejű előadásmódja. A fejlődés azonban itt nem állt meg, a Cattle Decapitation lemezről lemezről tolta ki mind a saját, mind a műfaj határait.

A zenekar pedig tavaly feltette eddigi húsz éves pályafutására a koronát a The Anthropocene Extinctionnel, az eddigi legerősebb lemezükkel, mely egyfajta szintézise a Cattle Decapitation világának. Ugyanúgy megvannak benne az előző lemez dallamos megoldásai és tiszta éneke, mint a korai idők ultrasúlyos, technikás játéka és a szélsőségesen embergyűlölő, állatpárti szövegek. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy karriere csúcsán láthatjuk majd júliusban a kurrens death metal színtér egyik legegyedibb zenekarát. A július 24-ei koncert hazai vendégei a Kill With Hate és a Nadir leszek. További infók a koncerttel kapcsolatban ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr608723898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum