RockStation

Hardcore húzóerő párhuzamban ikonjainkkal itthonról - Rockmaraton 7. nap 2016.07.14. Dunaújváros

2016. július 15. - csubeszshuriken

13709977_10154985022721521_4817154591383378025_n.jpgÉrdekes volt látni ezen a csütörtöki napon, hogy mennyi friss arc érkezett. Míg mi, akik az elejétől itt lebzselünk már túl vagyunk három kiégésen meg négy holdponton. Az erőket azonban egyesíteni kellett, mert ellazulgatós pihenőnapnak ezt sem nagyon lehetett nevezni. Sőt! Valójában minden előzményt félretéve, ez volt az a nap, amit igazán hardcore napként lehetett jellemezni, míg mindezekkel párhuzamosan olyan hazai nagyágyúk is színpadra léptek, mint a Moby Dick és az Ossian. Zoli, Freddy, John, Endre, Tamás, na meg Nyúl és Béla a mikrofonoknál pedig simán el is vitték a hetedik napon.

Ami a Hammerworld színpadán kezdődött a Visioned Frailty koncertjével. Akik a Várpalotán megszült death / doom keverékükkel egy igazán hangulatos késő délutáni koncertet nyomtak le, ahol a néhány tucatnyi közönségen túl, jól láthatóan a zenekar is nagyon jól érezte magát és hálás volt a figyelemért. Őket követte egy színpaddal odébb az Omen, akik már remek mágnesként működtek, hogy a hazai metál színvonalas bandáinak népes rajongótáborát a színpad köré gyűjtse.

13645196_10154985016621521_4404425011621172048_n.jpg

Míg ezzel párhuzamos időben a fesztivál másik csücskében az Offline Pit deszkáin már a második hardcore zenekar hangolta a Nagyszínpadnál gyülekező hardcore rajongókat. Ők pedig az egri Tisztán a Cél Felé zenekar volt, akik most Gulab sérülése miatt két énekessel nyomták le a bulit. Ami nem is tett neki rosszat, hiszen Gulab hangjában is van dög rendesen. Fél órás koncertjük hibátlan program volt. Még ha sokat el is vesz egy ilyen buli erejéből a színpad és a népek közötti távolság, kordon és a többi.

Utánuk pedig már a Dog Eat Dog zenekart várva ácsingóztak az arcok, akiknek jó részénél látványos volt, ők valóban csak mára és főleg a hardcore zenekarok miatt érkeztek. Ebben pedig jó szerepe lehetett John Connor frontember zenekarának, hiszen itt sokan akkor, a kilencvenes évek elején szerettek bele ebbe a műfajba, ami egyben a Dog Eat Dog fénykora is volt. Ezt pedig szerintem sokakban sikerült előhívnia a zenekarnak, aki amúgy tavaly is jártak nálunk, fennállásuk huszonötödik évfordulóján. Az pedig egy telt házas buli volt, ami alapban meg tudta teremteni azt a hangulatot, ami itt a Nagyszínpadon kicsit elveszett. Olyan erővel nem tudott jönni a dolog, mint akkor, habár szinte kottára ugyanazt a bulit nyomták le, csak kevesebb új dallal. Ami nyilván érthető, hisz itt mondjuk ebben az időkorlát is szerepet játszott nyilván. Így az olyan nagy slágereik, mint a Who's the King is csak néhány embert mozgattak meg elől. Mindemellett meg nem is szóltak túl jól. Persze a nevük miatt Nagyszínpadon kellett legyenek, de meggyőződésem, hogy az egyik kisebb színpadon ez a buli dupla ilyen jó is lehetett volna.

13669662_10154985017701521_7219683341803056557_n.jpg

Utánuk, pár lépés megtételével a már száraz, de kissé szeles és hűvőskés időben, mindjárt egy nagyon más történetbe csöppentünk. Méghozzá egy messzi messzi galaxisból, a kilencvenes évek elejéről, a kegyetlen évekből, ahol kutyák szólíttattak fel ugatásra. Ahogy pedig akkor állt a színpadon a Moby Dick zenekar, kicsit úgy állt oda most is. Még ha azóta sok minden is változott, az erő el nem csüggedt. Bár az olyan számoknál, mint a Mennyből az Angyal, Beteg a Föld és Fejfa helyett, a kordont már nem döntötte fel a közönség, de kulturáltan megőrülni még elég volt a jó néhány száz rajongónak, akik jól láthatóan nem eltévedt bárányok voltak. Ami pedig még hozzá tudott tenni a bulihoz az az, hogy valahogy itt még egy banda se szólt a héten szarul, mint ahogy ők sem. A kő thrash témák kavarták a port meg az emlékeket felfelé. Lezárásul pedig természetesen megvolt minden. Keresztes vitéz, Ugass kutya meg minden.

Szóval épp , hogy maradt idő egy gyors szénhidrát utánpótlás felvételre és lehetett masírozni ismét a Nagyszínpad elé és hallgatni némi laza rap muzsikát, ami ennyi elektromos gitár után határozottan jól esett, é ezzel várni a Madball zenekar várhatóan erős etapját. Ők sokszor játszanak itthon, így nem is számítanak kuriózumnak, viszont mindenki tudja, hogy mire számíthat tőlük. Hiszen mindig a maximumot nyújtják. Ez pedig most sem volt másképp. Ami pedig ebben nagyon érdekes és szimpatikus, hogy szinte ugyanazokat a számokat hozzák szinte mindig, de ezek bármikor ugyanakkorát ütnek, mint Mike Tyson. Élükön a világ egyik legtöbbet mosolygó srácával. Freddy már hippi hardcore arc. Minden harap amit mond, amit üvölt, de közben hatalmas barátságosság árad belőle. Taníts minket Freddy! Aztán játsszátok el még nekünk úgy négyezerszer ezt a tizenöt számot. Mi pedig ahogy szoktunk, mindig ott leszünk.

13716106_10154985021756521_8210955813342112705_n.jpg

Hogy azonban ne csak a felhőtlen dolgokról írjak, volt itt egy kemény dolog is. Mégpedig az a helyzet, ahol ismét választás elé állított a fesztivál, hogy Ossian vagy Don Gatto? Egy kérdés ami nagyjából fedi a lenni, vagy nem lenni alapállást. Egy olyan világban viszont, ahol csak a halál vadászik ránk és csak gyors döntésekre van idő, nem lehet szarozni. Így mire jobban átgondolhattam volna, már Acélos mester fossá mosott Sublime pólóját néztem közelről megint. Ezt pedig rajtam kívül tette még vagy ötszáz ember, akiket nem eső, vagy valami furcsa véletlen terelt ide a sátorponyva alá. Itt komoly rajongó tábor van. Ami a következetes munka, a rengeteg fellépés, a jól megírt számok, az energikus színpadi előadásmód és az olcsó pólók gyümölcsei egyben. Nagy zenekar szintű bulit nyomtak a srácok tényleg. Eljátszva szinte minden számukat kislemezeikről.

Aztán, hogy mit játszott az Ossian? Gondoltam megkeresem Rockfatert és meginterjúvolom, ő nyilván ott volt az első sorban, de sajnos nem találtam meg, hogy ez meglegyen. Az viszont biztos, hogy Paksi Endre zenekara, mint hídpillér, úgy tartja a Rockmaraton hídját, ami a magyar felhozatalt illeti. Így biztos nem lövök mellé, ha azt mondom rendben volt az úgy, ahogy volt. Akárcsak tavaly a Nagyszínpadon, most sem volt kevesebb ember, kevesebb nagy nóta, vagy kevesebb tisztelet. Végül ők maradtak a magyar Heavy Metal csúcsragadozói. Akik mellé nem nagyon nőtt fel senki az elmúlt években ebben a műfajban.

13754164_10154985023486521_6282467386675777537_n.jpg

Az este legfontosabb esemény azonban így is az Ignite koncertje maradt. Ahova csak néhány perccel érkeztem később, de így láthattam amit eddig nem, hogy kiürült a Szalki Sziget minden olyan része, ahonnan nem látható a Nagyszínpad. Ezzel pedig sok mindent el is mondtam. Valós tömegek figyelték Téglás Zolit és a zenekar másik három tagját. Akik nekem személy szerint kellemes meglepetést okoztak. Főleg azzal, hogy játszottak régebbi számokat az elején. Mint például a Veteran. De később volt még By My Side és Who Sold Out Now is. Sőt egy nótával egészen az első lemezig visszanyúltak. Mindezekhez pedig Zoli hangja eszméletlen jó formában volt. Olyannyira, hogy volt ahol az új számaik is abszolút tetszettek, pedig azokért lemezen már nem tudtam rajongani. Aztán volt sok csókolom, mint üdvözése a közönségnek és ez valóban aranyos. Közel hozza ezt a fickót azokhoz akik lent állnak. És akiknek szólt ez a best of számlista, ha röviden el akarom mondani miket játszottak. Mialatt volt dülöngélős ámulat, matracon való body surf, amit Zoli buzdított a színpadról. Na meg persze klassz átkötő szövegek egy igazi idealista sráctól, aki ebben az elcseszett világban azt mondja, ne vágjanak ki több fát, mert ezt ő most már nagyon unja. Mindezt pedig olyan erővel és gyermeki naivitással, ami már bájosan volt emberi. Ezt pedig még mindig meg lehetett koronázni azzal, hogy a Dog Eat Dog énekes felszaladt a Bloody Sunday refrénjét együtt énekelni Zolival, meg elnyomni a Falut úgy, hogy azt még háromezren éneklik a frontemberen kívül. Kétségtelenül nyomott hagyó buli volt ez, és főleg azért, mert markánsan többről szólt mint csupán zene. Mindezt pedig úgy írom le, mint aki amúgy nagyon is szkeptikus sok mindennel ami Zolit körülveszi, és mint aki az utolsó lemezeket sosem hallgatta.

13680819_10154985026086521_3200386497871119610_n.jpg

Ezek után pedig még két dologra volt idő. Egy nagyon szűk negyed órára a Remorse buliján, ahol Ignite ide vagy oda igenis sokan voltak. Jól is szóltak, jót is nyomtak. Meg a Social Free Face koncertjére, akik egy után álltak színpadra a hardcore napon, aztán fogták szépen és meg is koronázták azt. Az egyik legjobb magyar nyelvű számkombinációval és sok - sok szívvel. Minden bulijukra menjetek el, ha tudtok. Vagy ha valamit tudni akartok arról, hogy miért és milyen érzés ehhez a közösséghez tartozni. Nekem a hét nap legjobbjai voltak ők és pont.

További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr918891820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum