RockStation

Megjelent a Peter Kovary & The Royal Rebels új klipje, az It’s a Riot

2016. november 18. - sunthatneversets

pkarr_promo1.jpg

A nyár folyamán „fedte fel kilétét” a Peter Kovary & The Royal Rebels csapata, pontosabban Kőváry Péter gitáros/énekes és producer, a neo egykori tagja rántotta le a leplet új klasszikus Rock ’N’ Roll formációjáról. A debütáló Keepin’ On EP-t még egymaga készítette el, de már akkor is pedzegette, hogy szerveződik a zenekar Royal Rebels része is.

Peti időközben kiegészült Neményi Csaba gitárossal, Tóth Zsombor basszusgitárossal, Nagy „Liszt” Zsolt billentyűssel, és Kovács Csaba dobossal. Kora ősszel már fellépéseket is vállalt a csapat, sőt első nagylemezük elkészítésébe is belevágtak. Ennek eredményeként hallgathatjátok meg most a nagylemez nyitódalát, az It’s a Riotot, valamint megtekinthetitek annak image/live-klipjét cikkünk végén. Az új kisfilm hűen visszaadja a zenekar dinamikus előadásmódját, reprezentálva egyúttal a műfaj minden stílusjegyét.

„A lemez munkálatai kedvező ütemben zajlanak, ha minden a tervek szerint halad, akkor februárban mutatjuk be a közönségnek” – mondta el Kőváry Péter zenekarvezető.

Bár az elmúlt időszakban már láthattátok élőben is a zenekart, ha ez elmaradt volna, akkor még idén elcsíphetitek a Rebelst-t, december 20-án a Muzikum Klubban a Stoned nevű Rolling Stones tribute csapat társaságában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3711970952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum