RockStation

Testament, Equilibrium, AMD, Hősök és Esőtánc a fókuszban! - Rockmaraton, 6. nap, 2016.07.13.

2016. július 14. - csubeszshuriken

rockmaraton_2016_066.jpg

Elérkeztünk ahhoz a bizonyos fordulóponthoz, csütörtökhöz, amit még nem lépett a Rockmaraton, vagyis innentől tovább lesz majd az, ahol még soha nem járt senki. Vagyis egy hetedik este. De előtte még egy legyen egy itt egy rövid, de lelkes beszámoló arról, hogy hogyan is zajlott konkrétan a hatodik nap. Amiről elöljáróban annyit, hogy hősiesen.

Mert habár a nap felhőtlenül indult, emitt egy Sleepless, amott egy Dolor játszott a kora este hangulatát félresöprő lelkesedéssel, hogy aztán a fesztivál két végén található helyszíneikről a még lézengők majd félúton találkozhassanak a mértani középpontra elhelyezett Rádió Rock színpadnál, ahol hattól a Bloody Roots játszott nem kis erőbedobással, ezután elkezdtek szépen lassan megjelenni az első jelei annak, hogy valami készül.

rockmaraton_2016_062.jpg

Mondjuk azért még lement egy laza Éhenkórászok, amivel az Offline Pit újabb hazai punk napját be lehetett melegíteni egy könnyű kis dülöngéléssel. Sőt még a hazai közönségnek szerintem ismeretlen, épp ezért nagy meglepetést okozó Nagyszínpados Battlecross is le tudta nyomni a buliját, de aztán elkezdett szivárogni a víz a mennyezetből, ami mindannyiunk feje felett húzodik szélesen. Pontosan ott valahol, ahol az extrém metál minden vállfajába tehetségesen belecsipegető Battlecross belekezdett abba az egy számba, amit nem hallgattam tőlük szívesen. A Pantera feldolgozáshoz ugyanis az énekes hangja nem igazán passzolt, bár saját számaik hibátlan felvezetők voltak a Nagyszínpad életre keléséhez.

rockmaraton_2016_061.jpg

Aztán kezdődőtt a legendás és igencsak hosszúéletű AMD koncertje, ahol nem csak azért ragadtam be az Offline Pit sátorba, mert imádom és mert rendkívül erőteljes buli volt ez is, hanem mert itt kezdett el esni az eső és történt meg utána az a bejelentés, hogy habár már esik is, bizony nagy vihar várható és ezért picit le is állnak, picit csúsznak is majd a további koncertek, így mindenki legyen óvatos és készüljön fel, hogy nem lesz könnyű esténk. Ami először nem esett a nehezemre, hisz az AMD bulija alatt a Vese, a Tisztán a Cél Felé és a Pulyka című számoknál én is velük leheltem ki a lelkem, így úgy éreztem rám is fér egy kis pihenő. Na meg olyan is lett a hangulat a sátorfedél alatt, mint az amerikai filmekben mikor mindenkit összeterelnek egy katasztrófa miatt a helyi gimi tornatermében. Ami tök jó. Mindenki beszélgetett a másikkal, földön ülő csoportok körben, mint a régi öregeket este a tűznél. Egy fesztivál hangulatát ez is simán emeli.

rockmaraton_2016_064.jpg

Így pedig csúszott is innentől minden. Illetve kicsit rab is maradtam, na meg le is maradtam az Omega Diatribe koncertjéről, amit meg amúgy vártam. Ez meg persze sosem könnyű, de van hogy el kell engedni dolgokat. Hallomásból azonban azt hallottam a nagyszerű és egyedi zenekar nem szólt valami jól. A dob elnyomta a basszust, az ének meg aztán mind a kettőt. De ezt tényleg csak ázott kis komáim csiripelték, így felelősséget nem vállalnék ezért, hogy valóban így volt. Ugyanis én ETA rajongók között akklimatizálódtam, akik látszólag igen hűségesen várték sokat késő zenekarukat, akiknek a klasszikusait leszámítva szinte minden száma feldolgozás, ami amúgy jó hangulatot teremtett, bár saját számként játszani azért elég fura. Mindenesetre a repertoárba bőven belefért és láthatólag sokakat meghatott. Olyannyira is, hogy meztelenre vetkőzve pogózzon.
Aztán volt az eső hullásban egy kis kegyelmi szünet, ahol pont ki lehetett állni egy fél órára megnézni az Equilibrium bulijának egyik felét. Profizmus, impozáns színpadkép, folklórral, mint táplálékiegészítővel kigyúrt lovagok és egy érzés, vagy sejtelem, hogy valahonnan hátulról Shrek mindjárt feltáncol a színpadra akár Michael Flatley. Mókás kis koncert volt.

rockmaraton_2016_063.jpg

Ami után még egy dolgot sikerült úgy ahogy megnézni, hiszen ez kihagyhatatlan volt. Méghozzá a Testament koncertjét. Ami korántsem volt könnyű. Éjfél után kezdtek, amikor már annyira szakadt az eső, amivel keményen küzdeni kellett a szellős nyári gúnyákban. Bevallom én is három számot bírtam, de annyira zavaró volt ázni, mint az állat, hogy visszavonulót fújtam a szembelévő sátor ponyvája alá, ahol mint egy eresz alatt, azért úgy kétszázan még álltak, hiszen azért látni és hallani is lehetett még.

rockmaraton_2016_065.jpg

Majd mégegyszer megpróbáltam még dühből, mivel a Fegyelmező Részleg beállásától elkezdtünk semmit nem hallani, de ismét csak néhány számig bírtam. Azt viszont elmondhatom, minden tekintetben hibátlan koncert volt. Chuck úgy léggitározott jogarszerű mikrofon rúdjával, mintha mindez nem is történne, ezt pedig minimum háromszáz hős azzal respektálta, hogy nem mozdult el a színpad elől, és erős visszaigazolással jutalmazta a thrash metál show műsort a király díszletek között. Tisztelet tehát a zenekarnak, azoknak akik végig állták a bulit és a szervezőknek akik mindent megtettek, hogy senki ne maradjon le semmiről. De hát ilyen ez, a csapatod után is elmész a fociban, ha az ég leszakad akkor is. A rockernél meg hűségesebb fajta nem sok van.

Akiket pedig nem sikerült megnézni, azoktól elnézést, nem rajtunk múlt, hogy nem tudtuk megtisztelni őket figyelmünkkel, mint például Pokolgép, Kill With Hate és társaik.

rockmaraton_2016_067.jpg

További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr248889700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ethan Rom 2016.07.19. 23:36:22

Egyszer volt már hetedik este 2010-ben vb döntővel meg 5 koncerttel.

Ethan Rom 2016.07.19. 23:41:16

Sőt, korábban is volt már, ha jól emlékszem. De a nyolcadik már tényleg rekord :)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum