RockStation

Bad Brains, Underdog és Blacklisted tagokkal karcol a crossover nosztalgia

Hallgasd meg az ACTiVATE kislemezét!

2016. október 20. - csubeszshuriken

activate-band-636x368.jpgKorrekt formákat kapcsol össze egymással az ACTiVATE névre keresztelt crossover brigád. Ugyanis ebben a csapatban olyan bandák tagjai próbálnak együtt visszatalálni a nyolcvanas évek hardcore zenéje által inspirált thrash vonal gyökereihez, mint a Bad Brains, a Blacklisted, a Reign Supreme, az Underdog vagy a Subhoodz.

A név szerint Mik Mig és Mikey Doto gitárosok, Bob DiMatteo dobos, Chuck Treece basszer és STVB énekes alkotta zenekar pedig már a második kislemezt dobja ki ebben az évben, ahol fenti törekvését úgy tűnik hibátlanul demonstrálja. Amihez - mint emblematikus név - Freddy Madball közreműködő és a Suicidal Tendencies klasszikusának feldolgozása csak hozzátenni tud. Ahogy az sem lehet kérdéses mindezek után, hogy miért épp Fuck the Man lett a kislemez címe, az Anthrax egyik korai kiadványa, az I'm the Man után szabadon. De a hajtást követően meghallgatható EP épp úgy tiszteletadás még az Exodus, Crumbsuckers és a Nuclear Assault nevei előtt is. Méghozzá nem is a gyengébb fajtából.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7711821477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum