Zseniális búcsúzás, életunt világsztárok

Beszámoló a Nova Rock záró napjáról

2016. június 13. - Frogfoot

nova_2016_4_fire.jpg

Vasárnap kezdésnek a We Came As Romans jutott, akik megint csak inkább a fiatal korosztályt mozgatták meg. Dallamosabbak a hasonló core-os vonalon mozgó zenekaroknál, én személy szerint nem igazán érzem karakteresnek a zenéjüket, még a két énekes ellenére sem. Ez persze a fiatal hölgyrajongókat nem igazán érdekelte, merthogy ők adták a közönség nagy részét.

Utána a Behemoth koncertje éles váltás volt, kicserélődött a közönség az átszerelés alatt. Talán hiba volt ilyen korai időpontra tenni ezt a koncertet, mert ehhez a zenekarhoz kétségtelenül egy esti koncert illett volna, megfelelő világítással. A pirotechnika kicsit kárpótolt azért, de nagy beindulás nemigen volt rájuk és ez legkevésbé sem a zenekaron múlt, hanem azon, hogy úgy látszik a z osztrák közönség nem volt vevő a minőségi black metalra. Szóval zenekar 100 %, közönség 50 %.

A Killswitch Engage aztán végre beindította a gépezetet, köszönhetően a fülbenragadó refréneknek. Jesse Leach énekes azonnal átvette az irányítást a koncert felett. Adam Dutkiewicz gitáros is felszántotta a színpadot, pedig saját bevallása szerint szörnyen másnapos volt, de ez egyáltalán nem látszott a teljesítményén, megvadult bakkecskeként ugrálta végig a bulit, ami egy közel 2 méteres ember esetén elég komikus látványt nyújtott. Játszottak bőven az új lemezről, de mintha a régi dalok jobban ütöttek volna, a közönség is jobban beindult rájuk.

A Heaven Shall Burn nagyon komoly színpad és látványtechnikával készült az estére. A német felkonfból sajnos nem értettem semmit, de a közönség reakciója mindig ováció volt. Otthon nem tenném be huzamosabb időre a játszóba a lemezeiket, de élőben nagyon működik a zenéjük.

A Deftones viszont egyáltalán nem adott a látványra (még háttérvászon sem volt), itt a zene volta lényeg, amibe elképesztő energiával vetették bele magukat. Főleg Chino Moreno énekes volt elemében, aki csak akkor nem pörgött, ha gitárt akasztott a nyakába.

3-4 dal után azonban átnéztem a Twisted Sister koncertjére, akik 40 éves karrierjüket zárják le ezzel a turnéval. Lehet, hogy Dee Snidernek kevesebb már a haja, de az attitűd nem változott. Kiosztott mindenkit: politikusokat, a VIP-ben pózolókat és közben úgy pörgött, hogy sok fiatal kolléga sárgulhat az irigységtől. Megemlékeztek nemrég elhunyt dobosukról A.J. Peroról, akinek helyén Mike Portnoy dobolt. A legnagyobb slágereket tolták, hatalmas közönségénekeltetéssel. A fesztivál legjobb hangulatú koncertje volt, méltó egy búcsúhoz.

Tudom, hogy nálunk is sok rajongó választotta tegnap a Red Hot Chili Peppers koncertjét az esti programnak - tőlük előre is elnézést -, de számomra hatalmas csalódás volt a koncert. Rég láttam ennyire fostalicska koncertet, igaz nem vagyok egy fekete öves rajongó, de azt vártam, hogy magával ragad majd a buli hangulata, de a dobos Chad Smith kivételével nem értek egy kabátgombot sem. Lehet, hogy csak szimplán rossz napjuk volt, de Anthony Kiedis énekest látványosan nem érdekelte az egész. A koncert felénél sorokban hagyták ott az emberek a koncertet, aztán lehet, hogy csak a nagy dugót akarta mindenki elkerülni a koncert végén. Ettől függetlenül remélem, hogy Budapesten szeptemberben ennél lényegesen jobb koncertet látnak a magyar rajongók.

Ez volt tehát a 12. Nova Rock Fesztivál szeszélyes időjárással, de általánosságban erős koncertekkel. soha rosszabbat, jövőre pedig ugyanitt, ugyanis már a jövő évi fesztivál időpontja is megvan már, 2017-ben június 8 és 10. között rendezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr158805708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum