RockStation

Elkezdődött a dalírás az új Steven Wilson lemezhez, ráadásként itt egy új videó is!

2016. május 25. - theshattered

sw_2016.jpgAz áprilisban hazánkban is egy felejthetetlen koncertet adó Steven Wilson a napokban fejezte be a Hand.Cannot.Erase. album európai kanyarját, így aztán egy lélegzetvételnyi szünethez jutott a brit zseni. Természetesen ő nem az a fajta, aki igazán szeret a hátsóján ülni, így bejelentette, hogy máris készül a fent említett lemez (illetve a 4 1/2 EP) utódja, emellé pedig egy új videót is közzé tett a mester - persze egy már korábban megjelent dalhoz, ennyire talán még ő sem fürge, hogy egy nap után új dallal és klippel álljon elő.

Lássuk először, mit tett közzé a Facebookon az elmondása szerint nem munkamániás Wilson:

"Itt egy fotó, amit korábban már kiraktam az Instragramomra - igen, srácok, ez én vagyok a házistúdiómban, épp az energiáimat gyűjtöm a dalokhoz, mely majd a SW5 lemezre kerülnek (biztos vagyok benne, hogy idővel jobb címet is ki tudok majd találni (-;). A képen is láthatjátok, hogy nem tudom, merre fog a zene és a szöveg elvinni, de biztosan valami más irányba, nemsokára kiderül..."

Most pedig jöjjön a már említett videó a Hand.Cannot.Erase. című dalra, melyet a koncerten résztvevők az előadás közben láthattak a háttérben kivetítve. Jó szórakozást a kisfilmhez!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr808744536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum