RockStation

11 furcsa és kegyetlen zenészhalál a rockzene múltjából

2016. december 10. - theshattered

johnlennonglasses.jpgA szex, drogok, rock and roll hármasban sorra hullottak és hullanak még ma is a zenészek. A túlzott hedonizmus sokak halálát követelte már, közülük többen legendává is értek az idők folyamán. Ez a cikk nem róluk szól. Itt most tíz olyan esetről olvashattok, amikor a kedvenceinket nem feltétlen önhibájából, hanem valami különös, kegyetlen, hirtelen módon ragadta el a vén Kaszás.

Randy Rhoads

Az amerikai származású gitáros legenda, aki Ozzy korai lemezein olyan slágereket tett le az asztalra, mint például a Crazy Train, csupán 25 éves volt, amikor 1982. március 19-én eltávozott közülünk. Aznap egy floridai fesztiválra tartottak épp, amikor a turnébuszukban tönkrement a légkondi. Megálltak, hogy megjavítsák. Amíg a szerelés tartott, a busz sofőrje, aki nem mellesleg azelőtt kereskedelmi repülőket is vezetett már, ellopott egy kisgépet egy közeli reptérről. A Rhoads, a sminkes Rachel Youngblood és a pilóta, Andrew Aycock életének a lopás mellett egy másik ostoba hiba vetett véget: a repkedés közben elkapták a busz tetejét és bezuhantak egy garázsba. Mind a hárman azonnal szörnyet haltak.

Keith Relf

A Yardbirds egykori énekese leginkább a Led Zeppelin Dazed And Confusedjának korai verziója, a Shapes Of Thing megírása miatt lett ismert. Az dalnok halálának okozója egy nem megfelelően leföldelt elektromos gitár volt, amin a londoni házának pincéjében gyakorolt. Az akkor 33 éves énekes egyébként is tüdőtágulásban és asztmában szenvedett, így esélye nem volt a túlélésre. Mindez 1976-ban történt.

Dennis Wilson

A Beach Boys alapító dobosa szó szerint élte az életet. Az önpusztításnak már olyan szintjére jutott, hogy 1983. december 28-ra, a halála napjára már egy függőségektől szenvedő hajléktalanként tengette a mindennapjait. Aznap egy kocsmai verekedés aktív részese volt, ezután kórházba ment, ahonnan pár óra múlva önként távozott. Miután ezeken mind túlvolt, egy barátja jachtján kezdett el iszogatni, amikor valamiért az a nem feltétlen fényes ötlet jutott eszébe, hogy összeszedi az elmúlt három év alatt vízbe dobált cuccait. A próbálkozás közben viszont megfulladt.

Jeff Porcaro

A néhai Toto dobos 1992. augusztus 5-én vesztette életét, amikor a kertjében rovarirtót permetezett szét. Mivel érzékeny volt a vegyi anyag egyik összetevőjére, allergiás rohamot kapott, aznap este a kórházban elhunyt. A helyi rendőrfőnök szerint viszont kokainhasználat következtében kialakult szívroham végzett Porcaroval. Ezt a család és a zenésztársak is tagadták, hiszen hiába élt vele a dobos, nagy mértékű fogyasztásról szó sem lehetett nála. Ezt erősíti meg Steve Lukather állítása is, mely szerint az egykori bőrcséplő egy veleszületett szívrendellenességben hunyt el, ahogy a két nagybátyja is, ráadásul mindhárman a negyvenes éveikben - tehát elvileg a drogokat ki is zárták.

Michael Hutchence

Az INXS énekese 1997. november 27-én lett öngyilkos, 37 évesen. A sydney-i Ritz-Carlton Hotelben bekövetkezett eset a válása következménye volt. A depressziós énekes az utolsó napján alkohol és drogok befolyása alatt állt, amikor a saját kígyóbőr övével felakasztotta magát. Térdelő pozícióban találták meg, az ajtó felé nézett. Az egykori felesége szerint Hutchence egyszerűen csak éppen önkielégítést végzett, semmiképp sem akart meghalni.

Randy California

A hippi mozgalom egyik arca, ellentétben sok kortársával, nem a virágdús, békeharcos korszakban halt meg. Habár jó eséllyel szénné rombolta a testét, California a "kollégáihoz" képes relatív későn, 1997-ben halt meg, 45 évesen. Éppen Hawaiion, a szülői házához közel fürdőzött a 12 éves fiával, Quinnel, amikor a visszaáramló tenger elragadta őket. A muzsikus a gyermeke életét még meg tudta menteni, de ő maga már nem érte el a partot.

Dimebag Darrell

Az utóbbi idők legnagyobb visszhangú muzsikustragédiája. Talán sokakkal nem is kell ismertetni az egykori Pantera/Damageplan gitáros elvesztésének körülményeit, de azért lássuk röviden, mi is történt 2004. december 8-án, azaz majdnem pontosan 12 éve. A Pantera feloszlatása után Dimebag és a tesója, Vinnie Paul a Damageplannel turnéztak, mellyel Ohioba is eljutottak. A Colombusban tartott koncerten a 25 éves egykori tengerész, Nathan Gale felmászott a színpadra és három golyóval főbe lőtte a gitárost. Itt nem állt meg a vérontás, ugyanis további négy emberéletet oltott ki, valamint további hét rajongót sebesített meg, mielőtt a rendőrök Galet is eltették láb alól.

Mieszko Talarczyk

A svéd grindcore banda, a Nasum énekesének életét a 2004 karácsonyi indonéziai földrengés következtében kialakult szökőár vette el. A gitáros, hasonlóan Randy California esetéhez, még a barátnőjét biztonságba tudta helyezni, de ő maga már a hullámok alatt lelte halálát. A holttestet csak majd' két hónap után sikerült azonosítani. A barátnője, Emma súlyos sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát.

Samong Traissatha

A thai black metalos Surrender Of Divinity basszer/énekesét, Samong Trasattha-t az otthonában késelték halálra 2014. január 8-án. A 36 éves énekest egy rajongóval történt beszélgetés után találta meg a felesége, akkor már halott volt. És hogy miért kellett meghalnia a zenésznek? Egy, az elkövetők által a Facebookra kirakott képnél, melyen a holttest volt látható, azt állították, hogy azért kellett megölni a zenészt, mert habár black metalt játszott, de egyáltalán nem volt igaz Sátánista. Gratulálunk.

Euronymous

Oystein Aarseth esete is az ismertebb zenészhalálok közé sorolható. Az Euronymous néven ismertté, hírhedté váló gitáros a Mayhem eredeti húrnyűvője volt. Egy Varg Vikernesszel folytatott ostoba vita után a Count Grisnacht néven is ismert, a Burzum révén legendássá vált zenész elhajtott Aarseth házához, ahol 23 késszúrással, az ajtó előtt állva vette el a gitáros életét. Ebből kettő a fejen, öt a nyakon, tizenhat a háton érte Aarsethet. Ez 1993. augusztus 10-én történt. Vikernest kilenc napra rá letartóztatták és huszonegy év börtönre ítélték. Ma Franciaországban írja a sorra érkező Burzum lemezeket. Ha minden jól megy, az esetet az éppen forgatás alatt álló Lords Of Chaos című filmben is megnézhetitek majd.

John Lennon

Mivel a héten volt az egykori Beatle halálának 36. évfordulója (december 8-án, egész pontosan), illendőnek tartjuk, hogy róla is megemlékezzünk. A Double Fantasyval újra a rivaldafénybe került, éppen a folytatáson, a Milk And Honeyn dolgozó Lennont a stúdióból hazafelé menet egy rajongó, Mark David Chapman lőtte le. Az eset fintora, hogy aznap már a bomlott elméjű Chapman egyszer találkozott Lennonékkal, autogramot is kapott a frissen vásárolt lemezére, csak akkor még nem volt elég összeszedett, hogy elkövesse a már jó előre kitervelt merényletet. A délután folyamán visszatérő Lennont Chapman már nem hagyta "futni", öt lövedékből négy találta el a zenészt, aki a vérveszteség miatt aznap este meg is halt. Chapman, miután többször is elutasították a szabadulási kérelmét, azóta is a hűvösön figyel. A cikk borítóképén Lennon a merényletkor viselt szemüvege látható.

 

(VIA)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr112037479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dreamhotep 2016.12.11. 16:33:33

jó kis pakk. még a gyíkkirály idefért volna. az sem teljesen tisztázott.

cardiobascuralis 2 2016.12.11. 19:15:10

Nagyon szar és magyartalan fordítás, pocsék helyesírással.

róver 2016.12.11. 20:40:14

"leginkább a Led Zeppelin Dazed And Confusedjának korai verziója, a Shapes Of Thing megírása miatt lett ismert" - jesszus...

Fikusz70 2016.12.12. 10:05:29

Szerencsétlen Jeff Hanneman pedig pókcsípéstől halt meg. Ez is milyen már...

Vali Juhász 2016.12.12. 14:51:29

" válása következménye " - milyen válása? Éppen minden rendben volt a magánéletével, csak "szent" Bob Geldof, aki Hutchence csajának exe volt, nem akarta elengedni a nőt, és mindenfélével zsarolta, fenyegette őket. Talán érdemes utánanézni a cikkben lévő tartalomnak, ha már csak egy fordítást közöltök. Ez nagyon ciki.

mojoking77 2016.12.12. 23:25:43

@Fikusz70: Szegeny fuggo volt, azert sem jatszott mar az utolso par evben, de amugy tenyleg isten nyugosztalja szegenyt....

Cliff Burton????????

Mar bocs, semmi gond a forditassal, de egy kicsit nezzuk mar at, mit is adunk a koznek

cardiobascuralis 2 2016.12.13. 01:20:38

@mojoking77:
Dehogy nincs gond a fordítással. Rettentő szarul sikerült.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum