RockStation

Obituary (US), Exodus (US), Prong (US), King Parrot (AUS) @ Dürer Kert 2016.11.16.

Mesterek kenterben...

2016. november 20. - csubeszshuriken

0obituary2016_13_eredmeny.jpg

Azt hiszem egy olyan turné esetében, ahol hét óra után kicsivel már a Prong tolja az Eternal Heat című számot, abszolút helytálló az a hangaztos elnevezés, hogy Battle of the Bays. Főleg, ha őket aztán olyan bandák követik a színpadon, mint az Exodus és az Obituary. Ennek jelentőségét pedig úgy tűnt a hazai közönség is feltudta már előzetesen mérni, hiszen a koncert napján, azaz tegnap november 16 - án, már csak néhány helyszínen felvásárolható jegy maradt, amit kapunyitáskor fel is martak az időben érkezők. Így nagyjából fél hétkor került ki hivatalosan is a teltház tábla a Dürer Kert ajtajára.

Ehhez képest és éppen ezért nekünk viszont szükség volt még egy jó fél órára, mire sikerült bekönyökölnünk magunkat a népszerű ingatlan belső terébe, ugyanis a nekünk tulajdonképpen néhány száz embert és nem pár barátot jelentett ez esetben. Mert az említett ingatlan előtt araszoló sor olyan meglepően hosszú volt, mintha megint divat lenne a klasszikus metál.

0prong2016_14_eredmeny.jpg

Így az ausztrál King Parrot az egy ajtós beléptetésnek köszönhetően csak szerényebb számú közönségnek játszhatott még, amiben mi - ami még mindig néhány száz embert takar - sajnos nem voltunk benne. Ez pedig részemről igen sajnálatos volt, ugyanis az ausztrálok tuti atom parasztban tolhatják, ha Phil Anselmo is az ő pólójukat hordja. Mindenesetre az, hogy mire ezt végig gondolva felsóhajtottam, már ott állt Tommy Victor a színpadon, sokat segített. A Prong zenéje ugyanis remek terápia akkor, amikor feledtetni kell egy elcsúszott előzenekart. Kezdésnek pedig valóban az Eternal Heat című számmal kezdtek, de megérkezni nekem csak az ezt követő Lost and Found című tételnél sikerült, ahol leesett, hogy milyen csaszi kis este az, ahol már a legelején olyan frankó minden, mintha a főműsor időben lennénk. S bár főleg az elején nem szólt túl jól a cucc, kicsit elveszve Tommy remek énekhangjával, azért ez javult, miközben folyamatosan érkeztek a népek, akik figyelmét remekül húzta be az abszolút progresszív szám összeállítás. Úgy mint Ultimate Authority, Turnover, Cut and Dry és így tovább egészen az utolsó előtti Snap Your Fingers, Snap Your Neck című tételig, ami már hatékonyan mozgatta az első sorokat. Egy tényleg igazi best of számlistával, és a trió jól érezhető közönségcentrikus hozzáállásával.

0exodus2016_21_eredmeny.jpg

Aztán kis átszerelés után jött az Exodus, de kellett is ez a fél óra, hogy ellehessen araszolni minden fontos helyre, mint például merchpult és mellékhelyiség. Na meg heveny párbeszédekben átbeszélni, mennyire jók ezek a szervezések, ahol három teljesen más karakterrel rendelkező főbanda csapatja egymás után, akiknek a közönségében simán van átfedés. Ez azonban a további rajongás előjátéka volt csak, az akció maga ugyanis az volt, ahogy a rövid intro után a színpadra robbant az Exodus zenekar élükön Zetro nagymesterrel, aki néhány perc leforgása alatt biztosított arról, hogy ha van még valaki ezen a földön, aki el tudna adni egy vagon streccs farmert, magasszárú Pumát és hozzá néhány hátfelvarrót, akkor az ő maga. A Gary fizikai jelenléte nélkül is hihetetlenül jól teljesítő gitárosok precíz játékát simán úgy koronázta meg, mind hangjával és mind lendületével, ahogy azt a jó öreg thrash metál suliban csak tanítani lehet.

0exodus2016_01_eredmeny.jpg

Ahogy pedig a Prong, úgy ők is ajándék szám összeállítással jutalmazták a közönség rajongását. Gyakorlatilag minden kötelezőt eljátszva, de pont abban sorrendben - Body Harvest, Piranha, Blacklist, majd a legendás dalok - ami végig tudta még felfelé húzni a koncert hangulatát. Látva mennyi pozitív energiát és minőséget tudott beletenni a két éve visszatért Steve Souza a buliba, az abszolút igazolta létjogosultságát az Exodus soraiban is és mint máig hiteles thrash metal legendák listáján is egyben. Persze a háta mögött a nagyszerű Tom Hunting dobossal, aki banda egyik megalapítója ugye. Akiket látva ezzel a nagyívű, nosztalgikus, de mégis vérfrissítő játékkal, simán az jutott eszembe, hogy a színtér rajongói világszerte miért etetnek még egy olyan pökhendi formát, mint a közönségét sokszor cserbehagyó vörös, mikor itt van Zetro és az Exodus, akik úgy tűnik meg tudják még fogni a műfaj lényegét és közben teljesen közel vannak a saját rajongóikhoz is.

0obituary2016_10_eredmeny.jpg

Akik úgy tűnt, épp úgy komálják a floridai véres vonalat, mint a Bay Area régi sulit. Ugyanis ahogy a színpadon terjedni kezdett a műfüst, ugyanazok az arcok áltak tömött sorokban a színpad előtt, mint korábban. Szóval továbbra is azt tudom mondani, ha az Obituary tagjainak és nem egy menedzsmentnek az ötlete volt ez a közös turné, óriási húzás volt részükről. Mint ahogy az is, hogy az Internal Bleeding című dallal kezdtek. Bár az is tény, hogy a Tardy tesók bandájának bármikor, bármely számával kezdtek, ziher, hogy egyből térdre tettek. Mert kevesebb erő a folytatásban sem volt. Ahogy az előttük játszók, úgy ők is, klasszikus összeállítással érkeztek. Words of Evil, Chopped in Half, Turn Inside Out, Intoxicated, egy új szám és a nagy csemegék között a korábban kevesebbet játszott Deadly Intentions.

0obituary2016_01_eredmeny.jpg

Mindezek pedig iszonyat vastag hangzással, végig leuralva a közönség figyelmét. Akiket a sokszor a haja mögé elbújó John Tardy is többször reagált le, például azzal, hogy egy megszédült hölgynek vizet adott, többekhez kinyúlt, mosolygott, ami tőle kicsit szokatlan. Bár nyilván teljesen pozitív. Ezzel együtt azonban a buli húzott tovább és a Bloodsoaked, illetve a Ten Thousand Ways to Die után ők is eljátszották a legendás, de mégis sztenderdnek mondható dalokat - Find the Arise, Till Death, Dont Care - amik közé azért sikerült meglepetés csempészni a Celtic Frost Dethroned Emperor feldolgozásával, a magától érthetődően a Slowly We Rot című dallal lezárt katartikus végzetig. Ami után azért bármennyire is szétszedett a floridai ötös, azt kell mondjam a tavalyi, lemezbemutató pesti szereplés az új dalokkal szerintem erősebb volt. Ez azonban semmit nem jelent, csak annyit, hogy az Obituary továbbra sem nosztalgia hakni, hanem maga a véres valóság, hogy az álltaluk játszott belassuló death metal továbbra sem múló gyilkos ármány, hanem izgalmas sötétség, ami örök.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT, ITT és ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7611969085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum