Egyszer Raynek mutattam egy promó lemezt a VIP-ban, amiről nem is tudott. Egyből odarohant Munkyhoz és mondta neki, hogy "Nézd ezt a CD-t, ember. Ez valami őrület!"

Interjú egy több, mint fanatikus Korn rajongóval

2016. június 01. - theshattered

korncollection.jpgA Franciaországban élő Jonathan nem egyszerű arc. Azok közé a zenerajongók közé tartozik, akik már tényleg maximálisan kimerítik a fanatikus fogalmát. Természetesen ő maga is a lehető legnagyobb mértékben büszke erre (lehet is!), a kiterjedt Korn kollekciójának bemutatására pár éve egy Facebook oldalt is beröffentett. Mivel nekünk is megtetszett ez a meglehetősen látványos mánia, feltettünk neki pár kérdést a rajongásával és a gyűjteményével kapcsolatban.

Mindenek előtt köszönjük a lehetőséget! Mikor és hogyan találkoztál először a Korn zenéjével?

Először, amikor Kornt hallottam, az unokatesómnál voltam. Ő vett rá, hogy hallgassam meg a Here To Stay kislemezt és teljesen beleszerettem.

Akkor szerelem volt első látásra?

Igen, egyből beleszerettem! Sosem találkoztam ilyen hangzással azelőtt.

Mi kapott el a Korn zenéjében, ami ilyen szintű rajongáshoz vezetett?

Nem tudom igazából, a súlyos és mocskos hangzás lehetett. Sok metal bandát hallgattam már azelőtt is, de amikor meghallottam a Korn zenéjét, rájöttem, hogy ez valami nagyon más és ez az, ami igazán passzol hozzám.

Melyik Korn lemez volt az első, amit megvettél?

Az első lemez, amit megvettem, az Issues volt. Még azon a héten, amikor először meghallottam a Here To Stayt, elmentem anyukámmal vásárolni és megláttam az Issuest a közelben. Mondtam is anyukámnak, hogy kérlek, kérlek, nekem kell ez a CD!!!

Mikor döntötted el, hogy beszerzel mindent, ami a Kornnal kapcsolatos?

Amikor az Egyesült Államokban jártam, akkor vettem meg az első Korn kislemezeimet. Amikor megláttam őket, nagyon izgatott lettem. Amikor visszajöttem Franciaországba, elkezdtem a vinyleket is beszerezni. Ezután, amikor már megláttam egy Korn CD-t, muszáj volt megvennem. Az egész olyan, mint valami drog.

Van valami, amire már azt mondod, hogy a Kornnak nem kellett volna megcsinálnia?

Nem, minden Korn alkotást szeretek. Néhány album kevésbé jó, mint a többi, de amikor Head és David otthagyta a zenekart, akkor elég rossz is volt a helyzet. De ennek ellenére is mindig új zenét csináltak a rajongók nagy örömére.

Hány darabból áll a gyűjteményed?

Nem tudom pontosan, de több, mint 350 CD-m van

Mi(k) a gyűjteményed legértékesebb darabja(i)?

Két igazán különleges darab van a gyűjteményemben: az első és legjobb az egész közül az az Adidas melegítő, amit Jonathan Davis viselt az A.D.I.D.A.S. klipjében. A másik az a gitár, amit Munky használt a Korn 2012-2013-as turnéján.

Van valami, amit nagyon meg szeretnél szerezni, de nem találod sehol?

Már megtaláltam mindent, amit szerettem volna, de legtöbbször az ár a legfőbb probléma.

Hányszor láttad már őket élőben?

Tizenkét Korn koncerten voltam. Nemsokára jön a tizenharmadik.

Egyértelmű, hogy találkoztál már a Kornnal élőben is. Mit gondolsz róluk emberileg?

Jó fejek. Sokszor voltam már velük a VIP-ban. Minden tag rendes, lehet velük beszélni, de Ray és Head a legjobbak, nagyon vicces emberek. A többiek inkább zárkózottak, de mindig meg lehet őket is kérni, hogy aláírják a cuccokat.

A Korn tud a gyűjteményedről?

Igen, tudnak róla és mindig elcsodálkoznak rajta. Néha olyan lemezeket mutatok nekik, amiről nem is tudnak, hogy léteznek, egészen lenyűgöző. Egyszer Raynek mutattam egy promó lemezt a VIP-ban, amiről nem is tudott. Egyből odarohant Munkyhoz és mondta neki, hogy "Nézd ezt a CD-t, ember. Ez valami őrület!". Ezek nagyon felemelő pillanatok.

Melyik a kedvenc albumod és miért?

Az Issues a kedvencem. Az egész lemez úgy épül fel, mintha egy történetet mesélne el. Minden egyes pillanata tökéletes. Ténylegesen érezhetjük Jonathan fájdalmát és az egész sötétséget.

A családod mit szól ehhez a rajongáshoz?

Támogatnak benne. A barátnőm néha keres is nekem néhány Korn cuccot. Büszkék rám, amikor a Korn tagoknak is tudok mutatni egy-két őrültebb darabot. Nagyon bírom őket!

Köszönjük a lehetőséget még egyszer!

Ha ti is szemügyre vennétek ezt a nem mindennapi gyűjteményt, IDE kattintva bőven csemegézhettek a ritkaságok és különlegességek között.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr308765342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum