Katatonia - The Fall Of Hearts (Peaceville, 2016)

Csakazértsem Hall of Farts

2016. május 30. - theshattered

katatonia-the-fall-of-hearts.jpgMájus 20-án jelent meg az északi bánatmetal egyik zászlóshajójának, a Katatonianak az új nagylemeze, a The Fall Of Hearts. Amennyire vártam a korongot, eleinte pont annyira nem tudtam hová tenni a friss termést és pont ezért nem tudtam igazán véleményt formálni sem az új CD-ről. De azért végül "megszeretődött" a dolog, csak kis időt kért és meg is hálálta. Na, lássuk.

A Katatonia nekem nagy szerelem. Amikor anno egy jó barátom megmutatta nekem a My Twin klipjét, azonnal elkapott a svédek zenei melankóliája, az a hideg, de mégis valamilyen szinten szerethető hangzás és ez azóta sem ereszt magától. Persze ez nem azt jelenti, hogy kívülről fújom az összes dalukat, mert hiába is állítanám, hamar felsülnék egy keresztkérdéssel. Ugyanis töredelmesen be kell vallanom, a korai anyagaik nem sokszor kerültek elő a nagyjából egy dekádos ismeretségünk alatt, legalábbis nem egyben végighallgatva. A bemutatkozó lemez, a Dance of December Soulst leszámítva azért minden lemezről van legalább egy-két dal, melyet szívesen kapok elő, ha arról van szó, de a Last Fair Deal Gone Downtól kezdve érzem igazán magaménak Jonas Renkseék munkásságát, gondolom, remélem, ezzel nem vagyok nagyon egyedül. Ugyanis ott kezdett kialakulni az az íz, az a "nagyvárosi hideg melankóliának" nevezhető valami, melyet az azt követő anyagokban kristályosítottak ki, nem is akárhogy.

Maradjunk tehát annyiban, hogy a harmadik évezred megjelenései szinte kivétel nélkül tetszenek, habár a legutóbbi album, a Dead End Kings kicsit kevésbé fogott meg az elődeihez képest. Nem kezelem mostohaként azt a lemezt sem, hiszen onnan is megvannak a saját kedvenceim (nem is kevés), csak valahogy a sokszor megjelenő wall of sound hangzás elvette nálam azt az igazi "katatón" érzést, amit az addig kiadott dalcsokrok adtak, a töménysége sajnos egyben a monotonságát is adta az anyagnak.

Na, ez a - számomra itt nem feltétlen előnyös - hangzás eltűnt a The Fall Of Heartsra, újra a kicsit puritánabb megszólalás vette át a szerepet, melyet (már gondolom, sejthetitek) szívesen fogadtam. Hogy ez a meglehetősen nagy népvándorlásnak köszönhető-e, azt nem tudom, de fontos és kiemelendő tény, hogy mind Per "Sodomizer" Eriksson, mind a 15 éven keresztül stabil tag, Daniel Liljekvist dobos távozott a fedélzetről, a helyükre némi átmeneti időszakot követően (mely alatt egy akusztikus-, egy koncert- és egy akusztikus koncertlemez született) Roger Öjersson és Daniel Moilanen kerültek. Jelentem, az „új húsok” a friss anyag tanulságai alapján remekül helytállnak.

Ami szerencsére változatlan, az Jonas Renkse "életunt", kis hangterjedelmű (mégis folyamatosan fejlődő), érzelem dús éneke, mely azzá teszi a Katatonia dalokat, amik. Egy jó énekes mindig meghatározó tagja egy zenekarnak, de Jonas hangja nélkül el sem tudnám képzelni ezeket a dalokat, pont az ő halál közeli vokalizálása KELL ide. És persze ne felejtsük el Blakkheim jellegzetesen fagyos gitártémáit sem, hallhatóan nagyon sokat fejlődött, érett az évek folyamán.

A dalokról is essen akkor pár szó. A már több lemez óta elkezdett folyamatos eltolódás a doomtól a progresszív irányba folytatódik, helyenként (például rögtön a nyitó Takeoverben) az eddigi legfifikásabb, legcsavartabb témáikat írták meg a fiúk. Egyszerűen nem tudok betelni azzal, ahogy az utolsó refrén előtt halmozzák a témákat, mintegy idegesítve, várakozásra késztetve a hallgatót, aki várná a refrén okozta katarzist. Zseniális! Nem mondom, hogy nem kellett szokni a dalokat, de azért "jóra hallgatni" sem kellett, pár próbálkozás után már megadta magát nekem a lemez, mondhatni beérett. Így sejthető, hogy talán nem azonnal ható dalokról van szó, de megéri "törődni" velük, mert meghálálják idővel a figyelmet. A svédek szerencsére nem felejtették el, hogy honnan jöttek, miket adtak ki eddig, a kvázi címadó Old Heart Falls engem például a Night Is The New Day korszakos dalokra emlékeztet, de mégsem a múltat nyúlják vele, csak leporolják azt az ízt és bátran kanalaztak kicsit belőle.
katatonia2016.jpgEgyértelműen a Viva Emptiness - The Great Cold Distance - Night Is The New Day mesterhármas világát, illetve az azokon elkezdett utat kívánják folytatni az urak, amit a már említett, főként az előző lemezen alkalmazott progos szósszal öntenek nyakon (amely a Serac erősen, de jó értelemben Opethes ízű tömbjében teljesedik ki). Egy igazi melankolikus fémszörnyeteget szültek a világra Anders Nyströmék. Amit most talán hiányolok, hogy nincs egyértelműen kiemelkedő slágere a CD-nek, pedig eddig mindig volt néhány húzónóta az egyébként is erős alkotásokban, melyeket akármikor elő lehetett kapni. Most sajnos nem találok ilyen kapaszkodókat (vagy még mindig nem sikerült igazán áthatóan figyelnem), talán a Serein lehetne az, amit "slágernek" mondanék, esetleg a már említett Seracot lehetne megemlíteni. Viszont most nincs új Teargas, My Twin, July, Longest Year, vagy Lethean. Félreértés ne essék, a többi dal sem rossz, csak az összetettségük miatt nehezebben emészthetők, de megvan a maga íze mindnek, ott a helyük a The Fall Of Heartson. Sőt, ahogy náluk szokás, még a különböző spéci verziókra szánt dalok is hozzák azt a szintet, amit az alap „kiszerelésen” csücsülő testvéreik. És ezt kevés zenekar mondhatja el magáról.

Summa-summarum ez egy vérbeli Katatonia korong a maga minden pozitív és negatív következményeivel, de aki belekezd a hallgatásába készüljön fel, hogy egy kicsit nyakatekertebb, még progosabb Katatoniat kap az arcába, mint az eddigiekben. Nem egyszer hallgatós lemez lesz, de ha ráérez az ízére a hallgató, sokáig benn fog ragadni a lejátszókban. A pontszám meg legyen "négyperöt", az pedig biztos, hogy helye lesz az év végi listámon! (4/5)

Magyar koncertről sajnos egyelőre nincs szó, pedig legutóbb 2010-ben jártak nálunk a svéd legények, akkor pedig egy számomra felejthetetlen bállal ajándékozták meg a magyar közönséget. Reméljük, nem kell már sokat várni az újabb találkozásra, de egyelőre sajnos vagy Nagyszebenbe, vagy a Summer Breezre kell ellátogatnia annak, akik élőben szeretnék látni őket. Addig, amíg várunk az itthoni találkozásra, álljon itt a teljes lemez, melyet a kiadó teljes egészében meghallgathatóvá tett:

Katatonia Official
Katatonia Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr358756706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herma · http://breakthesilence.blog.hu 2016.05.31. 15:23:18

Én is újra meg újra meghallgatom, pedig előzetesen már majdnem letettem róluk. Lehet, hogy a Viva Emptiness óta ez lesz nálam a legjobbjuk, bár azért ezt még korai volna kijelenteni.
Igazi nagy sláger tényleg nincs igazán az alaplemezen, szerintem is leginkább a Serein. Viszont a bónusz Wide Awake in Quietus a régi időket idézi, és a japán kiadáson lévő Judas Priest feldolgozás pedig hatalmas Katatonia nóta lett, amit nem lehet kiverni a fejből. Úgyhogy adok is hozzá egy linket: www.youtube.com/watch?v=MmX9TIwYsQY
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum