A Coroner hat évvel ezelőtti visszatérése jó példa arra, hogy evés közben jön meg az étvágy: ahhoz képest, hogy a technikás thrash metal svájci mesterei csak néhány újjáalakuló buliban gondolkodtak eleinte, ma már egyéb terveik is vannak a koncertezés mellett. A Brutal Assaulton az új dobossal dolgozó trió mindhárom tagja a rendelkezésünkre állt, és be is avatott bennünket a részletekbe…
Nemrég jelentettétek be, hogy lemezre készültök. Hogyan jutottatok el az újjáalakulástól és az azutáni néhány koncerttől egészen idáig?
Tommy Vetterli (gitár): Az újbóli összeállás úgy indult, hogy elkezdtünk próbálni, majd lenyomtuk az első pár bulit. Csodálatos volt mind a közönség reakciója, mind pedig a hangulat, a közös turnézás élménye. Mint a régi szép időkben! Nagyon élveztük az egészet, és a következő lépés az új anyag megírása lett.
Ron Broder (basszusgitár/ének): Igen, pontosan. Az eredeti elgondolás csak öt fellépésről szólt. Egy évnél tovább nem terveztük a dolgot, úgy volt, hogy utána ismét leállunk. Ehhez képest már öt éve koncertezünk. Jól mennek a bulik, mi magunk is élvezzük, úgyhogy a folytatás mellett döntöttünk. Ki akartuk próbálni, hogyan szólunk ma, tizenöt évi kihagyás után, és kíváncsiak vagyunk, mire vihetjük egy új lemezzel. A kihívás adott…
Ron, te a csapat feloszlása után nem voltál túl aktív. Teljesen kiszálltál a zenei életből, vagy legalább hobbiszinten játszottál valahol azért?
Ron: Folyamatosan zenéltem, de csak hobbiból. A szakmámat tekintve elektroműszerész vagyok, úgyhogy visszatértem ehhez, és egy vállalatnál helyezkedtem el főállásban. Számítógépen írogattam zenét, emellett pedig a cimboráimmal projekteztem, de semmilyen kiadványom nem volt. Annyi volt a lényeg, hogy zenészként fejlődjek.
Nem is születtek olyan témáid, amelyeket most az új Coroner dalokhoz felhasználhatnál?
Ron: Nem ebben gondolkodtam, teljesen más a zene. Eleve német nyelven írtam a szövegeket, abból kiindulva, hogy az anyanyelvemen mégiscsak jobban ki tudom magamat fejezni.
Tommy, te viszont egy ideig a Kreator tagja voltál. Milyen élmény volt Mille Petrozzáékkal lemezeket készíteni és turnézni?
Tommy: Nagyszerű volt, jól éreztem magamat velük. Két lemezt készítettünk együtt, és van, akinek ezek a kedvenc Kreator albumai, rengeteg Kreator rajongónak viszont túlságosan dallamosak. Mondhatni, túlságosan zeneiek… Ezzel együtt óriási élmény volt. Négy év után azonban eljött a továbblépés ideje. A producerkedésre szerettem volna összpontosítani, ezért távoztam a csapatból. Ebből tartottam fenn magamat, és van is már egy nagy, profi stúdióm Svájcban. A jazztől a deathcore-ig mindenféle stílusú zenekarral foglalkozom. Az Eluveitie utóbbi négy albuma is nálam készült. Nagyon sikeres lett a banda, roppant büszke is vagyok rájuk.
Hogyan találtatok a mostani dobosotokra, Diego Rapacchiettire?
Tommy: Egy másik zenekarban, a 69 Chambersben már játszottam vele. Már az első közös muzsikálás varázslatos volt. Barátok vagyunk, egyformán gondolkodunk, úgyhogy nekem teljesen magától értetődő volt, hogy meghívjam a Coronerbe. Ron is ismerte őt, mivel régen egy közös stúdióprojekten dolgoztak. Próbáltunk egyet, és a dolog nagyszerűen működött. Mindent el tud játszani. Rengeteget dolgozik nálam a stúdióban session zenészként. Popzenét, hip-hopot, metalt, meg minden mást is dobol. Ezért akartam bevenni a Coronerbe: bármilyen ötletünk támad, nincs olyan, amit ne tudna eljátszani. És a saját ötletei is remekül beválnak.
Diego, te hogyan élted meg a csatlakozást a zenekarhoz?
Diego Rapacchietti (dob): Számomra óriási megtiszteltetés ez, hiszen egy legendás zenekarról van szó. Azon kívül dobosként hatalmas kihívás, hogy Marquist helyettesíthetem, mert a muzsika technikás és gyors, ugyanakkor nagyon is zenei. És emberileg is bírom a srácokat.
Marquis Marky miért szállt ki két éve?
Ron: Ő már nem akart új lemezt készíteni. Mi úgy döntöttünk, folytatjuk, és új anyagot írunk, ő viszont nem kívánt velünk tartani. Ráadásul családos ember, valószínűleg ezért nem szeretett volna sokáig távol lenni az otthontól. Szóval úgy határozott, kilép a zenekarból. Azt mondta, ha mi csinálni akarjuk, akkor keressünk új dobost, és folytassuk.
Diego: Nagyon rendes arc egyébként, őt is a barátomnak tekintem.
Ki a negyedik zenész, aki a koncerten játszott veletek?
Tommy: Ő Daniel Störzl Zürichből. A svájci TV-nél dolgozik. 1995-ben is ott volt velünk a búcsúturnén.
Ron: A koncerteken azóta is mindig velünk van, a dalírásban viszont csak mi hárman veszünk részt.
Tommy: Hogy őszinte legyek, nekem fontos, hogy a zenekarunk háromtagú maradjon. Mint a régi nagyok, a Police és társaik. Négyesben furán mutatnánk, de Daniel csak sampleresként van jelen. Nagyon kreatív, remek átkötéseket játszik be a dalok között, úgyhogy roppant fontos a jelenléte, de megmaradunk triónak.
Diego: Modern elemeket hoz a zenébe a hangmintáival, és szerintem ez nagyon eredeti.
Megmaradt a kapcsolatotok Tom Warriorral, aki annak idején a Death Cult demótokon vendégszerepelt?
Tommy: Úgy egy éve találkozhattunk utoljára valami fesztiválon, már nem emlékszem pontosan. De vele mindig jó összefutni. Nem csak a demón énekelt, de a későbbi kiadónknak is ő mutatta meg a zenénket, vagyis neki köszönhetjük a lemezszerződésünket. Rengeteget tanultunk tőle. Írták már rólunk, hogy a Celtic Frost roadjai voltunk. Egyetlen turnéjukon dolgoztunk nekik, tehát nem arról van szó, hogy a roadok elkezdtek játszani. Mi már jóval azelőtt zenéltünk, hogy ők színre léptek...
Ismertek olyan mai bandákat, akiknek a fő hatásai közé tartozik a Coroner?
Tommy: Manapság olyan sok a zenekar, hogy nehéz mindenkit megismerni. Nekem nagyszerű érzés olyan, nálunk tízszer népszerűbb bandákkal találkozni, akik a Coroner hatására kezdtek zenélni. Számunkra ez megtisztelő. Ma játszik mondjuk Jeff Loomis (Arch Enemy). Láttam egy egészen fiatalkori fényképét, amelyen Coroner pólóban gyakorol a gitárján.
Diego, rád is hatással volt a Coroner a pályád korábbi szakaszában?
Diego: Nem, az én hatásaim a progresszív zenék, mint a Dream Theater, vagy az Emerson Lake & Palmer. Játszottam is ilyen muzsikát, ennek köszönhetően kerültem a Coronerbe. Anélkül szerintem esélyem sem lett volna rá. Viszont nem a technikás játék a fontos, hanem az érzés. Ezt a felfogást a 70-es évek zenei kultúrájából sajátítottuk el. Ugyanazok a kedvenceink és a hatásaink ugyanis: Emerson Lake & Palmer, Frank Zappa, meg a többiek...
http://www.coroner-reunion.com
https://www.facebook.com/coronerband
