RockStation

Amaranthe: maximalista albummal tér vissza a svéd pop metal csapat

2016. október 20. - sunthatneversets

amaranthe_2016_1.jpg

Nem sokkal új lemezének megjelenése után, november 15-én érkezik ismét Budapestre az Amaranthe, mely évről évre nagyobb sikerrel turnézza végig az egész világot. A Maximalism című friss albumot bemutató estén két lendületes modern zenekar, a Sonic Syndicate és a Smash Into Pieces is játszik majd a Barba Negra Music Clubban, az idén 20 éves Concerto Music szervezésében.

Maximalism című lemezével újabb zenei kiáltványt intéz a világ felé az Amaranthe. A modern hangzású, október második felében megjelenő új korong dalait ősszel élőben is bemutatja Európában a csapat, amelynek hat tagja minden koncert alkalmával bizonyítja, hogy egytől egyig színpadra termettek, és elsöprő hangulatú estét képesek teremteni. Eddigi viszonylag rövid, 2008-ban kezdődött pályafutásuk alatt is hatalmas rutint szereztek a turnézásban, hiszen szinte megállás nélkül koncerteztek öt éven át.

Az eredetileg Olof Mörck gitáros és Jake E. Gothenburg énekes projekt zenekaraként alakult Amaranthe minden kortársánál bátrabban és kísérletezőbben készíti stúdiólemezeit: a három énekessel dolgozó együttes a dallamos death metal gyökerek mellett modern megoldásokat és a populárisabb műfajok elemeit is felhasználja. Most megjelenő negyedik lemezük 12 dalt tartalmaz, producerként Jacob Hansen (Volbeat, Epica, Delain), hangmérnökként pedig Svante Forsback (Rammstein, Apocalyptica, Dragonfroce) segített a készítésben. Olof Mörck gitáros elmondása szerint a Maximalism minden eddiginél sokszínűbbre sikerült: stadionrock hangzás, innovatív popzenei hangulatok és jól táncolható slágerek is felbukkannak a metal alapokra építkező lemezen.

Az együttes sikereihez nagyban hozzájárult az is, hogy kiválóan használják a 21. századi digitális csatornákat: dalaikat 100 millió alkalommal hallgatták meg a Spotify-on, és a Youtube-on is 40 millió megtekintésnél tartanak videóklipjeik. Legújabb, That Song című daluk hangzása egy kicsit a Queent idézi, de a teljes lemezt végighallgatva nem marad kétségünk afelől, hogy a pop metal zenekarként is jellemzett Amaranthe továbbra is a metalhoz áll közelebb.

A Maximalism világkörüli turnéja legalább olyan monumentális lesz, mint a korábbiak: az Amaranthe meglátogatja majd a világ minden szegletét, hogy egy teljesen új élő műsorral kápráztassák el a rajongókat. Elsőként Európa kerül sorra, ahol rögtön a megjelenésük után hallhatjuk élőben az új dalokat.

A svédeket két baráti modern rock/metal csapat kíséri el: egyikük a 2000-ben alakult Sonic Syndicate, mely már ismert lehet a hazai koncertlátogatók számára. A brit és svéd tagokat felvonultató együttes a 2010-es évek elején kihagyott néhány évet, a 2013-as visszatérésük óta azonban már a második lemezt adják ki: a Confessions a napokban jelenik meg. A készítési folyamatról a csapat videóblogot indított a Youtube-on, a Start A War című dalhoz pedig egy szöveges videót is készítettek. 

A Smash Into Pieces személyében egy öt ambiciózus fiatalból álló robbanékony zenekar érkezik Svédországból. A csapat idén két kislemezt adott ki Merry Go Round és Let Me Be Your Superhero címmel, tavaly megjelent, The Apocalypse DJ című albumukba pedig alább hallgathatunk bele.

További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7311823409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum