RockStation

„A másnaposságot jóval nehezebben viseljük már, mint húszévesen, de legalább többet tudunk a szakmáról”

Interjú Jeremy Widermannel, a Monster Truck gitárosával

2016. október 11. - magnetic star

0monstertruck2016_08_eredmeny.jpg

Az idei év egyik komoly meglepetését a kanadai Monster Truck szolgáltatta második albumával, a Sittin’ Heavy-vel. 2016 nagy reménysége 2009 óta létezik, változatlan felállásban, és hazájuk mellett jó ideje az öreg kontinens számít a négyesfogat legfontosabb terepének. Most éppen a Nickelbackkel közös, hazánkat is útba ejtő európai turnén népszerűsítették az új lemezt, mi pedig éltünk az alkalommal, és mikrofonvégre kaptuk őket, pontosabban a csapat első számú showman-jét, Jeremy Widerman gitárost.

Idén igen komolyan ráfeküdtetek az európai turnékra és fesztiválfellépésekre. Korábban a Vista Chino vendégeként portyáztatok ideát.
Jeremy: Igen, az volt az első hosszabb turné, amelyet itt lenyomtunk, öt hétig tartott. Az volt az itteni bemutatkozásunk a zenekarral. Olyan szempontból is óriási dolog volt az életünkben, hogy rengeteg olyan helyre jutottunk el, ahol azelőtt sosem jártunk. De lezavartunk néhány önálló mini-turnét is az utóbbi két-három évben. Nyitóbandaként viszont többet játszottunk, és megfordultunk egy csomó fesztiválon is. Európában eddig egyértelműen ez a legjobb évünk, a nyári fesztiválokat tekintve is, a mostani pedig az eddigi legnagyobb európai körutunk. Eddig is figyelmet fordítottunk Európára és az Egyesült Királyságra, hiszen komoly lehetőséget látunk itt a banda népszerűsítésére.

2009-ben alakultatok. Ennyi idő alatt odahaza, Kanadában, na meg az Egyesült Államokban is kiépülhetett a stabil rajongótáborotok.
Jeremy: Inkább Kanadában. Az Egyesült Államokban nem számítunk sikeres zenekarnak. Szeretnénk gyakrabban koncertezni arrafelé, de Európában továbbra is nagyobb potenciált látunk. Itt egyszerűbb a dolgunk, úgyhogy sokat is vagyunk itt. Amellett pedig nyilván Kanadára is összpontosítunk, hiszen onnan indultunk el, és a legnépesebb táborunk is ott van.

0monstertruck2016_05_eredmeny.jpg

A Sittin’ Heavy lemezt megelőzően egy teljes albumotok és két EP-tek jelent meg. Összefoglalnád röviden a zenekar történetét? Hogyan sikerült előbb a terjesztésről megállapodnotok a Universallal, majd lemezszerződést nyélbe ütnötök a Mascottal?
Jeremy: Valamennyi anyagunk szerves része a fejlődésünknek, és annak, ahogyan ezeket a dolgokat elértük. A két EP-t önerőből hoztuk ki. Mi fizettük a felvételeket, és magunk is szerveztünk mindent. Miután a második EP kikerült a világhálóra, szerződést kaptunk a Dine Alone Recordstól, és a Universal intézte a terjesztést. Innen tudtunk nekirugaszkodni, és eljutni a Furiosity lemezig. Az volt az első igazi kiadványunk, az első teljes albumunk. Amerikában és Kanadában is terjesztésre került. Az Egyesült Királyságban és Európában semmire nem vittük vele, mert hiába jelent meg itt is, ha senki nem találta sehol. Nem volt reklámja, úgyhogy nehezen volt beszerezhető. Viszont így is bebiztosítottuk a helyünket az itteni színtéren a feltörekvő rockbandák között, és a lemez által olyan hírnévre tettünk szert, hogy a Dine Alone licencszerződést kötött a Mascottal. Ennek értelmében az európai és Egyesült Királyságbeli ügyeinket átvette a Mascot, ami jó húzás volt, hiszen nekik itt van a székhelyük. Kanadában pedig továbbra is a Dine Alone-hoz és a Universalhoz tartozunk. Mindig azt mondom, hogy az indulásunk óta lépésről lépésre haladtunk előre, sosem ugrottunk át egyszerre több lépcsőfokot. Apró lépéseket tettünk, kis szakaszokban csináltunk mindent. Lassan építkezve alakítottuk ki azt az erős rajongói bázist, amelyre hosszú távon is számíthatunk. Így tudtunk egy szinttel feljebb lépni, vagyis erre a mostani turnéra bekerülni.

Az is az apró lépések egyike volt, amikor az EA Sports felhasználta a Seven Seas Blues nótátokat az NHL 13 videojátékához. Sőt, a Righteous Smoke az NHL 17-ben hallható. Ez hogyan jött össze?
Jeremy: Ők kerestek zenét hozzá. Középszinten mozgó bandákban gondolkodtak, mert azoknak nem kell olyan sokat fizetni. Nem ingyen, és nem független zenekaroktól keresnek számokat, hanem a feltörekvő csapatok érdeklik őket, amelyeknek korrekt összeget ajánlanak egy-egy jó kis nótáért. Valójában mi kerestük meg őket. Jómagam tizenhárom éves korom óta vagyok a játék rabja, úgyhogy rendesen izgatott a gondolat, hogy a mi zenénket is felhasználhatják hozzá. Ráadásul akkor már elég régóta a pályán voltunk ahhoz, hogy kijárjon nekünk a lehetőség.

0monstertruck2016_17_eredmeny.jpg

A többiek is ilyen lelkes rajongói a játéknak?
Jeremy: Nem, a többiek annyira nem lelkesednek az ilyesmiért. A 17-es épp mostanában, három-négy napja jött ki, szóval alig várom, hogy otthon játszhassak vele (nevet)!

A jégkorong ugyanakkor valóságos nemzeti sportnak számít nálatok.
Jeremy: Így van, mi pedig mindannyian imádjuk. Az új lemezről a The Enforcer nóta lényegében egy óda a hokihoz, meg a vele járó bunyókhoz. Most a Világkupán ez szól, amikor a kanadai válogatott gólt szerez, és nekünk óriási öröm, hogy olyan dolognak vagyunk ily módon a részesei, amit annyira szeretünk.

Van olyan csapat is odahaza, amelynek szurkoltok?
Jeremy: Igen, a Hamilton Bulldogs. Nemrég kerültek át az AHL-ből az OHL ligába. Mára nagyon megfiatalodott a csapat, tizenöt-tizenhét éves srácok játszanak benne. Igen gyorsak és ügyesek, élvezet nézni őket.

0monstertruck2016_13_eredmeny.jpg

Beszélhetünk szerinted ma világméretű színtérről, ha a 70-as években gyökerező retro rock muzsikáról van szó?
Jeremy: Azt hiszem, igen. Az biztos, hogy rengeteg nagyszerű banda játszik ebben a stílusban: a Rival Sons, a Crobot, meg egy csomó másik csapat. Igazi áttörést viszont egyikük sem vitt véghez, ahogy látom. A fesztiválokon ott vannak azok a rajongók, akiket érdekel ez a muzsika, és akik a saját bulijainkra is eljönnek, de a mozgalom egyelőre inkább a felszín alatt létezik. A nagy durranást most az újjáalakuló, nosztalgia-köröket futó régi zenekarok jelentik. Bőven van belőlük, mindenhol játszanak, és mindenki szívesen megnézi ezeket, hiszen sokuknak ez az utolsó dobása. Szerintem is óriási dolog, ha valakinek sikerül elcsípnie ezeket a legendás előadókat élőben, hiszen a magunkfajta bandák az ő hatásukra jöttek létre. Viszont amikor a nagy elődök már nem fognak ennyit turnézni, annál több hely szabadul majd fel. Akkor fogják felfedezni maguknak egyre többen a Rival Sonst, a Crobotot, a Buffalo Summert és a többieket. Nagyobb lesz az igény irántuk, és sokkal többen járnak majd a koncertjeikre, mert az embereknek lényegesen több pénzük marad. Egy Monster Truck bulira nem két-háromszáz dollárba kerül a jegy, hanem csak negyvenbe. Így nekünk is nagyobb lesz a mozgásterünk.

Ugyanebből a vonulatból a Black Stone Cherry-vel most már egy kiadónál vagytok.
Jeremy: Igen, és Amerikában is együtt koncerteztünk idén nyáron. Nagyon rendesek voltak velünk. Magukkal vittek minket, és megmutatták nekünk, mit hogyan csinálnak. Jól éreztük magunkat velük.

Bár továbbra is feljövőben vagytok, korántsem számítotok már kezdőknek.
Jeremy: Az átlagéletkorunk harmincöt év, vagyis nem vagyunk már igazán fiatalok, bár olyan nagyon öregek sem. Viszonylag későn alapítottuk a bandát, a húszas éveinket más csapatokban zenéltük végig, de mostanra legalább sokat tanultunk a turnézásról, meg az üzleti dolgokról. Annak idején sok hibát vétettünk, és ezzel a zenekarral már el tudjuk kerülni ezeket a buktatókat, mert ennyivel tapasztaltabbak lettünk. Szóval szerencsések vagyunk. A másnaposságot jóval nehezebben viseljük már, mint húszévesen, de legalább többet tudunk a szakmáról, és ez a hasznunkra válik.

0monstertruck2016_04_eredmeny.jpg

Hogyan találtatok rá arra a stílusra, amelyet műveltek? A szüleitek, vagy idősebb testvéreitek révén?
Jeremy: Nekem többnyire az apám mutatta meg ezeket a zenéket, aki maga is rajongott értük. Ő keltette fel az érdeklődésemet a Black Sabbath, a Led Zeppelin, a Pink Floyd és a Rolling Stones iránt. Innen már tizenévesen én magam alakítottam az ízlésemet, azaz belevetettem magam a punkba, a grunge-ba, meg a metalba. Huszonéves koromra azonban már ráuntam ezekre, és visszakanyarodtam ahhoz a muzsikához, amelyet öt-tízévesen hallgattam.

Hogyan tovább? Mi lesz a következő lépés számotokra?
Jeremy: Pillanatnyilag inkább arra összpontosítunk, hogy mi történik a jelenben, vagyis a mostani turnéra. Az év végéig megpróbálunk még egyszer átjönni Európába, de akkor már reményeink szerint önállóan tudunk majd koncertezni. Azonkívül már az új anyagot is írjuk. Folyamatosan foglalkozunk a következő lemezzel, de próbálunk nem túlságosan előre gondolkozni. Fontosabb, hogy ma minden simán menjen: próbáljunk egyet, állítsuk be a hangcuccot, és nyomjunk egy hatalmas bulit. Ne szaladjunk nagyon magunk elé! Szerencsére megvannak az embereink, akik helyettünk is agyalhatnak a jövőn, mi pedig arra koncentrálhatunk, amit éppen csinálni szeretnénk.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT
http://www.ilovemonstertruck.com
https://www.facebook.com/ilovemonstertruck

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2211779167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum